Jézus életén végigtekintve azt látjuk, hogy földi és mennyei életét a békesség határozta meg.

Születésekor, a betlehemi mezőn angyali seregek jelentik meg az örömhírt: a várva várt Szabadító, a Messiás megérkezett a földre. A pásztorok pedig hallják a mennyei szózatot: "Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jó akarat!-
Később, virágvasárnap, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe, fényes tanújelét adja annak, hogy Ő valóban a Békesség Fejedelme. Szamárháton vonul be a szent városba, fegyvert nem visz magával, tanítványait sem fegyverzi fel, hogy Őt megvédjék ellenségeivel szemben. (A korabeli királyok lóháton vonultak; erejüket, harci készültségüket is igazolva ezzel.) Jézus ezzel szemben még tanítványát, Pétert is leinti, amikor az Mestere védelmében kardjával megsebesíti a főpap szolgáját; sőt, Jézus a szolga sebeit meggyógyítja.
Nem sokkal később Jézust halálra ítélik. A Golgotán keresztre feszítik. És Jézus mégsem kér 12 sereg angyalt, hogy levágják a római katonákat, a kivégzőosztagot. Békességben elviseli a kereszthalál minden fájdalmát.
Jézust eltemetik, és harmadnapra feltámad. Mennyei testben, már egy másik dimenzióban megjelenik tanítványainak. (És nem az Őt kivégző római katonáknak, őket fenyegetve, leszámolásra, bosszúra!)
És mit mond ijedt apostolainak? Békességet hozok néktek!

Most, ebben a kardcsörtető, háborút forraló világban csodálkozzunk rá erre a békességet ajándékozó Jézusra, aki nem élt isteni hatalmával, hanem csöndesen tűrt! Nem ítélt, hanem megbocsátott. Nem pusztított hatalmával, hanem még a kereszten is kegyelmezett a mellette kereszten függő bűnözőnek.
Ha valódi keresztyének vagyunk - nem csak szavakban! -, akkor mi is ezt a jézusi békességet képviseljük ebben a világban. Mert csak ezen van Jézus áldása.
Miért tehetjük ezt bátran? Azért, mert a Messiás békét hozott nekünk.

/TS/