"Megjelenék Ábrahámnak az Úr a Mamré tölgyesében, ...- - (1Móz 18, 1)

Amióta Ábrahám Istentől megszólított ember lett és meghallotta a vele közölt isteni igéretet "... a te magodban megáldatnak a földnek minden nemzetségei ...-, nem tudott szabadulni a gondolattól: miképpen fog ez megtörténni, beteljesedni?!
A végtelen puszta tikkasztó hőségében, sátrának bejárata előtt ülve, amíg csak a szemével ellát, benne életidegen valóságot tapasztal.
A kézzelfogható garanciák hiányában, miképpen lesz ő áldás? Az öreg ember, a maga 99 esztendejével, környezete számára csak teher lehet, és semmilyen esetben sem áldás! Nem is szólva Sáráról, feleségéről, akiből már rég kihalt az asszonyi természet, és ő hozná a világra közös gyermeküket, az ígéretszerint valót? Mint a szemei előtt játszadozó délibáb, illuzió az egész!
Ilyen körülmények között várni? Ugyan kire? Értelmetlen az egész!

Az Isten által megszólított embernek lehetnek ugyan kételkedései, gyötrő kérdései, türelmetlenségből adódó kapkodásai, melyek eredményeképpen mégjobban összekuszálja életét (lásd Ismáel születésének körülményeit és az ebből fakadó bonyodalmakat - 1Móz 16), és mégis: kizárólag a megszólításában kezdeményező Isten által, az ember az isteni igéret betlejesedése után váró és vágyakozó ember marad. Kitörölhetetlenül magában hordja megszólítottságát!
Isten anyaszentegyházát, és benne az ő gyermekeit külön-külön, ebben a világban alapavetően a Krisztus-várás különbözteti meg. Ahhoz a felékesített menyasszonyhoz hasonlít - bibliai hasonlat szerint - , aki epekedő várakozással várja vőlegényét, és bizonyos abban, hogy érkezése nem várat sokat magára!

"Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.- (1Móz 18, 3)
Az Istenre váró ember, felismeri az Ő követeit. S Ábrahámhoz hasonlóan, tudja, hogy mit kell tennie: fölpattan helyéről, vendégei elé siet, földig hajolva köszönti őket ... egyszóval gyakorolja a vendégszeretet, nem kis fáradsággal együttjáró szolgálatát.
Isten, követeiben inkognitóban van jelen: akár úgy, hogy másokon keresztül nekem szóló módon; vagy éppen úgy, hogy rajtam keresztül másoknak szóló módon. Minden esetben kötelez a megtisztelő küldetés, hiszen bármilyen csekélységgel fordulok is felebarátaim felé, vagy ők fordulnak felém, Istennek történő szolgálatban veszek részt. S az egymás befogadásán keresztül történnek a csodák a mindennapok aprónak mondott szolgálatai közepette!
A Gyermek Jézus Krisztus, a Mindenható Isten inkognitója.
Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok a boldog felismerések jegyében.

Visky Péter, lelkipásztor