A MENNYEK ORSZÁGA HASONLÓ EGY OLYAN GAZDÁHOZ, AKI JÓKOR REGGEL HAT ÓRAKOR KIMENT, HOGY MUNKÁSOKAT FOGADJON AZ Ő SZŐLŐJÉBE. MEGEGYEZETT A MUNKÁSOKKAL EGY DÉNÁR NAPSZÁMBAN, ÉS ELKÜLDTE ŐKET AZ Ő SZŐLŐJÉBE. MIKOR KILENC ÓRA TÁJBAN MEGINT KIMENT, LÁTOTT MÁSOKAT ÁLLDOGÁLNI TÉTLENÜL A PIACON. AZOKNAK ÍGY SZÓLT: MENJETEK KI TI IS A SZŐLŐBE, ÉS AMI NEKTEK JÁR, MEGADOM. KI IS MENTEK. DÉLBEN ÉS DÉLUTÁN HÁROM ÓRA TÁJBAN ISMÉT KIMENT ÉS UGYANÚGY CSELEKEDETT. NAPNYUGTA ELŐTT EGY ÓRÁVAL IS KIMENT, ÉS TALÁLT NÉMELYEKET, AKIK OTT ÁCSOROGTAK ÉS MEGSZÓLÍTOTTA ŐKET: MIÉRT ÁLLDOGÁLTOK ITT NAPESTIG TÉTLENÜL? AZT FELELTÉK: MERT SENKI SEM FOGADOTT MEG MINKET. MENJETEK EL TI IS A SZŐLŐBE – MONDJA NEKIK. MIKOR PEDIG BEESTELEDETT, ÍGY SZÓL A SZŐLŐ URA AZ Ő VINCELLÉRJÉNEK: HÍVD ELŐ A MUNKÁSOKAT, ÉS FIZESD KI A BÉRÜKET. KEZD AZ UTOLSÓN, ÉS VÉGEZD AZ ELSŐN. EKKOR ELŐJÖTTEK A DÉLUTÁN ÖT ÓRÁSOK ÉS FEJENKÉNT EGY- EGY DÉNÁRT KAPTAK. MIKOR AZTÁN AZ ELSŐK JÖTTEK, AZT GONDOLTÁK, HOGY ŐK TÖBBET KAPTAK, ÁM ŐK IS EGY-EGY DÉNÁRT KAPTAK FEJENKÉNT. AMINT MEGKAPTÁK, ZÚGOLÓDTAK A GAZDA ELLEN. ÉS AZT MONDTÁK: EZEK AZ UTOLSÓK CSAK EGY ÓRÁT DOLGOZTAK ÉS TE EGYENLŐVÉ TETTED ŐKET VELÜNK, AKIK A NAP TERHÉT HORDOZTUK, ÉS HŐSÉGET SZENVEDTÜK. Ő PEDIG EGYIKÜKNEK ÍGY FELELT: BARÁTOM, NEM BÁNOK VELED IGAZSÁGTALANUL. HÁT NEM EGY DÉNÁRBAN EGYEZTÉL MEG VELEM? VEDD A PÉNZEDET ÉS EREDJ HAZA. ÉN PEDIG ENNEK AZ UTOLSÓNAK IS ANNYIT AKAROK ADNI, MINT NEKED. VAJON NEM SZABAD NEKEM A MAGAMÉVAL AZT TENNEM, AMIT AKAROK? ROSSZ SZEMMEL NÉZED TÁN, HOGY ÉN JÓ VAGYOK? ÍGY LESZNEK AZ UTOLSÓK ELSŐK, ÉS AZ ELSŐK UTOLSÓK.

__________________________________________________________________________

Meg-megfeledkezünk róla, hogy nem vagyunk egyformák, mást és mást hordozunk, mint lehetőséget, és az is nagyon különböző, kik között, miféle helyzetek adódnak, ill. vesznek el. Isten mércéje egy és ugyanaz, de különböző lehetőségekkel, más időben, más módon, más helyzetben szólítja, ébreszti, küldi, vezeti az egyik embert, mint a másikat. Mi sokszor következtetünk abból, hogyan nyertünk, éltünk át valamit, és arra próbálunk másokat is rávenni…

Nagyon szeretem a Nobel díjas norvég Björnson elbeszéléseit. Írásaiból kiderül, mennyire szereti az embereket. Kész érteni a megbotlókat, a saját életüket elrontókat, mindazt, ami akaratlan-kéretlen belülről diktál nekik. Egyik nap kezembe vettem, A halászleány - című elbeszélést. Már nem emlékeztem rá, kiről-miről szól, csak arra, hogyan segített másokat érteni. Egy apátlan kislány a főhőse, aki házasságon kívül született, mert anyja nem ment hozzá ahhoz, akit nem tudott becsülni, inkább elhagyta faluját egy időre, s néhány évvel később jött vissza kislányával, ki mit sem tudott múltjáról. De akár tudta, akár nem, életét meghatározta az, kik a szülei, és az is, ami egykor történt. Nos, ez a kislány vibráló egyéniség, s valahányszor valaki pártfogásába veszi, megszereti, de senki sem tud mit kezdeni azzal, ami legbelülről meghatározza. Csalódnak benne, s ő is csalódik bennük. Míg valaki rá nem ébred, hogy „ a kedélynek ez a folytonos ide-oda cikázása, az egyenként teljesen átérzett, de egymásnak ellentmondó hangulatok, mindez csakis egy művészi pálya kezdete lehet …” És akkor ez a lelkész már tud a felnőtté serdült lányon botránkozó érte szólni, a hit által elkötelezett, rá gondot viselők közt, s megpróbálja megértetni velük azt, amit megértett:

-       „A bibliából tudjuk, hogy a régiek is éltek énekkel, muzsikával, meg tánccal…

-       Igen, de Isten dicsőségére!

-       Egy szép dal is szólhat az Istenről, vagy elvezethet hozzá, még akkor is, ha neve nincsen benne megemlítve, mert sok minden vezet el hozzá, ha nem is közvetlenül.

-       Az a sokmindenféle mese, monda, tréfa meg mindenféle költemény, meg kitalálmány, amivel manapság a könyveket megtöltik, az is megengedett dolog? Írva vagyon: „Valamely szó kijön a te szájadból, igaz legyen.”- vetették ellene.

-       Nagyon köszönöm neked, hogy ezzel előhozakodtál. Látod, olyan a gondolat is, mint a ház, amiben lakol. Ha olyan szűk, hogy alig bírsz benne felállni, és a lábadat kinyújtani, akkor hát ki kell bővítened. A költemény felemeli a gondolatot és kitágítja. Ha minden olyan gondolat, amely a legszükségesebbnek mértékét meghaladja, hazugság volna, akkor csakhamar maguk a legszükségesebb gondolatok is hazugsággá válnának. Úgy elszomorodnál tulajdon sárkunyhódban, hogy sohasem érhetnél fel az örökkévalósághoz, márpedig oda igyekszünk, és gondolataidnak kell a hit szárnyán odarepíteniük téged.

-       De a költemény olyasmi, ami a valóságban nem történt meg, vagyis hazugság…

-       Nem úgy, sokszor több igazság van benne, mint abban, amit a szemünkkel látunk. Nagy ereje van a tréfának is, az Askeladdról szóló mese tréfás módon mutatja meg, hogy akit a világ legkevesebbre becsül, sokszor az ér legtöbbet…

-       De varázslatban, meg boszorkányságban hinni babonaság…

-       Ki mondta, hogy higgy benne? Az ilyesmi csak képes beszéd.

-       De nekünk tiltva vagyon képekkel meg jelekkel élni, mivel hogy minden látszat az ördög műve.

-       Igen? Hát ezt meg honnan veszed?

-       A bibliából

-       Tévedés, hiszen maga biblia is használ képeket… aminthogy a keleti népek nyelve az ilyesmiben nagyon gazdag…Jézus is él képekkel …Nos, mit akarsz még tudni, mert úgy látom, nagyon elgondolkoztál valamin.

-       A Jóisten tudja, hogy nem mindig helyesen gondolkodom…

-       Úgy van, a megtérés kegyelmének elnyerése után annyira eltölti az embert ez a nagy csoda, hogy minden egyebet feleslegesnek és haszontalannak lát. Olyan az ember, mint a szerelmes, aki csak szerelmének tárgyát akarja látni… De így mondja Pál, az apostol: Mi az Újszövetség szolgái vagyunk, nem a betű, hanem a lélek szolgái…”

Az egyik lányom színésznőségről álmodozott érettségi előtt. Mondtam neki, én a paplány, hogy lehet az, de én nem írom alá továbbtanulási papírját. Ha a vágya megmarad, s már maga dönt maga felől, azt teszi, amit akar. Így aztán magyar szakos tanári diplomát szerzett. Ám a középiskolában, ahol tanít, színjátszó kört vezet, sőt, a városi színjátszók közt is rendszeresen vállal szerepet. Ami benne belső diktátum és igény volt, így talált alkalmas teret…

Mi mind jót akarunk magunknak és másoknak, mégis bele-belerontunk abba, amibe nem akarnánk, mert előbb szólunk, előbb lépünk, mint kéne. Meg kéne érteni a másik belső rugóit, mindazt, amiért és amivel élete során mindig birkóznia kell. Ráadásul mi, hívő emberek (mint az idézett elbeszélés szereplői), a biblia szavait fordítjuk hol erre, hol arra… mert szeretnénk a ránk bízottakat Istenhez vezetni, de ha Isten még nem szólítja őket, kényszerítést éreznek, s olyan kerethez kötjük őket, amiben még nem tudnak élni. Meg kell várni a szólítás idejét…

A MENNYEK ORSZÁGA HASONLÓ EGY OLYAN GAZDÁHOZ, AKI JÓKOR REGGEL HAT ÓRAKOR KIMENT, HOGY MUNKÁSOKAT FOGADJON AZ Ő SZŐLŐJÉBE. MEGEGYEZETT A MUNKÁSOKKAL EGY DÉNÁR NAPSZÁMBAN, ÉS ELKÜLDTE ŐKET AZ Ő SZŐLŐJÉBE. MIKOR KILENC ÓRA TÁJBAN MEGINT KIMENT, LÁTOTT MÁSOKAT ÁLLDOGÁLNI TÉTLENÜL A PIACON. AZOKNAK ÍGY SZÓLT: MENJETEK KI TI IS A SZŐLŐBE, ÉS AMI NEKTEK JÁR, MEGADOM. KI IS MENTEK. DÉLBEN ÉS DÉLUTÁN HÁROM ÓRA TÁJBAN ISMÉT KIMENT ÉS UGYANÚGY CSELEKEDETT. NAPNYUGTA ELŐTT EGY ÓRÁVAL IS KIMENT, ÉS TALÁLT NÉMELYEKET, AKIK OTT ÁCSOROGTAK ÉS MEGSZÓLÍTOTTA ŐKET: MIÉRT ÁLLDOGÁLTOK ITT NAPESTIG TÉTLENÜL? AZT FELELTÉK: MERT SENKI SEM FOGADOTT MEG MINKET. MENJETEK EL TI IS A SZŐLŐBE – MONDJA NEKIK.

Jézus érzi a tanítványok nem értését, ezért amit előzőleg mondott az üdvösséggel kapcsolatosan, képes beszéddel, példázattal mélyíti, világítja meg. Olyan képpel láttat, ami mindennapos, érthető, csak épp a történet nem aszerint alakul, mint a mi életünk során. És e ponton van elrejtve, amit nekik és nekünk megigazítottaknak, Isten adósainak, meg kellene érteni.

PECZNYIK PÁL  

         ADÓS SZOLGA

Uram adós szolgád vagyok,
jövök hozzád sietve.
- Ne siess: mert adóságod,
már rég, ki van fizetve!

Adóságom mérhetetlen,
amely rám van kivetve.
- Nincs fillérnyi adóságod,
már rég, ki van fizetve!

Adóság: pecsét lesz rajtam,
ha el leszek temetve.
- Nincs pecsét adóságodon,
már rég, ki van fizetve!

Adós szívvel nem mehetek,
eléd Uram, szeretve.
- Szeretlek, mert adóságod,
már rég, ki van fizetve!

Adós szolgának nincs helye,
az édeni ligetbe.
- Csak jöjj fiam, adóságod,
már rég, ki van fizetve!

Menny s Föld Ura, hála néked,
Fiad fizet, helyettem,
s angyalaid kinyitják majd
a mennykaput, felettem!

Voltaképpen nem közvetlenül a MENNYEK ORSZÁGÁRÓL beszél, hanem annak mindenható uráról, Istenről. Az emberi gondolkodástól, elvárásoktól való különbözéséről, ami a példázatban nyilvánvaló módon kifejeződik, megjelenik. A példatörténet szerinti GAZDA munkásokat keres a szőlőjébe, úgy, ahogy más gazdák is. A szőlőben elvégzendő munka sürgetően fontos, kimegy a piacra, megszólítja a munkát keresőket, megegyezik velük a fizetségben, és azok elmennek dolgozni oda, ahova küldi őket. De a munka sok, s ők kevesen vannak, ezért újra kimegy a gazda, s megszólítja az ott tétlenül álldogálókat. Velük is megegyezik, és azok is kimennek a szőlőjébe. És azután még kora délután is kimegy, és akkor is a tétleneket szólítja és küldi, sőt, még utolsó órában is szólít magának munkásokat…

Mit tudunk meg a gazdáról? Fontos neki az elvégzendő munka. Hol? A szőlőben. Ott, ahol a gyümölcs terem. És minden munkást személy szerint szólít, s kötelez el. Azt is aki készen áll rá, és azt is, aki tétlenkedik. Vannak tehát munkát keresők és vannak tétlenül ácsorgók. S az utóbbiak vannak többen. Van aki kész arra, hogy feladatot, munkát vállaljon, s van, aki ezért-azért, bizonyos ideig dologtalan, tétlenül ácsorgó marad. Ahogy ma is, van, aki a hívó szóra, szolgálatra rögtön mozdul, de van olyan is, aki ezért-azért rest, tán épp alkalmatlannak érzi magát arra, hogy a mennyek országáért munkálkodjon. Tudja, hogy munkálkodni kéne, és lenne mit tenni, de nem lépi azt, amit lépnie kéne. Talán a személyes szólításra vár.

Észrevesszük tétlen ácsorgásainkat? És ha igen, ha tudjuk, hogy mire hívna minket az Atya, a Gazda, miféle magyarázataink, igazolásaink vannak a tétlenségre? Miért másoktól várjuk el azt, amit tennünk kéne? Vajon amit megértettünk, amire igent mondtunk, amire elköteleződtünk, meghatározhatja az életünket? Vagy szüntelen csak másokat akarunk igazgatni?

Nemrég beszélgettem valakivel. Nagyon elítélőn nyilatkozott egy közös ismerősünkről, aki pár éve csúffá tette saját hívő életét. A velem beszélgető ennél az eseménynél meg is állt. Nem akar tudni arról, ami később megtörtén(hetet)t. Igen, a másik megbánhatta, megbánta amit tett, vállalta bukását az emberek, s a közösség előtt. Bocsánatot nyert, szabaddá lett. Van, aki látja, van aki nem, van aki elhiszi, s van aki nem… Mitől nem látja ezt, aki láthatná?

Miért nem hiszi, hogy bűnbánat által törlődött a másik bűne? Miért akarja megbocsáthatatlannak tartani? Aki nem lát, annak miféle reménysége van a másikra nézve? S ha nincs miért nincs?

„Igen nagy a veszélye annak, hogy belesodródunk emberek megvetésébe. Tudjuk jól, hogy nincs rá jogunk, tudjuk, hogy teljesen meddővé teszi az emberekhez való viszonyulásunkat. …Az emberek megvetésével pontosan az ellenfeleink legfőbb hibájába esünk bele. Aki egy embert lenéz, az sohasem lesz képes bármit is kihozni belőle. Abból, amit másokban megvetünk, semmi sem egészen idegen saját magunktól. Mily gyakran várunk el másoktól többet, mint amire saját magunk hajlandóságot mutatunk! Miért van az, hogy az emberről, az ember megkísérthetőségéről, gyarlóságáról mindmáig oly megfontolatlanul gondolkozunk? Meg kell tanulnunk, hogy az embereket ne annak alapján ítéljük meg, amit tesznek, vagy amit elmulasztanak megtenni, hanem annak alapján, amit elszenvednek. Az emberekhez – és különösen a gyengékhez – való viszonyulás egyetlen hasznos módja a szeretet, vagyis

a velük való közösség fenntartásához való ragaszkodás. Maga Isten sem vetette meg az embert, hanem emberré lett érte.”              Dietrich Bonhoeffer – Megvetés - Börtönlevelek

MIKOR PEDIG BEESTELEDETT, ÍGY SZÓL A SZŐLŐ URA AZ Ő VINCELLÉRJÉNEK: HÍVD ELŐ A MUNKÁSOKAT, ÉS FIZESD KI A BÉRÜKET. KEZD AZ UTOLSÓN, ÉS VÉGEZD AZ ELSŐN. EKKOR ELŐJÖTTEK A DÉLUTÁN ÖT ÓRÁSOK ÉS FEJENKÉNT EGY- EGY DÉNÁRT KAPTAK. MIKOR AZTÁN AZ ELSŐK JÖTTEK, AZT GONDOLTÁK, HOGY ŐK TÖBBET KAPTAK, ÁM ŐK IS EGY-EGY DÉNÁRT KAPTAK FEJENKÉNT.

Ami itt következik, az emberi gondolkodás szerint jogtalan, elfogadhatatlan és igazságtalan. Hogy aki egész nap munkálkodott, az ugyanannyit kap, mint aki egyetlen egy órát dolgozott.

Miért munkálkodnak a Krisztusnak elkötelezettek? Miféle ígéretet kaptak? Ugyanazt az ígéretet kapja mindenki, akit megszólít? Isten ugyanazt kínálja, ugyanazt ígéri. Isten országát, a váltság által megigazítottaknak. Több lehetőséget kap a vele való közösségre az, akit korábban szólít? Hálásak vagyunk érte? Nem az a baj, hogy megszólítottan is tétlenkedünk?

AMINT MEGKAPTÁK, ZÚGOLÓDTAK A GAZDA ELLEN. ÉS AZT MONDTÁK: EZEK AZ UTOLSÓK CSAK EGY ÓRÁT DOLGOZTAK ÉS TE EGYENLŐVÉ TETTED ŐKET VELÜNK, AKIK A NAP TERHÉT HORDOZTUK, ÉS HŐSÉGET SZENVEDTÜK. Ő PEDIG EGYIKÜKNEK ÍGY FELELT: BARÁTOM, NEM BÁNOK VELED IGAZSÁGTALANUL. HÁT NEM EGY DÉNÁRBAN EGYEZTÉL MEG VELEM? VEDD A PÉNZEDET ÉS EREDJ HAZA. ÉN PEDIG ENNEK AZ UTOLSÓNAK IS ANNYIT AKAROK ADNI, MINT NEKED. VAJON NEM SZABAD NEKEM A MAGAMÉVAL AZT TENNEM, AMIT AKAROK? ROSSZ SZEMMEL NÉZED TÁN, HOGY ÉN JÓ VAGYOK? ÍGY LESZNEK AZ UTOLSÓK ELSŐK, ÉS AZ ELSŐK UTOLSÓK.

Mi a vádjuk az elégedetlenkedőknek? EGYENLŐVÉ TETTED ŐKET VELÜNK! Micsoda vád ez? Istennel szemben! Igaztalan, méltatlan. Hisz egyenlők vagyunk, épp azáltal, hogy egyikünkért is, másikunkért is, meg kellett halni Krisztusnak, hogy méltatlanul, de értünk vállalt halála árán helyet nyerhessünk Isten országában. Lehetetlen volt, és általa lett lehetséges.

ROSSZ SZEMMEL NÉZED – mondja a gazda a zúgolódónak. Vigyázz! Lehetnek AZ UTOLSÓK ELSŐK, ÉS AZ ELSŐK UTOLSÓK… Akinek többet bocsátottak meg, jobban szeret.

Aki azt hiszi, hogy neki több járna, az önmagát csapja be, saját emberi gondolataival csorbítja azt, amit ígéretként kapott. Isten országa felől nézve hibásan gondolkodik. Mert ajándék, isteni kegyelem, ha engem korábban hívtak e munkába, nem pedig érdem, hogy többet munkálkodhattam az Isten Lelke által termő gyümölcsért, az értem életét adó Krisztusért.

Mitől romlik a megigazítottak látása? Attól, amit igaznak igazol, igaznak láttat, de nem az. Merjük észrevenni, ha rossz szemmel nézünk másokat? Vigyázunk arra, amit Krisztustól nyertünk? Igazán vágyunk jól látni, (magunkat és másokat, hogy valóságos reménységgel munkálkodhassunk azokért, akik vakok, rosszul látnak, avagy újra vakká lettek?