Az egyházfegyelem
Az elmúlt évben gyülekezetünk elöljáró testülete, gondnokok és presbiterek a lelkipásztorok irányításával havonként egyszer presbiteri bibliaórákat tartottak. Az elmúlt esztendő témája az egyházfegyelem volt. Ahol az Isten Igéje elegyítetlenül hirdettetik, ott helye van a fegyelmezésnek is. A bibliaórákra visszaemlékezve számol be Maneszes Márton presbiter atyánkfia.
Meggyőződésem, és talán kevesen vannak, akik ellentmondanak annak a kijelentésnek: megkeményedett és hitehagyott világot élünk. Nincs embertelenebb világ az Istentől elhagyott világnál. E korban szüksége van az egyháznak arra, hogy az egyházfegyelem krisztusi tanításához visszatérjen.
Az egyház ma belső erkölcsi krízisben szenved. Ilyen körülmények között az egyházfegyelem nagyon fontos, mert a Példabeszédek könyve is tanítja, hogy „minden utai tiszták az embernek a maga szemei előtt, de aki a lelket vizsgálja, az Úr az.” Anániás és Safira története is arra tanít, hogy az Úrnak szentelt adományt szeretetben és igazságban oda kell szentelni, mert ha nem, megcsaljuk a Szentlelket és annak szomorú vége lesz.
Az egyházfegyelem módozatai között a szelídtől az egészen szigorúig több változatot találunk, amelyeket már az ősegyház gyülekezetiben is gyakoroltak. Intés – meggyőzés, négyszemközt vagy nyilvánosan, feddés, dorgálás, elítélés és kiközösítés. Az egyházfegyelem szigorú gyakorlása azonban megoszthatja a gyülekezetet. Igen, megoszthatja, de a Szentírás következetes prédikálása is hasonlóképpen megoszthatja. A legfontosabb az, hogy inkább az Igének engedelmeskedjünk, minthogy saját kényelmünkért és előnyeinkért fáradozzunk.
Legyünk olyan Istenben bízó egyháztagok, akik eleget akarunk tenni Jézus Krisztus törvényének: szeressük egymást úgy, ahogy Ő, Jézus szeretett minket. Zárom e pár sort a 474. Ének soraival:
„Siessetek hamar lejár
kegyelme már régóta vár,
ma még lehet, ma még szabad,
borulj le a kereszt alatt.” Ámen.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.