Idén, augusztus 21-22-én a szilágysági Szilágyballán (Románia) tartottuk meg a Kazincbarcika-alsói, a tornaljai (Szlovákia) és a helyi gyülekezet találkozóját, melynek az együttléten túl apropója volt a XX. század két világégése helyi áldozatainak tiszteletére emelt emlékmű felavatása is. Ugyanekkor került sor a felvidéki és a szilágysági gyülekezet testvérgyülekezeti megállapodásának aláírására is. Ekkor vette birtokba a helyi gyülekezet az elkészült új, háromszintes gyülekezeti házát is. A találkozót aktív részvételével tisztelte meg Tőkés László, királyhágó-melléki püspök.

Bár hosszú volt az út, mégsem volt fárasztó. Szombaton, kora reggel a tornaljai testvérgyülekezetünk tagjaival együtt indultunk a hosszú útra, hogy dél körül megérkezzünk Szilágyballára. Még aznap kirándulást tettünk Zilahra és Zsibóra.
Azokban, akik először jártak ennek a részén a Prtiumnak, különös érzést keltett néhány dolog. Például a nagyvárosok (Szatmárnémeti és Zilah) sokemeletes panelházainak falán kikandikáló minikémények, melyek a lakások egyedi fűtését biztosították, vagy Zilah széles utcáinak és tereinek keleties elhanyagoltsága; a leépülés és a megújulás kontrasztja.
Zsibón igazi élmény volt mindannyiunknak meghallgatni a helyi református lelkész város- és családtörténeti ismertetőjét a Wesselényiekről, és átérezni a fogyatkozó magyarság mindennapi harcait a megmaradásért.
Este volt, mire visszaérkeztünk vendéglátóinkhoz, akik nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket. Az ízes, kemencében sült, puha kalács rég elfeledett gyerekkori emlékeket ébresztett sokunkban, majd a vendégváró családoknál töltöttük az estét, illetve az éjszakát - leginkább beszélgetéssel, emlékezéssel.
Másnap, vasárnap délelőtt került sor a találkozó hivatalos részére. Az ünnepi istentiszteleten Tőkés László püspök hirdette az igét, majd Fazekas Ágnes tornaljai és Tóth Sándor kazincbarcikai lelkipásztorok tolmácsolták gyülekezeteik köszöntését. Ezután került sor a felvidéki és a szilágysági gyülekezet testvérgyülekezeti megállapodásának aláírására, melyet Tőkés László püspök aláírásával is megerősített. Ezt követően a szilágyballai gyülekezet vegyes kórusa szolgált a helyi kántor vezetésével.
Felemelő érzés volt látni a község apraja-nagyja által megtöltött templomot, hallgatni Püspök úr igehirdetését, a helyi- és a vendéggyülekezetek közös éneklését, és mindennek részesévé válni. Igazi örömünnep volt ez; magyarságunk is gyarapodott általa.
Az ünnepi istentisztelet után került sor a templom kertjében a frissen elkészült, a múlt század világháborúiban elesett helybeli hősök emlékére állított turulmadaras emlékmű felavatására. Egy háborús napló és több vers figyelmeztetett mindenkit - nem megengedhető, hogy ez valaha is megismétlődjék! Tegyünk meg mindent nemzetünk lelki sebeinek gyógyulásáért, tudjunk, merjünk egységes nemzetben gondolkodni, cselekedni! Sokunk szemében könny csillant, amikor az ünnepség végén felhangzottak a magyar himnusz jólismert hangjai. Lélekben újraegyesültünk mi, szilágysági, felvidéki és honi magyarok...
Külön érdekessége volt a szoboravatónak, hogy azon beszédet mondott a helyi baptista gyülekezet prédikátora, és térzenét adott a gyülekezet fúvószenekara is. Az egész falu ünnepe volt ez a nap.
A helyi gyülekezet vendégei voltunk ezen a vasárnapon egész nap. Délután együtt ebédeltünk az új gyülekezeti ház nagytermében, ahol ebéd után meghallgattuk a helyi népviseletbe öltözött gyermekek szebbnél-szebb dalait. Mi is velük együtt örültünk, énekeltünk. Késő estébe nyúlt együttlétünk. Maradtunk volna még tovább is szívesen, de legtöbbünket szólított a másnapi kötelesség, a munka.
Hazaindultunk tehát, de magunkkal hoztuk mindazokat az élményeket, amelyekben részünk volt, azt a szeretetet, amivel fogadtak bennünket, az igyekezetüket, hogy jól érezzük magunkat, örömeiket, panaszaikat, gondjaikat, melyeket megoldani nem tudtunk ugyan, de segítettünk elhordozni. Köszönjük ajándékaikat, az egész utat, és várjuk, hogy jövőre újra találkozhassunk velük itt, Kazincbarcikán.

/Tóthné Kovács Emese/