1991.december4. -Trágyát hoztunk Varsányból....Folytatom visszaemlékezéseimet 1956 októberére, novemberére. Izgatott 24-i reggelre ébredtünk. A kollégiumban lakó diákok az éjszaka folyamán mind megtértek. Közülük senkinek nem esett baja. Elmondják a Kossuth utcán két diák meghalt. Ami szomorú, őket a bámészkodás, a kíváncsiság vitte a helyszínre. A járdán érte őket a halál. -A tömeg a rendőrség épületét akarta elfoglalni, a Kossuth utcai templomtól egy kevéssel visszább, baloldalon. Ott az ÁVH-sok rendezkedtek be. A tömeg, ahogy megközelítette az épületet előbb a levegőbe lőttek, majd visszaszorították őket egészen a Piac utcáig. Majd a tömeg tolta vissza az ÁVH-s fegyvereseket a rendőrségig. Mind ez többször megismétlődött, s végül az ÁVH-s pribékek megunva a váltott birkózást az emberek közé lőttek, bár nem a sűrűjébe, így érték a gyilkos golyók a bámészkodó ártatlan diákokat. Halott az egyetemnél is volt, egy fő, de hogy az hogyan történt, azt az én komputerem nem rögzítette vagy az idő kitörülte.

Ez után az Internátus kapui zárva vannak. Nem megyünk iskolába, de ki sem mehetünk a kollégiumból. Az egyetlen rádió az apparitori szobában éjjel-nappal szól. Így érkezik némi helyzetkép Pestrő1. A városból újabb hírek-halottakról, fegyveres harcról, majd az ellenkezője, hogy minden csendes.
25-én már az orosz csapatok bevonulásáról szólnak a hírek, sajnos ezek igazak.
26-27-én kimehetünk a városba, így magam is látom, hogy jönnek az orosz harckocsik a Csonka toronynál a Kossuth utca felő1 a Széchenyi utca felé. Tüntetve, hujjogva fogadjuk őket, mire az egyik harckocsi tornyában álló katona a gépfegyver csövét ránk fogja, s a tömeg, köztük én is a földre veti magát. - Ezután végkép bezárul az Internátus II. emeleti ajtaja e1őttünk, így senki nem mehet ki. Sok diákot a szülei már haza vittek.

A hírek most arról szólnak, hogy a meggyilkoltakat mikor temetik?! Nagy tüntetés várható. A temetést, a tüntetést a szovjet csapatok úgy akadályozzák meg, hogy harckocsikkal körbe zárják a temetőt. A temetés így elmarad. Elhalasztják. Hallottam Mindszenti József beszédét a rádióban, sokan ujjongnak, helyeslik a beszédet. Én csak azt a mondatát jegyzem meg: -"Hat és fél millió katolikus áll a hátam mögött. "Lám-lám így is meglehet bontani a forradalom egységét. - Ez apámnak az egyszerű, de olvasott ember véleménye volt. Komputerem mélyen rögzítette október 31-ét. 30-án este elhatároztuk szamosszegiek és a csengeri P.Károly, hogy 31-én hazamegyünk. A takarítókkal B.Jancsiék megbeszélték, hogy úgymond véletlen nyitva felejtik a nyugati folyosó kijárati ajtaját. Mi szökevények itt meglépünk. A terv jól sikerül az ajtó reggel 6-kor nyitva van. A hátsó lépcsőn így indulhat el: D.Balázs IV.o., B.János III.o., D.László I.B., P.Károly II.o. és én I.A.o. tanulók. Szinte nyári öltözetben, mert ez az ősz olyan forró volt nem csak történelmileg, de meteorológiailag is, én is rövidnadrágban, zokniban voltam. Hűvös a reggel, ráadásul hűvös északi szél támad fel. Pénzem csak nekem van, de eszem magamhoz annál kevesebb. A boltok már nyitva vannak, így kollégáim kölcsönkérve a pénzemet, meleg zoknit, sálat vásárolnak és egy kevés élelmet. Vonat, busz nem közlekedik. Nincs mit tenni, gyalog indulunk haza a 74 km-es útnak Sámson felé vezető úton hagyjuk el Debrecent. A hírről most meggyőződhetünk: - Harckocsikkal a Szovjet Hadsereg körbe zárta Debrecent. Az út, az szabad, de megfelelő távközökkel harckocsik állnak a városra szegzett lövegekkel. A szél közben viharossá fokozódik, én didergek. A teherautók rendre nem állnak meg, hiába integetünk nekik. Elérjük Hajdúsámsont. Itt az újonnan alakult Nemzetőrséghez megyünk segítséget kérni, hátha nekik megáll valamelyik gépkocsi, s elvisz bennünket Mátészalkára. Jó meleg van a helyiségben, a Szabad Kossuth Rádió szól. A déli hírekben bemondja Szamosszegen is megalakult a Forradalmi Bizottság. Eszünk és iszunk de tovább már nem várunk, mivel dél elmúlt. Tovább indulunk Nyírbátor felé. Nagyon fázom, mire Sámsont elhagyjuk. Keresztbe állunk az úton, úgy próbáljuk megállítani az egyik teherautót, de ez sem áll meg. De mégis 100 m-rel arrébb megáll. Bevár bennünket. Mint kiderül elől J. Éva ül s ő megismer engem, és így állnak meg. Az is kiderül, hogy a kollégiumba is jártak, hogy hazahozzanak, de ott akkora már felfedezték szökésünket. A gépkocsi tömve emberekkel, nagyon szorosan vagyunk, de a ponyva véd a hideg őszi széltől. Sötét van mire Szamosszegre érünk. Apámék a letört kukoricát hordják fel a padlásra. Életemben talán most először érzem, mit jelent a meleg biztonságos szoba és édesanyám ölelése.
1956. november 4. Újra gyerek vagyok, anyám becéz, reggelenként újra az én dunnám alá dugja megfagyott kezét, megsimít, kényeztet. Az elmúlt hetek, napok felnőtté tettek, az események részese voltam, s most újra jó volt gyermeknek lenni. Alig érdekelt, hogy édesapám levágott egy növendék bikát, és megnyúzás után kettéhasítva, egyik felét a főváros lakosainak küldte, - azzal a teherautóval, ami a szamosszegiek segélyszállítmányát vitte.
Kora reggel van, borult az ég és hideg viharos északi szél fúj. Apámmal az utcán találkozom, valahonnan jön (talán a kocsmából) hangulata még az időtől is rosszabb, kezét a vállamra helyezi, havas esőt csap a viharos szél az arcunkba, apámnak még a bajusza is lecsüng, könnyekkel küszködve mondja: - Fiam, a Forradalom elbukott. A ruszkik megtámadták Budapestet. Nagy Imre rádió szózatában harcra szólít fel, és segítséget kér az ENSZ-től. Azóta a rádió hallgat.
Komputerem ennyit őrzött meg. Apám új rádiója az "Undine" többé nem szól a középhullámon, nem ismeri ezután csak 31és 41m-es rövidhullámot.
Mátészalka, december 6. Lejegyezte: Puskás Barnabás - presbiter