Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyermekáldásra várva

Tima Renáta (szerk.) 2008. Gyermekáldásra várva. Budapest Kairosz Kiadó


„Bár a gyermektelenségről ma már sokat hallani, kilátástalannak tűnő helyzetükben a párok legtöbbször a médiában túlnépszerűsített lombikipar felé sodródnak anélkül, hogy a saját, alternatív útjukat járnák, amely a maguk megoldásához vezeti el őket - ehhez viszont kérdésekkel és érzésekkel kell szembenézni, ami fájdalommal jár. Legtöbbször magukra is maradnak fájdalmukkal - és a sajnálattal, amely a környezetük részéről éri őket. Ők azonban a sajnálat helyett segítséget érdemelnek: ez a könyv pedig éppen ezért született. Nem jó tanácsokat és bölcsességeket osztogat, hanem valós élettapasztalatokat oszt meg az olvasóval, ezáltal pedig azt nyújtja, amire a gyermeknélküliség terhét cipelő házaspárnak szüksége van: érezhetik, hogy nincsenek egyedül.”- olvashatjuk a könyv bevezetőjében a szerző ajánlását. A könyv szerkesztett anyaga két önálló részből áll. Az első részben olyan katolikus segítő foglalkozású szakemberek szólalnak meg, akik beszélnek a gyermek után vágyódó ember bánatának feldolgozásáról, a másik rész megtörtént eseteket hoz olyan emberek életéből, akiknek szembe kellett nézniük a gyermekvállalás nehézségeivel. Sorsok, dilemmák, gondolatok hívő keresztyén szemmel nem csak hívőknek.

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 52, összesen: 243313

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...