MEGHALLOTTA EZT A SOKASÁG ÉS GYALOG KÖVETTE ŐT A VÁROSOKBÓL. ÉS MIKOR KISZÁLLT, NAGY SOKASÁGOT LÁTOTT MAGA ELŐTT, MEGSZÁNTA ŐKET ÉS BETEGEIKET MEGGYÓGYÍTOTTA. AMIKOR ESTE LETT, ODAMENTEK A TANÍTVÁNYAI ÉS AZT MONDTÁK: PUSZTA EZ A HELY, ÉS AZ IDŐ MÁR KÉSŐRE JÁR. BOCSÁSD EL

A SOKASÁGOT, HADD MENJENEK BE A FALVAKBA, ÉS VEGYENEK MAGUKNAK ÉLELMET. JÉZUS AZOMBAN EZT MONDTA NEKIK: NEM SZÜKSÉGES ELMENNIÜK. ADJATOK NEKIK ENNI TI. DE AZOK ÍGY SZÓLTAK: NINCS ITT EGYEBÜNK, CSAK ÖT KENYERÜNK ÉS KÉT HALUNK. Ő PEDIG ÍGY SZÓLT: HOZZÁTOK IDE. MEGPARANCSOLTA A SOKASÁGNAK, HOGY TELEPEDJENEK LE A FŰRE, VETTE AZ ÖT KENYERET, MEG A KÉT HALAT ÉS FELTEKINTETT AZ ÉGRE, HÁLÁT ADOTT ( ÁLDÁST MONDOTT ), AZUTÁN MEGTÖRTE A KENYEREKET, ADTA A TANÍTVÁNYOKNAK, A TANÍTVÁNYOK MEG A SOKASÁGNAK. MIKOR AZTÁN MINDNYÁJAN ETTEK ÉS JÓLLAKTAK, FELSZEDTÉK

A MARADÉK DARABOKAT TIZENKÉT TELE KOSÁRRAL. AKIK PEDIG ETTEK, MINTEGY ÖTEZREN VOLTAK FÉRFIAK, AZ ASSZONYOKON ÉS A GYERMEKEKEN KÍVÜL.

_________________________________________________________________________

Mit ér nekünk, amit hallunk? Merünk ragaszkodni ahhoz, hogy Isten közelségében, nekünk elkészített ajándékok várnak? Az egyik nyári táborban, ahol szolgáltam, többnyire idős és egyedülálló emberek között, különös találkozásban volt részem. Olyan ajándékot kaptam ott, ami hatvanöt év óta készült számomra, akkor indult hozzám, felém, nekem, és nem veszett el, megérkezett, megkaptam. Pedig nem tudtam, nem vártam, nem is kértem, csak éppen ott voltam, ahol megérkezhetett. (pedig nem akartam menni) Különösek és meghökkentőek az Isten közelségében maradók, a hozzá ragaszkodók, a mellőle el nem maradók ajándékai…

MEGHALLOTTA EZT A SOKASÁG ÉS GYALOG KÖVETTE ŐT A VÁROSOKBÓL. ÉS MIKOR KISZÁLLT, NAGY SOKASÁGOT LÁTOTT MAGA ELŐTT, MEGSZÁNTA ŐKET ÉS BETEGEIKET MEGGYÓGYÍTOTTA.

Mit hallottak? Miért nem mentek haza? Mi tartotta ott őket? Mit akartak hallani? Miért mentek utána fáradságos úton gyalog? Nem tudtak lemondani arról, amit Jézus által kaphatnak?!

Mit akart Jézus? Egyedül maradni az Atyával. Jó dolgot akart. Igen. Mindennél fontosabb dolgot akart? Igen. Tetszett az Atyának, hogy a Fiú, az ő jelenlétére vágyik? Igen! És mégsem sikerül, nem valósul, nem teljesül, amire vágyik. Mi söpri el az útból azt, amit tenni szeretne? Azok vágyakozása, akik esendőek, szerencsétlenek, betegek, nyomorultak, akik nem tudják az Atyához vezető utat, de hallani akarnak róla. Észrevesszük az ilyen lehetőségeket, embereket? Le tudunk mondani arról, amiért épp elindultunk?

Valaki üzent. Mikor megyek Pestre, feltétlenül beszélgetni akar velem? Meghatott kérése, és bár tele van az előtte napom, a másnapom is, de megegyeztünk abban, hogy a kettő között találkozunk és beszélgetünk. Mert keresése, kopogtatása szükséget jelez. Nem is csupán sejtem, tudom, hogy tele van kérdéssel, és azt is tudom, hogy nem tudok rajta segíteni, de ha Isten adja a lehetőséget, Ő ajándékoz meg minket, őt és engem, azzal, amit adni akar...

FÜLE LAJOS  

       EMBEREK JÉZUS NÉLKÜL

Vak utakon bolyongva járnak,
céltalanság kíséri őket.
Búfelejtő, nagy akarással
néha-néha összeverődnek
s szétrebbennek riadtan újra,
mennek tovább, jobbat keresvén...
Törj hát az élet kenyeréből
egy darabot számukra, testvér!

Vonja őket hiú reménység,
ott születik, s ott hal ki bennük.
Hajtja őket kegyetlen éhség:
szeretetre éhes a lelkük.
Vágyat esznek, és álmot isznak,
és meghalnak egy őszi estén.
Törj hát az élet kenyeréből
egy darabot számukra, testvér!

Az életed megáldott élet,
nem vagy pedig különb te náluk.
Mért hogy nekik rongyos a szívük,
és szennyes a lelki ruhájuk?
Nincs JÉZUSUK! Halld csak, a LÉLEK
zokogva sír mind, mind elestén...!
Törj hát az élet kenyeréből
egy darabot számukra, testvér! 

AMIKOR ESTE LETT, ODAMENTEK A TANÍTVÁNYAI ÉS AZT MONDTÁK: PUSZTA EZ A HELY, ÉS AZ IDŐ MÁR KÉSŐRE JÁR. BOCSÁSD EL A SOKASÁGOT, HADD MENJENEK BE A FALVAKBA, ÉS VEGYENEK MAGUKNAK ÉLELMET. JÉZUS AZOMBAN EZT MONDTA NEKIK: NEM SZÜKSÉGES ELMENNIÜK. ADJATOK NEKIK ENNI TI. DE AZOK ÍGY SZÓLTAK: NINCS ITT EGYEBÜNK, CSAK ÖT KENYERÜNK ÉS KÉT HALUNK.

Mi fán terem az emberi megértés és együttérzés? Mérik, meddig terjed az amit tehetnek az egybegyűlt sokaságért? Belátható, és ők be is látják, egyet tehetnek, haza kell küldeni őket. Lehetetlen megelégíteni, jóllakatni ennyi embert. Erre a szükségre, erre a jól látott, elvállalt kevésre, nincs elégre felel jézus.

Ő PEDIG ÍGY SZÓLT: HOZZÁTOK IDE. MEGPARANCSOLTA A SOKASÁGNAK, HOGY TELEPEDJENEK LE A FŰRE, VETTE AZ ÖT KENYERET, MEG A KÉT HALAT ÉS FELTEKINTETT AZ ÉGRE, HÁLÁT ADOTT (ÁLDÁST MONDOTT), AZUTÁN MEGTÖRTE A KENYEREKET, ADTA A TANÍTVÁNYOKNAK, A TANÍTVÁNYOK MEG A SOKASÁGNAK.

Kell, hogy lássák, mi van, ami odaadható, s kinek, miből, mit tudnak adni? Mit kér tőlük? Mi a dolguk? Mit vár tőlük? Vigyék hozzá a keveset. Mit tett vele? FELTEKINTETT AZ ÉGRE. Ilyen egyszerű? Tudni kell, kevés amink van, és áldást kérni attól, aki azt megszaporíthatja.

Abban a táborban, melyről bevezetőmben már szóltam, találkoztam egy igen öreg emberrel. Köszöntöttük egymást, mikor megérkezett, de láttam rajta, nem hallotta a nevemet. Mégis, mikor asztalhoz ültünk, egyértelműen jelezte, hogy mellém szeretne ülni. De valaki tovább irányított, mondván, már csak szemközt van teríték, üljek oda. Így aztán egymással szemben, de más asztalnál ültünk. Ahogy ott ettünk, láttam, hogy rám mutatva érdeklődik. És mondhatták neki a nevemet, mert utána jól hallhatósan így mondta: - De hisz akkor én őt ismerem! Engem? Lepődtem meg. Később ki is derült, hogy 1951 áprilisában találkoztunk. Hány éves voltam akkor? Alig több, mint három! És ő elmondta, hogy ő várt minket ott a vasútállomásnál, mikor 1951-ben Alcsútra igyekeztünk. Ő pakolt a kocsijára, ő vitt minket édesanyánkkal és testvéreimmel a táborba, a találkozóra, ahova igyekeztünk. Akkor már nekem is eszembe jutott a kép, amit édesapám albumában láttam, ahogy ülünk a kocsin… Szóval az ő kocsiján. Ő fuvarozott akkor 65 évvel ezelőtt minket. Micsoda találkozás! De nem fejeződött be ezzel, hogy ráismertünk egymásra! Amikor a legelső áhítatot tartottam, éreztem, mennyire figyel, együttgondolkodik velem. Ezért meglepett, hogy másnap, nem jött le a szobájából, amikor kezdtünk. Akiket kérdeztem, azt mondták, szóltak neki, de biztos rosszul érzi magát… Épp amikor befejeztem mondandómat, akkor érkezett odafentről. De nem jött be közénk, hanem intett, menjek ki hozzá. Nem akartam, hisz hátra volt még a közös ének, de ő nem engedett abból, amit akart, ki kellett mennem. Ott pedig közölte velem, hogy ő Istennel beszélt odafenn rólam, és tudja, amit tud, nekünk találkozni kellett itt. Azt is közölte velem, hogy megtudta, Isten engem felelősnek választott, ezért a közösségért. Ezért hívott most ki, hogy ezt elmondja nekem. Meghökkentő közlés volt. Mit láthatunk, mit tudhatunk, mit közölhetünk? Azután már ott volt minden alkalmon, és én azt a csodát éltem meg, mennyire egyek lehetünk mi, akik más korúak, más neműek, más körűek vagyunk, és csak egyszer találkoztunk, az is régen volt. Mégis egyek lehettünk az Isten felé fordulásban, abban, amiben életünk valóságosan gyökerezik. Közös kép is készült ott rólunk: 

MIKOR AZTÁN MINDNYÁJAN ETTEK ÉS JÓLLAKTAK, FELSZEDTÉK A MARADÉK DARABOKAT TIZENKÉT TELE KOSÁRRAL. AKIK PEDIG ETTEK, MINTEGY ÖTEZREN VOLTAK FÉRFIAK, AZ ASSZONYOKON ÉS A GYERMEKEKEN KÍVÜL.

Mi indított meg, s mi maradt abból, amit ott nyertem? Szívemet úgy érintette, ami ott történt, hogy mikor hazajöttem, megkerestem azt a régi képet, melyen ott ülök az ő kocsiján kicsi gyermekként testvéreimmel, aztán mellétettem a frissen készült képet, írtam neki pár sort, s elküldtem neki. Nemrégiben válasz érkezett tőle, benső bizonyosságot erősítő ráfelelés.

Kedves Testvérem!

- ISTEN ANGYALA -

Köszönetem nem fejezi ki azt, amit bírok a küldött képben és írásban… Tudtam, hogy van valami kapcsolatunk egymás felé, de hogy ez, ami megjelent, az a valóságot akarja fényre hozni…Több és nagyobb az egymás felé való kapcsolat, mint írni lehessen róla.

A megküldött „saját kocsi” igaz, hogy mutatja önmagát, de nem tudja megmutatni azt amit hordoz… Számomra külön tárgy ez, mert több „lélek” ember volt rajta akit én vittem… IMAHÁZ volt az sokszor, „kapcsolat” teremtés egymással, hol rövidebb, hol hosszabb időn át… Igaz, hogy számomra Isten eszköze volt a „kocsi”, nem csak az, hanem az „előbbi” is. Én „fuvaros” családban nőttem, és azt is cselekedtem, sok embert szállítottam és ezt örököltem. Akartam és cselekedtem. Sok áldást adott Isten ezen át, és sok emberrel kapcsolatteremtés is született…

Alcsút-Mária-völgy és a vasútállomás is ezek közé sorolható. „Emberek”, Isten küldöttei, az én utasaim és társalkodóim, sőt, közellévő „TESTVÉREK” – születtek, ezt csak most látom, és tudom. Több az ami itt megjelent annál, amit látok.

Ez a kép! Alcsút. Lelki élet valóságát mutatja AKKOR és később! Nem tagadható el, hogy akkor ott volt élet…Isten különös kegyelme azt megörökítette Dani bácsi. EZ TANÚ !

Az előadása is érthetőbb lett számomra, hogy olvastam, és nem hallgattam. Ötven év után is él az Isten akkor megkezdett üzenete. Ő tanú ma.

Régi kép: Kocsin állnak személyek, és az ülés mögött éppen ott ül egy kis „csomag” ez a most író. Élő, valóságos ember, és nekem is, és beszél: Furcsa megállapítás ez, mert ma engem ez a hívőnép nem tekint semmibe, főleg az alcsúti élet történéseit… Ezt a kocsis képet nem ragasztanák ki a CE imaházába. Ez a kocsi-kép pedig az én tanúm a zivataros világban is…Sok előadás elhangzott már ami beszélt az Igéről, de egy sem merte elmon

dani, hogy Isten igazsága jelent meg abban az ott megjelenők számára. Sőt… egy összejövetelen a HIVATALOS személy mondta el: „Isten megvetette Alcsútot!”… Igaz viszont az is, hogy volt, aki éppen az ellenkezőjét mondta el. Isten megtartotta Alcsútot, mert megmaradt a háború viharában is… Isten megőrizte! Az azóta eltelt egynehány esztendő is beszél

a hívők közösségi kapcsolatáról. Különös, hogy éppen a Dani bácsi és az én kapcsolatom kötődtek össze legjobban. Pedig akkor még nem tudtam erről a „KOCSI” ügyről. Isten angyalait vittem a kocsin! Isten elrejtett dolgai nem vesznek el…

                           Köszönöm Istennek és köszönöm a mi egymás felé való kapcsolatunkat…

Szeretettel Turbucz István a Pista bácsi”

Valaki ott maradt, abban maradt, amiben megtalálta őt Krisztus, és mert közelében maradt, megajándékozta őt. Mesterségének eszközét tette kezébe, azt, ami az övé volt. És mert a kocsiját Istennek átadta (mások javára), áldást örökölt általa. Többje maradt, mint amije volt.

Kleemann

       Mindig csak adni

   /Túrmezei Erzsébet fordítása/

Az öreg kút csendesen adja vizét...

így telik minden napja.

Áldott élet ez! – fontolgatom:

csak adni, adni minden napon!

Ilyen kúttá kellene lennem!

Csak adni teljes életemben.

Csak adni?... terhet is jelenthet.

Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek... tükre rám ragyog:

„Hiszen a forrás nem én vagyok:

Árad belém! Csak tovább adom

frissen, vidáman és szabadon."

Hadd éljek ilyen kút életet!

Osszak áldást és szeretetet!

Nem az enyém, Krisztustól kapom.

Egyszerűen továbbadhatom.