Cikkek

Külmisszió

Az egyetemes keresztyén anyaszentegyház e világban történõ küldetésében nekünk is ki kell vennünk részünket. Támogatnunk kell a külmissziót mind anyagiakban - ezt tehetjük évente egy alkalommal -mind imáinkban, minden hónap utolsó vasárnapján az istentiszteletünk keretében könyöröghetünk ezért. Elsõsorban erre nekünk van szükségünk, nekünk, akik valljuk, hogy Krisztus testének tagjai vagyunk.

"És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind, akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind." (1Kor 12,26)
Kína
Annak ellenére, hogy a törvény szavatolja a vallásgyakorlás szabadságát, a rendõrség megzavarja a házi gyülekezetek alkalmait, azokat a kicsiny közösségeket, amelyeknek tagjai titokban gyülekeznek össze istentiszteletekre családi otthonokban. Az utóbbi években 100 gyülekezetvezetot tartóztattak le Kínában.
A kínai keresztyénekben egyre inkább megerosödik az a félelem, hogy az ország megváltozott valláspolitikája felszínes csupán, a gyakorlat ugyanis egészen mást mutat.
Erre nézve egy konkrét példa éppen a Shanghaiból való 49 éves protestáns igehirdeto Xu Guoxing esete. Amerikai tanulmányai után, 1982-ben hazatért, hogy saját népének hirdesse az evangéliumot. Ugyanabban az évben letartóztatták 3 hónapra. Majd 1989-ben átnevelõ intézetbe zárták, és ezt követte a 3 évig tartó börtön. Amikor 2 évvel ezelott 18 hónapi munkaszolgálatra ítélték, legyengült egészségi állapota miatt ez év júniusában szabadon bocsátották. Felkínálták neki az ország elhagyásának lehetoségét, de Guoxing határozottan visszautasította ezt a lehetoséget.
A kínai népköztársaság lakosságának száma 1,2 milliárd.
Ebbol:
60 millió evangéliumi keresztyén,
15 millió egyéb protestáns felekezetekhez tartozik,
3,2 millió pedig római katolikusnak vallja magát.
(Hírforrás: ideaSpectrum. 2004/29)

Indonézia
Az egyik indonéz szigeten (Sulawesi), idén október 13-án ismeretlen tettesek két protestáns embert gyilkoltak meg a Jono Oge nevu keresztyén faluban.
Ugyanebben a régióban idén áprilisban gyilkos támadás ért egy keresztény falut; legalább 10 keresztényt öltek meg Közép-Sulawesi négy falvában fekete katonai gyakorló ruhába öltözött, ismeretlen, álarcos fegyveresek.
A Jakartától mintegy 1600 kilométerre, Poso város közelében végrehajtott ugyancsak idén áprilisi támadások során lángba borítottak egy templomot és számos házat is.
Mintegy 2000 ember halt meg 1999 óta a térségben muzulmánok és keresztények összecsapásainak következtében.
Bár az állam újra meg újra hangoztatja, hogy nem tûri el a keresztény-ellenes támadásokat, mégis õket teszik meg bûnbaknak a belpolitikai problémákért.
Indonézia lakosságának száma 220 millióra tehetõ.
Vallási szempontból a következoképpen oszlik meg:
80 % muzulmán,
16 % keresztyén,
2 % hindu

(Hírforrás: ideaSpectrum 2004/27, MTI)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél