...páros napokban elmesélve...

Hétfõ - kedd (aug. 9-10.)

Kis csapat, nagy vigadozás. Ezek lennénk mi, akik (egyesek szerint hajnalban) elindultunk Radeböl-be, Radebajba... mindegy, Németországba. A pontos címet megtudjuk majd késõbb.

Az út... hát lássuk csak: Románia - Magyarország, poros. Magyarország - Szlovákia, borzasztó hosszú, ezért egy éjszakai pihenõt is beiktattunk Mosonmagyaróvárott.

Szlovákiából Csehországba... hát, talán ez az az ország, amit átaludtam?! (megjegyezném, hogy kicsi az ország, rövidítettünk, nem én aludtam annyit!), aztán Csehországból Németországba... hosszú, és ez is egy olyan ország, aminek felét átaludtunk, de ébrenlétünk alatt kihasználtuk az idõt, ugyanis német nyelvtudásunkat frissítettük fel (már akinek volt, mit), és azt az éneket énekeltük: "Lobt dem Herrn-, amit vasárnap, ki/útrabocsátásunk istentiszteletén nem volt merszünk a gyülekezet elõtt megtenni.

Aztán... aztán arra lettünk figyelmesek, hogy a határõr német nyelven kéri az útleveleket.
Végre megérkeztünk!

És Valaki ismételten bizonyságot tett hatalmáról, szeretetérõl és gondviselésérõl. A "végre megérkeztünk--ben Neki mondtunk hálát.

A várva várt célpont: Radebeul. Mondom Radebeul, mert az út, mint említettem hosszú volt, és idõnk is volt a legfontosabb információkat megtanulni. Amikor kisebb kóválygás után (eltévedtünk) ismerõs arcokat pillantottunk meg, álmos arcunk felderült. Hogy milyen volt a viszontlátás azokkal, akiket 2003 nyarán Kolozsváron vendégül fogadhattunk, és akik pontosan ezelõtt egy évvel könnyes szemmel búcsúztak tõlünk, hát errõl már csak az ölelések árulkodnak.

Szerda - csütörtök (aug. 11-12.)

A munkanapok elsõ fele. Azt mondták nekünk, hogy hasznos és fontos az, amit teszünk, tehát örömmel tesszük, boldogan csiszoljuk a Luthrkirche templom hatalmas ajtajait (kb. 3 m). Örömünk csak növekedett, amikor egy-egy gyülekezeti tag a templom udvarára "tévedt-, és édességgel kedveskedve biztatott a munkában való kitartásra. Nem siránkozhatunk - sokan vannak a gyülekezetben.

Péntek - szombat (aug. 13-14.)

Még merje valaki azt mondani, hogy a péntek 13. szerencsétlen! Gyönyörû nap volt.

A munkaidõ után, vendégfogadóink visszavittek az idõben: Drezda óvárosában mutatták meg nekünk, hogy milyen volt a cárok és a lovagok élete. Láthattuk a második világháború szörnyûségeit, majd az Elba partján pihentük ki a városnézés fáradalmait.

Áldottuk a mi Istenünket, hiszen mindenütt jelen volt velünk és szólt hozzánk.

A szombat különleges nap volt: a kijelölt munka végéhez érkeztünk. A befejezett munka jólesõ érzését fokozta a "víz csodaországába- való látogatásunk. Egy fedél alatt megannyi vízi élmény: a tenger hullámai, a termálvíz gyógyhatása a masszírozó dûznik által, az óriási vízi csúszdák, a pihentetõ bugyborékok. Csodálatos volt. Este pedig a drezdai Las Vegast látogattuk meg.

Vasárnap - hétfõ (aug. 15-16.)

Ezek a napok a "csúcsok- napjai voltak. Vasárnap az istentisztelet "magaslott- ki: bennünket, kolozsvári ifjakat, meglepett az, hogy mennyire felszabadultan, örömteli szívvel áldotta az Urat a radebeuli gyülekezetben kicsi és nagy egyaránt. Gyerekek, fiatalok együtt énekeltek és imádkoztak, sõt, azt is mondhatnánk, hogy együtt tartották az istentiszteletet. Az istentiszteleten átadtuk ajándékunkat a vendégül látó ifjaknak: "vándor fotóalbum- a két ifi közösségi életérõl. Majd gyülekezetünk köszöntését tolmácsoltuk, és elénekeltük a tanult német éneket "Lobt den Herrn-. És valamennyiünk csodálatára megtapasztaltuk az Istendicsõítés örömét.

A hétfõ azért lett "csúcs-nap-, mert két csapatban, külön úton másztuk meg a közeli hegycsúcsot, és tettük ezt úgy, hogy útközben egymásnak feladatokat adtunk.

Kedd - szerda (aug. 17-18.)

Ez a két nap a kalandok napja volt. Az erdõben vetélkedtünk, azután az Elba folyón eveztünk 16 km-t lefelé.

A közös vetélkedõk, kirándulások megerõsítettek két felismerésben: amiképpen a játékokban fontos együttmûködni, éppen annyira szükségünk van arra, hogy együtt imádjuk a mi Istenünket.

A másik kulcsszó pedig a bizalom: bízni Isten ígéreteiben, mert nem késnek azok beteljesedése.

Csütörtök - péntek (aug. 19-20.)

Eltelt a kéthetes németországi vakációnk. Hátramaradtak még a búcsúzkodások. Csütörtökön elbúcsúztunk a "Szászországi Svájctól-, pénteken pedig a vendégfogadó barátainktól. Már a búcsú pillanataiban egyezkedni kezdtünk a következõ találkozások lehetõségeirõl. S a legalkalmasabbnak a templomunk 10. szülinapja bizonyult. Nagy szeretettel várjuk õket a hálaadó ünnepségre november elején.

És azonkívül, hogy nekik megköszöntük a vendégszeretetüket, úgy gondolom, hogy mindannyian hódolattal és hálával tartozunk Annak, aki lehetõvé tette ezt az utazást, megóvott az úton, barátokkal ajándékozott meg, és dolgokra tanított, melyek által bátran élhetünk a mindennapokban.

Az Ifi naplóját vezette és közzétette
Balogh Xénia