Cikkek

Megújult templomban dicsérjük az Istent

2001 őszén készült el a súlyos viharkárt szenvedett toronysisak helyett az új, és ekkor került sor a torony festésére is. Gyülekezetünk tagjaiban már akkor megfogalmazódott: milyen jó lenne, ha belülről is megújulna a templomunk!

Három évnek kellett eltelnie, míg a nagy munkát el tudtuk kezdeni. Július 12-én láttak munkához a kőművesek. A nedvesedő vakolatot eltávolították, helyette új, lélegző vakolatot kaptak a templomfalak.
Elkészült a templomhajó új villanyhálózata is. Új lámpatestek kerültek fel, és a hangerősítés is modernebb lett.
De legnagyobb örömünk az volt, hogy egy régi fénykép alapján (özv. Bodnár Lászlóné nagytiszteletű asszonytól kaptuk - köszönet érte!), sikerült helyreállítanunk eredeti formájában a szószéket. Oldalán keresztyén szimbólumokat láthatunk: mellvértet, pajzsot és napot.
Az úrasztala is elkészült: gótikus oszlopköteg tartja a régi úrasztalából megmaradt fekete márványlapot.
A nagy munkák ideje alatt négy vasárnap a szomszédos Dózsa György Általános Iskola aulája adott helyet az istentiszteleteknek, - úgy, hogy a templomba járók száma sem csökkent a kényszerű "exodus- idején.
Megtapasztaltuk, hogy igaz a zsoltár szava: "Mert nap és pajzs az Úr Isten...- (Zsoltárok 84,12/a.)
Köszönjük az adományokat!

Tóth Sándor
lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél