Cikkek

A 10 éves évforduló margójára

Istenünk iránti hálaadással kívánunk maradni a november 6-7, a templomszentelés 10 éves évfordulójára való visszatekintés kapcsán.


Örvendezés forrásává lett mindannyiunk számára a Radebeul-i testvérgyülekezetbol és a Drezda-i Diakonisszaintézetbõl érkezett vendégeink látogatása. Christian Mendt, a testvérgyülekezet új lelkipásztorának jelenlétével és szolgálatával, melyet a futballpályán és a szószéken egyaránt tanusított. Testvéri kapcsolataink, úgy érezzük, még szorosabbá váltak.
Az együttünneplésünknek külön ajándéka volt a vasárnap délután, amikor Hans Christoph Postler, a "Neufriedstein" Idõsgondozói Otthont vezetõ diakónus testvérünk, az 1Péter 4,10 alapján - "ki ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai" - végzett igehirdetésével megnyitotta a gyülekezetünk ez év nyarán alapított idõsgondozói fészkének szolgálatát.
Az idõsgondozói fészek létrejöttében, hálás szívbõl mondunk köszönetet a Kaiserswerth-i Diakonisszaanyaházak Szövetségnek, a Rajnamenti Evangélikus Egyházkerületnek - Németország, valamint a Zumikon-i Református Idõsgondozó Intézetnek - Svájc, akik gyülekezetünknek ezt a lépését adományaikkal biztosították.

Áldott legyen Isten, ki az utolsó percig kellemetes õszi idojárást adott, hogy a templom körüli felújítási munkálatainkban jó véghez juthattunk.

Ugyanakkor köszönetet is kívánunk mondani mindazon testvéreinknek -asszonyoknak, férfiaknak, ifjúságnak- akik a közmunkákban és/vagy adományaikkal mindezekben részt vállaltak.
Az elvégzett munkálatokra mintegy 80.000.000 lejt költöttünk.
A megajánlások rendjén 30.000.000 lej adomány gyült össze.
A testvérgyülekezettõl, a Memo Kft számára küldött használt kerékpárok értékesítése által 41.050.000 lejt fordítottunk a javítások elvégzésére.
A fennmaradó különbséget az egyházközség pénztárából fizethettük ki.


KA lp.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél