ÉS MEGÉRKEZTEK A TENGER TÚLSÓ PARTJÁRA, A GADARÉNUSOK FÖLDJÉRE. ÉS AMINT A HAJÓBÓL KISZÁLLT,ÍMÉ SZEMBEJÖTT VELE A SÍRBOLTOKBÓL EGY EMBER, AKIBEN TISZTÁTALAN LÉLEK LAKOTT. A SÍRBOLTOKBAN LAKOTT ÉS MÁR LÁNCOKKAL SEM TUDTA SENKI ÁRTALMATLANNÁ TENNI. SOKSZOR MEGKÖTÖZTÉK UGYAN, BÉKÓKKAL ÉS LÁNCOKKAL, DE A LÁNCOKAT SZÉTSZAGGATTA, A BÉKÓKAT ÖSSZETÖRTE, ÚGY, HOGY SENKI SEM TUDTA MEGFÉKEZNI. ÉJJEL ÉS NAPPAL A SÍROK KÖZT ÉS A HEGYEKEN KÓBOROLT, KIÁLTOZOTT ÉS KŐVEL SZABDALTA ÖNMAGÁT. AMIKOR PEDIG JÉZUST TÁVOLRÓL MEGLÁTTA, ODAFUTOTT HOZZÁ, ELÉJE BORULT, ÉS ÍGY KIÁLTOTT: MIT AKARSZ VELEM JÉZUS, MAGASSÁGOS ISTEN FIA? AZ ISTENRE KÉNYSZERÍTELEK, NE KÍNOZZ ENGEM. TUDNILLIK, AZT MONDTA NEKI: TISZTÁTALAN LÉLEK, MENJ KI EBBŐL AZ EMBERBŐL. JÉZUS MEGKÉRDEZTE TŐLE, MI A NEVED? S AZ ÍGY FELELT: LÉGIÓ A NEVEM, MIVEL SOKAN VAGYUNK. ÉS IGEN KÉRTE ŐT, HOGY NE KÜLDJE EL ŐKET ARRÓL A VIDÉKRŐL. OTT A HEGYOLDALON LEGELÉSZETT EGY NAGY DISZNÓNYÁJ, ÉS KÉRTÉK ŐT, KÜLDJ MINKET A DISZNÓKBA, HADD MENJÜNK BELÉJÜK. MEGENGEDTE NEKIK. EKKOR A TISZTÁTALAN LELKEK KIJÖTTEK ÉS BEMENTEK A DISZNÓKBA ÉS A NYÁJ, MINTEGY KÉTEZER DISZNÓ, A MEREDEKRŐL A TENGERBE ROHANT ÉS BELEFULLADT. A KONDÁSOK ELFUTOTTAK, ÉS MEGVITTÉK A HÍRT A VÁROSBA ÉS A TANYÁKRA. AZ EMBEREK PEDIG KIMENTEK, HOGY LÁSSÁK MI TÖRTÉNT. MIKOR JÉZUSHOZ ÉRTEK ÉS LÁTTÁK, HOGY AZ ÖRDÖNGŐS , AKIBEN AZELŐTT A LÉGIÓ VOLT, OTT ÜL FELÖLTÖZVE, ÉS ESZÉNÉL VAN, MEGIJEDTEK. AKIK PEDIG LÁTTÁK, ELBESZÉLTÉK NEKI, MI TÖRTÉNT AZ ÖRDÖNGÖSSEL ÉS A DISZNÓKKAL. ERRE KÉRNI KEZDTÉK ŐT, HOGY TÁVOZZÉK EL A HATÁRUKBÓL. AMIKOR PEDIG A HAJÓRA VOLT SZÁLLANDÓ, KÉRTE ŐT AZ IMÉNTI ÖRDÖNGŐS, HOGY VELE MARADHASSON. DE JÉZUS NEM ENGEDTE MEG, HANEM AZT MONDTA: EREDJ HAZA A TIEIDHEZ ÉS BESZÉLD EL NEKIK, HOGY MILY NAGY DOLGOT CSELEKEDETT VELED AZ ÚR, ÉS HOGYAN KÖNYÖRÜLT RAJTAD. EL IS MENT ÉS KEZDTE HIRDETNI A TÍZVÁROSBAN, MILY NAGY DOLGOT CSELEKEDETT VELE JÉZUS. ÉS MINDNYÁJAN NAGYON CSODÁLKOZTAK.

                                                                                                                 

A reformáció kezdete a XVI. sz. eleje. A katolikus egyház nem kívánt megújulni, Luthert és követőit kizárta. Nyilván halálosan sértette a reformáció gyors térhódítása... Miért, hogy erre a térhódításra, az ellenreformáció csak másfél század múlva felel, s miért megsemmisíteni kész erővel? A pozsonyi vésztörvényszék elé 1674-ben beidézett protestánsok pöre álruhát ölt, felségárulási perként folyik, ám kiderül, aki katolizál, az szabad.. Minden protestáns prédikátort beidéztek, megvádoltak, és aki a börtön s a kínzások után sem tért vissza katolikus hitre, azt gályarabságra ítélték. Akik nem jelentek meg, azokat pedig rejtőzni kényszerítették, nem folytathatták addigi szolgálatukat. Mi pusztított Krisztus nevében? A hatalmukhoz, szerepükhöz ragaszkodók gyűlölete. A másfélszáz éven át ápolt ellenséges érzés tör ki elsöprő erővel... Mi fordítja szembe a Krisztushoz tartozókat? A legbelül születő, igazolt, őrzött, növekedni hagyott ellenséges érzés, hatalomféltés, hiúság...és nem marad tere Krisztusnak...

Miért hozom fel mindezt? Mert úgy hiszem, amikor az emberi lélekben erő születik, az belül fogan, meggyökerezik, növekedik, míg úrrá nem lesz a téradó szíven. Akár a gyűlölet, akár a szeretet. Bármiféle érzést, indulatot, őrzünk, táplálunk, növekedni hagyunk, rejtünk, óvunk, tudnunk kell, egyszer csak betölt, fölénk kerekedik, diktálni kezd s még több teret követel...

Családfakutatás során jutottam el protestánssá lett elődeimhez és két Pozsonyba idézett prédikátor nevéhez. Az egyiktől, ki ott meg mert jelenni, gályarabságot szenvedni a következő imádságot találták kézírással egy bujdosása során megőrzött, megmaradt könyvben.

"... Szabadics megh ez romlott hazatt az nagy iga alol; ments megh az mi szerelmes Rab Attyankfiait a keserves rabságbol; kik [igaz vallásokban valo alhatatosságokért] édes hazajok nemes verrel szerzet szabadcságokért viselik a tömlöczi szennyet. Szabadics meg a siralmas bujdosásban s számkivetésben levőket is, taborunkbol Vigy haza ki bocsatot Atyankfiait diadalommal hozd megh plántálly megh édes honnyunkban bennőnket, emeld fel dicsőségedet; s állasd hellyre igaz tiszteletedet, hogy még vidámon a szentek ohajtozo seregében, nagy buzgouan dicserhessünk és szolgállyunk tégedet!" Jablonczai János

És igen, meghallgattatott az imádság. Mert tere maradt szívében az Istenbe vetett bizalomnak. És nem csak benne. Nem irthatták ki a protestánsokat se király által jogosított felségárulási perrel, se megverettetéssel, se megszégyenítéssel, se rabszolgasorba süllyesztéssel, sem gályarabsággal... Voltak, akik belehaltak a bántalmazásokba, ám akik hazavárták őket, és akik később hazatértek, meggyökereztek hitükben...

Vajon felfogjuk-e miféle veszélyes erők veszik birokba lelkünket, mire indítanak, akár istenes címkével-címszóval a másik ellen? És vágyunk-e arra, hogy az az erő szülessen, növekedjen bennünk, mely a másik megtartásáért van? Hallottam valakiről, akit az ötvenes években hite miatt perbe fogtak, bebörtönöztek, aki mikor kiszabadult, gyűjteni kezdte a méltatlanul meghurcolók, bebörtönzők ellen szóló dokumentumokat, és mert közben nem vigyázott lelkére, indulata, gyűlölete úrrá lett lelkén, és egyszer csak kiállhatatlan, mindenkivel kötekedő, értéssel és szeretettel kezelhetetlen, keserű, megrontott szívű emberré lett.

ÉS MEGÉRKEZTEK A TENGER TÚLSÓ PARTJÁRA, A GADARÉNUSOK FÖLDJÉRE. ÉS AMINT A HAJÓBÓL KISZÁLLT,ÍMÉ SZEMBEJÖTT VELE A SÍRBOLTOKBÓL EGY EMBER, AKIBEN TISZTÁTALAN LÉLEK LAKOTT. A SÍRBOLTOKBAN LAKOTT ÉS MÁR LÁNCOKKAL SEM TUDTA SENKI ÁRTALMATLANNÁ TENNI. SOKSZOR MEGKÖTÖZTÉK UGYAN, BÉKÓKKAL ÉS LÁNCOKKAL, DE A LÁNCOKAT SZÉTSZAGGATTA, A BÉKÓKAT ÖSSZETÖRTE, ÚGY, HOGY SENKI SEM TUDTA MEGFÉKEZNI. ÉJJEL ÉS NAPPAL A SÍROK KÖZT ÉS A HEGYEKEN KÓBOROLT, KIÁLTOZOTT ÉS KŐVEL SZABDALTA ÖNMAGÁT

Mivel tele érkezik Jézus, és az ő tanítványai, arra a partra? Tán emlékszünk az előző részre, mikor ámultak tanítványai, mert parancsolt a félelmetes viharnak, a háborgó tengernek, a vizet korbácsoló szeleknek, és azok elnémultak. Ki, mi várja Jézust a parton?

Mit tudunk meg itt arról a gadarai ördöngősről? TISZTÁTALAN LÉLEK LAKOTT BENNE...
LÁNCOKKAL SEM TUDTÁK ÁRTALMATLANNÁ TENNI. Egy lélek, mely rabbá lett. Nem tudjuk mióta, hogyan, csak azt, hogy ennek az embernek birtokba vett lelke, testét is rabbá tette. Mennyire? Nem csupán mások elleni támadásra, bántásra, hanem önmaga ellen fordította. SENKI SEM TUDTA MEGFÉKEZNI ...KŐVEL SZABDALTA ÖNMAGÁT.

Hogyan lehet hozzá másoknak viszonyulni? Megpróbálják rabul ejteni, testét ártalmatlanná tenni, megkötözni, megbéklyózni. Ám hiába. Lelkén úrrá lett a gonosz erő, az olyan erővel bír, mely nem tűr emberi bilincseket. Szabaddá teszi a birtokba vett embert arra, amit ő diktál. Akkor amikor, úgy ahogy...

AMIKOR PEDIG JÉZUST TÁVOLRÓL MEGLÁTTA, ODAFUTOTT HOZZÁ, ELÉJE BORULT, ÉS ÍGY KIÁLTOTT: MIT AKARSZ VELEM JÉZUS, MAGASSÁGOS ISTEN FIA? AZ ISTENRE KÉNYSZERÍTELEK, NE KÍNOZZ ENGEM. TUDNILLIK, AZT MONDTA NEKI: TISZTÁTALAN LÉLEK, MENJ KI EBBŐL AZ EMBERBŐL.
Ami különös, mire Jézus átér, már jön felé. Tán épp ez az erő támasztott vihart, s lökte, taszította őket már előbb, el innen, másfelé... Ahol szabadulni vágyó van, körötte mindig félelmetes vihar támad, épp a szabadulás előtt. Hogy az ember féltse önmagát... De mintha az a viharon úrrá levő erő már előbb ideért volna, mint ahogy Jézus kiszállt a hajóból. Hisz jön, futva felé...

Miféle erő ez, mely fölébe kerekedik a tisztátalan léleknek, s visszaszerzi tudja tőle a rabul ejtett lelket. Még mielőtt kiűzné, jön felé. Mekkora reménység ez a mi számunkra! Hogy Úr. Akkor is, azon is, ami felett nekünk nincs hatalmunk, nincs erőnk, melynek kiszolgáltatottak vagyunk. Elég annyit mondani Jézusnak. MENJ KI, és az már vergődik, KÍNBAN VAN...
Az embert fogvatartó érzi, ellenállnia ennek az erőnek, nem lehet. Fél! Mitől? MIT AKARSZ VELEM JÉZUS? Tudja, hogy ahol eddig benn volt, ott többé nem lesz helye, nem maradhat.

Mi a jele annak, hogy félünk? Valami nem jó indulatot, méltatlanságot, bűnt, gonoszságot, rendbe nem tett történést rejtegetünk, ápolunk, őrzünk lelkünkben. Ami nem viseli el a fényt, a világosságot. Csak azt nem vesszük tudomásul, hogy tönkreteszi kapcsolatainkat, vesztésre, halálra ítél minket... Mint azt a gadarait, akinek megszállt teste-lelke a holtak otthona felé, a sírboltokba menekül. Ki elől? Önmaga és mások nem értése, kitaszítottsága miatt...