Cikkek

HÍREK ÚR-BÓL

Isten két intézményt teremtett, amelybe bele szándékszik helyezni minden embert: az egyik a család, a másik pedig a gyülekezet. Mindkettõbe születés útján kerülünk. A családba fizikai születés útján, a gyülekezetbe lelki születés útján. Ez a két intézmény "isteni", és isteni eredetük miatt erõteljesek. Pont ezért az ellenség ezt a két intézményt veszi támadás alá, különbözõ taktikával, minden egyes kultúrában.

Itt az "u"-k között a család fogalma, a családi élet mûködése - számomra, mint Jézust követõ ember számára - érdekes és szomorú. Mar többször írtam korábbi leveleimben Ananról, arról a lányról, aki elsõként fogadta el Jézust megváltójaként. Nemrég férjhez ment és az õ férjhezmenetele hozta nagyító alá a család muködését és fájdalmát, azt a gonoszságot, amit az ellenség munkált az itteni emberek felfogásával a családdal kapcsolatban.

A házasság nem szerelem, hanem kötelesség
A szülõk gyerekeik kötelességének tekintik a családalapítást. A fiatalok felfogásában is a házasság kötelesség kérdése, nem szerelemé. Ezért sok a "rendezett" házasság, amiben a szülõk választanak társat gyerekük számára. Sok helyen még mindig vannak olyan házasságok, hogy a fiatalok csak az esküvõ elõtt egy pár nappal látják egymást elõször.
Itt bûnnek számít az, ha valaki nem alapít családot. A lányok férjhezmenetel elõtt tisztátalannak (haram) számítanak, a fiuk tisztának (halal), és a nõt a férjhezmenetel teszi tisztává. A lány tisztátalan állapota az egész családra kihat és õket is tisztátalanná teszi. Például a szülei nem mehetnek mekkai zarándokútra - ami az iszlám szerint a bûnbõl való tisztulásnak egyik módja. Így nemcsak saját magát tartja bõnben, hanem családját is.
A fiatalokon óriási nyomás van emiatt. Mindenki férjhez megy, megházasodik, hogy letudja kötelességét, és hogy ne tartsa sem magát, sem családját bûnben. Ugyanakkor a válások száma is rengeteg, a szeretet hiánya és a férfiak agresszivitása miatt.
Egy másik jogosnak vélt ok a válásra a gyermektelenség - ami mindig a nõ hibája, soha nem a férfié.
Az itteniek világszemlélete szerint a válás nem olyan súlyos bûn, mint az, ha valaki nem alapít családot.

Miért szomorú a menyasszony?
Sajnos Anannak is ez volt a helyzete. A nyáron a szülei kerestek neki férjet. A fiú szülei 2 héttel a bemutatás után akartak esküvot tartani, de az Anan szülei két hónapot kialkudtak. Anannak nem volt választása, kénytelen volt beleegyezni, mert már 26 eves. Az esküvõn, amikor az imám - a muzulmán pap - megkérdezte ot, hogy akar-e felesége lenni ennek a fiúnak, mielõtt "igen"-t mondott volna, felkiáltott: "Jaj, Istenem!" (Az esküvõn a fiút és a lányt fal választja el egymástól, így a võlegény nem hallotta felkiáltását.)
Még két hét sem telt el az esküvõ után, és a férje már egyszer megverte. Anan teherben maradt. Ma ment a kórházba abortuszra.
Sajnos, annak ellenére, hogy elfogadta Krisztust megváltójaként, nem jár az Úrral. Az édesanyja hatására többszöri "hadzs" (már többször volt Mekkában zarándokúton) után került a démoni erõk kötelékébe. Nyilvánvalóan természetfeletti módon nyilvánulnak meg ezek az erõk az életében és tartják fogva õt.

Kérlek, imádkozzatok:
-a családokért, a válások csökkenéséért és a bibliai modell ismeretének terjedéséért az "u"-k között.
-gyógyulásért , vigasztalásért és reménységért a megtört szívûek számára, akik reménytelenek és nem látnak kiutat családi helyzetükbõl.
-a gyermekekért, akik erõszakkal teli környezetben nõnek fel.
-Ananért, hogy megszabaduljon a démoni hatás alól, és szívébõl Istenhez forduljon e körülmények közepette.
-a Krisztust követõ fiatalokért, akik nem engednek annak a szülõi nyomásnak, hogy hitetlennel házasodjanak össze, és emiatt megbélyegzettek. Kérjétek Istent, hogy Õ vezesse házasságra, és rendeljen házastársat a benne hívõ fiataloknak.

Balázs Zsuzsa
misszionárius

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél