Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vissza- és előre tekintés

Nőszövetségünk az 1989 - es változások utáni időben indult újra, amikor Erdély szerte néhai Ftű Csiha Kálmánné, Nagy Emese püspökasszony kezdeményezésére újra szerveződött.


Az újra indulást indítványozta Farkas Gábor és neje, akik megszervezték és irányították ezt a munkát, addig míg 1994 - ben néhai Farkas Judit tiszteletes asszony elköltözött teremtő Urunkhoz.


Nagy fájdalom, gyász telepedett a gyülekezetre.


1996 március 24 - én érkeztünk a gyülekezetbe és azonnal láttunk az asszonyok odaadó szeretetét és vágyakozását az Ige iránt.


Tovább folytattuk a Biblia órákat, rendszeresen megtartottuk hetente, megünnepeltük asszonyaink születésnapját, rendszeresen tomboláztunk, minden télen egy két gyülekezettel cserelátogatást szerveztünk, minden évben farsangzáró „ púposnapot „ ( húshagyókedden ) szerveztünk ahol asszonyaink mókás jelenetekkel szórakoztattak bennünket, ezekre az alkalmakra is minden évben más és más gyülekezetekből voltak asszonyaink. Minden évben részt veszünk a körzeti konferenciákon valamint a március elején tartott Női Világimanapon.


Ezeket az alkalmakat azóta is folyatatjuk.


Természetes asszonyaink varrottasokat készítettek, szőttek, laskát készítettek - ezek árából a templom padjainak felére padpárnákat készíttettek .


Idén is szeretnénk továbbfolytatni a cserelátogatásokat, a többi áldott, kellemes, szép együttléteket.

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 15, összesen: 178108

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...