Cikkek

Találkozások Romániában

2003. augusztus 11-én reggel tizenkét fiatal indult el Radebeul-ból Kolozsvárra. Várva-vártuk ezt az utazást - reményekkel telve és kíváncsian: vajon mit tartogat Isten számunkra erre az időre. Kétnapi utazás után megérkeztünk a Tóközbe, testvérgyülekezetünk templomának udvarára. Nagy szeretettel fogadtak.

A következő napokat a munka töltötte ki, a kolozsvári fiatalokkal közösen lefestettük kívülről a templomablakokat. De azért a napi munka elvégzése után szórakoztunk is: sétáltunk a városban, a botanikus kertben, a Tóvidék-i tavaknál, fociztunk, biliárdoztunk.
Különösen izgalmas volt, amikor a gyülekezet öregotthonának építésénél segítettünk A gyülekezet ugyanis adományokból téglát vásárolt, s ezeket a 12 kg-os téglákat mi pakoltuk le a teherautóról és raktároztuk el az épülő otthon alagsorában, kézről-kézre adva. Felidézte bennünk azt az élményt, amikor múlt év nyarán éppen ebben a hónapban az árvíz idején homokzsákokat hordtunk és adogattunk kézről-kézre. Fárasztó, de nagyon jó közösségépítő alkalmak ezek.
Vasárnap délelőtt közösen vettünk részt az istentiszteleten. Nagy élmény volt számunkra, különösen az, hogy együtt énekelhettük a gyülekezettel a Pro Christ éneket német és magyar nyelven: "Jézus, amint vagyok, úgy jöhetek hozzád.- Az együvé tartozás érzése járta át szívünket. Istentisztelet után a kolozsvári ifivel együtt (összesen ötvenen) kirándulni mentünk a Kárpátokba. Négy napot töltöttünk együtt egy ifjúsági házban, Maroshévizen
A reggeli áhítatokat egy csodálatos fennsíkon tartottuk: a természet csendjében, nyugalmában figyelhettünk az Igére. Utána fürdés és különböző labdajátékok következtek. Voltunk Piatra Neamþ-on, megnéztük a Békás-szorost és a Gyilkos-tót. Meglátogattuk az Agapia kolostort, ahol az apácák gyönyörű szőnyegeket szőnek saját kezűleg.
Esténként tábortüzet gyújtottunk, szalonnát sütöttünk, egy alkalommal pedig német módra tésztát húztunk a nyársra, és azt tartottuk a parázs fölé.
Gyorsan elérkezett a búcsú napja. Nehezen váltunk el, mert e pár nap alatt nagyon kedves barátságok szövődtek. Élményekkel és ötletekkel gazdagodva utaztunk hazafelé, szótlanul... Reméljük jövőre ismét találkozunk, nálunk, Radebeul-ban!
Sabine

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél