Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Miskolc

Miskolc

A Miskóc nemzetség, amely a megyének is nevet adó Bors nemzetség egyik ága volt.

Miskolcot Nagy Lajos király mezővárossá nyilvánította, bíróválasztási és végrendelkezési jogok biztosításával.

A szabadságharc idején Rákóczi fejedelem Miskolcon rendezte be főhadiszállását (1704. január 18-tól március 15-ig).

1949-ben a Selmecbányáról Sopronba költöztetett Bányászati Akadémiát a nyugati határhoz túl közelinek ítélt városból keletebbre, Miskolcra hozták, akkor már Nehézipari Műszaki Egyetem néven.


Miskolc a magyar irodalomban:

1543-ban Dévay Bíró Mátyás a város prédikátora volt.

1769. március 21-én itt született Dayka Gábor költő, a felvilágosodás korának egyik jelentős lírikusa. 1778-1782 közt a minoriták gimnáziumának hallgatója volt.

Kazinczy Ferenc 1789-1795 közt a miskolci szabadkőműves páholynak, az "Erényes vándorok--nak volt a tagja.

Csokonai Vitéz Mihály 1800 nyarán járt a városban, innen keltezte "A szépség ereje a bajnoki szíven- című versének előszavát.

Petőfi Sándor háromszor járt Miskolcon.

Déryné Széppataki Róza - A Hunyadi utca 4. szám alatt élt 1848-tól haláláig, 1872. szeptember 29-ig. Sírja a Szent Anna-temetőben van.

Sokszor megfordult a városban Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza, aki Miskolcon született.

Lévay József 1835-től volt a református gimnázium tanulója, később, 1852 - 1865 közt tanára. 1865 után megyei aljegyző, főjegyző, végül alispán lett.

Tompa Mihály gyakran meglátogatta Lévay Józsefet, egyik alkalommal, 1855 nyarán Arany János társaságában kereste fel a várost.....





























Kapcsolódó linkek

http://hu.wikipedia.org/wiki/Miskolc
http://www.answers.com/topic/martintelep?cat=travel
http://members.chello.hu/bemiskola/bemiskola/szovegek/martin-kertvaros1.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Martinkertv%C3%A1ros
http://utcakereso.hu/map3/index.php?action=search&country=hu_uk&scale=a1.0&city=miskolc&street=T%F3th+P%E1l+u.&streetfix=T%F3th+P%E1l+u.&num=&numfix=
http://www.telepuleskereso.hu/map3/index.php?action=search&city=&scale=a1.0&country=hu_tk&city=miskolc

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 23, összesen: 214130

  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...
  • 2026. július 28., kedd

    Heti egy internetmentes nap – miért nehéz és mit hozott az életembe?