Semmi sem természetes!

Január 13-án délután a férjem nagyon rosszul lett. Kihívtuk az orvost. Pontosan nem tudta, hogy mi a baja: azt hitte, hogy agyvérzést kapott, és ezért beutalta a kórházba. Mi is rosszul voltunk, de azt hittük, hogy a férjem miatti aggódás miatt.

Éjjel fél 1-kor lefeküdtünk aludni. A lányom barátja 4 óra 30-kor arra ébredt, hogy nagyon ver a szíve és rosszul van. Kitámolygott a konyhába inni, de már ő is nagyon rosszul lett. Akkor beugrott neki, hogy ez biztos szénmonoxid mérgezés.

Indult kinyitni az ajtót, s akkor látta, hogy Enikő ájultan fekszik a konyhában. Gyorsan kihúzta őt a levegőre. Szaladt be szólni Krisztiánnak. Ő is gyenge volt, de mivel ő az emeletes ágy tetején aludt, még tudott mozogni. Mentek szólni Józsinak, de ő már ájultan feküdt. Őt is kihúzták a levegőre. Utána engem vittek ki. A levegőn mindenki visszanyerte az eszméletét, csak én nem. Még annyi erejük volt, hogy kihívták a mentőt, mert mozogni nem nagyon tudtak. Öt órakor vitt el minket a mentő, én csak fél 7-kor tértem észhez a kórházban. Az orvos azt mondta, hogy még 3 perc, és mindenki meghalt volna.

Nagy kegyelem volt a mi Urunktól, hogy megőrizte életünket, és hogy nem károsodott az agyam. Ez a baleset megtanított arra, hogy semmi sem természetes. Az hogy lefekszünk, majd felkelhetünk, ez is az Úr ajándéka. Azóta mindenért hálát adok. Akármilyen nehézségek is vannak az életemben, még azokat is megköszönöm, mert tudom: az Úr velünk van és vigyáz ránk.

Kedves testvérek! Köszönöm Mindenkinek az imatámogatást és az anyagi segítséget.

Köszönettel, Kovácsné Ildikó, Bátonyterenye