Aközben kérék őt a tanítványok, mondván: Mester, egyél! Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, amit egyem, amit ti nem tudtok. … Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem. (Ján 4,31–34)

1. E történetben ugyan nincs leírva a böjt szó, Jézus mégis böjtölt. Jézus annyira örült a szamáriai asszony megtérésének és az Atya jelenlétének, hogy az evésről is megfeledkezett, pedig éhes volt (és szomjas is), a tanítványok éppen eleségért mentek egy közeli faluba. Az igazi böjt, amelyet Jézus megmutat, az imádkozásba való belefeledkezésből fakad, Isten jelenlétének öröméből, ennek a velejárója, következménye. Az imádsággal lehet, hogy éhezés jár (akinek ez a gondja), vagy absztinencia (akinek ez a keresztje) vagy adakozás (lásd Zákeus történetét) vagy éppenséggel hallgatás, némaság, szavaim megtartóztatása, de mindenképp olyasvalami, ami a test kívánságai ellen szól. Az éhezés nem kitüntetett velejárója a böjtnek, mint gyanútlanul gondolnánk, van ugyanis, akinek a kenyeret megvonni magától könnyen megy, és ezzel takarózik, holott talán éppen hallgatnia kellene...
„És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezék.” (Mt 4,2) „Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán
könyörgéssel és böjtöléssel.” (Mk 9,29)
Nem a böjtölés „által” vagy „közben” imádkozott Jézus, hanem imádsága, az Atyára figyelése böjti mélységű volt. Egyedül Jézus tudott „önzetlenül” böjtölni. A mi böjtünk csak akkor Istennek tetsző, ha Jézus által, reá nézve és az ő nevében történik.
A fordított út, az étel (vagy bármi más) megvonása, a puszta önmegtagadás nem jár feltétlenül Isten jelenlétének ilyen mérvű kiáradásával. Noha mindezeket lehet jól is csinálni (és a kérdés az, hogyan lehet jól csinálni), a pusztán lelkigyakorlat céljából történő böjtölés, amelyet azért veszek magamra, mert mások is csinálják vagy mert valami „bejött” nekik általa, vagy a tiszta, „nyitott” tudati állapot elérése „böjt által” sokszor testi dolog, semmi köze a lelkiekhez. A jutalma is testi (noha nem teljesen megvetendő): acélozzuk az akaratot, karcsúsítjuk a tartást, erősítjük a kitartást, megbecsüljük az ételt. De vajon automatikusan megbecsüljük-e az étel forrását is? Jön-e lelki táplálék is? Egyáltalán a lelki tápláléknak a testi táplálék állja útját?
A testi böjtnek testi jutalma van, a lelki böjtnek lelki jutalma van. De el lehet-e választani a testet és a lelket? Nem hiszem: „mert nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden Igéjével, amely az ő szájából származik”. Egyik sem a másik nélkül való. Igaz, mi főleg a testi táplálékot részesítjük előnyben. Ennek ellensúlyozására böjtölhetünk (is). De ekkor sem az étel megvonása, hanem a lélek megalázkodása a döntő. A helyes böjtnek mind testi, mind lelki jutalma van. Kell tehát böjtölni. De hogyan lehet helyesen böjtölni?
2. A Biblia tanúsága szerint a jó (és a rossz) böjtnek minden kétséget kizáróan erős hagyománya van. Böjtöltek bűnbánatból, segítségre szorultan, elesetten, gyászolva, nagyon sok mindenért: mindig imádkozva tették. Isten mindig válaszolt ezekre. A zörgetőnek megnyittatik. A böjt elválaszthatatlan az imádságtól. Amikor elválasztjuk, akkor puszta szokássá válik, esetenként a hitben magasabb fokon való állás bizonyítékának, a mennybe vezető út kilométerkövének tűnik – erről tudjuk, hogy tévelygés. Az igazi böjt nem látszik böjtnek, sokszor a böjtölő nem is tudja, hogy böjt az, amit csinál, mert az egész lényét az Úr öröme tölti be: ez a „belső szobával” kapcsolatos. A „mennybe vezető úton” (mint közlekedési tábla) nincs ott Jézus. Jézus maga az út és nem tudható, hogy hol van: Ő az, aki megtalál. Ha vele járva böjt vár ránk, ám legyen: de az örömünk teljes, mert Jézus van velünk („tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok, a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Fil 4,12.13).
Ezzel együtt a böjt gyakran kiüresedett és puszta szokássá vált; időről időre a próféták (és maga Jézus is) szükségesnek látták újra és újra meghatározni, miben is áll a böjt. „Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és testvéred előtt el ne rejtsd magadat?” (Ézs 58,6.7).
Hány éhezőnek nem adtam enni, miközben kacérkodom az éhezéssel? Miért nem tudok lelki táplálékot adni másoknak? Talan mert nem gondoskodom a testiről sem: nem vállalok életközösséget.
3. Isten jóval többet kíván: úgy egyél (és úgy böjtölj), hogy az hálaáldozat legyen, a szüntelenül való imádkozás része. Ezt jóval nehezebb megtenni.
Isten testi közösséget vállalt velünk, és megszentelte a testet is. Amennyiben napi étkezéseink a hála jegyében történnek, az ő emlékezetére esszük a kenyeret és isszuk a pohárt.
Ha nem az ő emlékezetére eszünk vagy iszunk, akkor valóban jobb, ha nem eszünk és nem iszunk (de az nem is böjt, csak éhezés). Enni súlyosabb dolog, mint nem enni, mert ha nem úgy esszük a kenyeret és isszuk a pohárt, ítéletet eszünk és iszunk.
4. „Szoktál böjtölni?” Nem szokás kérdése ez. És nem is a nyilvánosságé.
A böjt: ajándék, kegyelmi ajándék. Ha pedig van kegyelmi ajándékunk, azért van, hogy éljünk vele.

Kis Zoltán
számítástechnikus, Diákkorában gyülekezetünk tagja volt, jelenleg Finnországban dolgozik.