Cikkek

Ajándékot mindenkinek

Sokan közületek felteszik a kérdést, hogy vajon miféle ajándékról lehet szó? Még mielõtt nagyon felkelteném az érdeklõdést elárulom, hogy a csodás kis játszótérrõl szeretnék néhány szót írni, és így talán sikerül megkösszönnöm annak a kis csapatnak, aki hozzásegített ennek az álomnak a megvalosításához.

Amint már sokan tudják, templomunk alagsorában, már hat éve muködik a "Bóbita" óvodánk.
Minden évben 28-30 gyermek kezdi az óvodai évet. Ezzel a kis sereggel, évszakoknak megfelelõ idõben, gyakran mentünk sétálni, játszótérekre játszani. S tettük ezt azért is, mert fontos szempontnak tartottuk azt, hogy a gyermekek minél több idõt töltsenek a szabadban. Kaland volt minden út, ennek is megvolt a nevelési funkciója. Voltak olyan napok, hogy szívesebben ültünk volna az óvoda udvarán, de már kevés volt az udvari játék, és így egyre apadtak a séta alkalmaink. Sokszor gondolkodtunk azon, milyen jó lenne egy kis játszótér az udvaron. A gyerekek kitalálva gondolatainkat, már jelezték is a maguk módján az udvar hiányosságát. Improvizáltak homokozót, mászókát, még akkor is ha a homok a templomrenoválásra félretett sóder volt, a mászoka néhány szeges deszka. De nemcsak a gyermekek érezték ezt a hiányt, hanem az az angolcsapat is, melynek tanárai meglátogattak bennünket, és egy maroknyi diáksereggel csodálatos, példamutató munkába kezdtek, feláldozva szabadidejüket. 10 -14 éves gyerekek felvállaltak mindenféle munkát (takarítás, újságkihordás, stb.) azért, hogy eljöjjenek Kolozsvárra és a begyült fizetésükbõl, a hátrányos helyzetben levõ gyermekeket segítsék és örömet szerezzenek nekik. Önzetlen szeretetük példaértékû és tanulságos.
Karácsonyra pedig, mindenkinek azt kívánom, hogy legyen része megtapasztalni ezt a fajta önzetlen, gyermeki szeretetet. BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

Mátyás Noémi- óvónéni

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél