Az 1. és a 150. zsoltár között, ahogy a 25. zsoltár esetében láthattuk, a zsoltáros hite súlyos kérdést vet fel Isten ḥesed-éről, amely kérdést az 1. zsoltár engedmény nélküli állítása hívja elő. A kérdést a panaszzsoltárok nyíltan megfogalmazzák. A szenvedés nyíltsága azonban a hála felé halad, mely abban a meggyőződésben gyökerezik, hogy Isten ḥesed-e végül diadalmaskodni fog. A nyíltság hálára vált, a szenvedés reménységre, a panasz dicséretre.[i] Isten ḥesed-ének alanya állhatatosan megmarad a dicsőítés aktusában, ahogy a kétely és panasz aktusában is.

Hivatkozhatok a 103. zsoltárra, mint amelyben a zsoltáros Jahvéban teljesen megbízik. A kétely legyőzetett, és a zsoltáros Jahvét ünnepli. A 25. zsoltárhoz fogható keserű panasz legyőzetett. Ebben a zsoltárban a nyomorúság azonban továbbra is tapinthatóan jelen van. A zsoltáros két megoldhatatlannak tűnő emberi nyomorúságra utal, melyek az 1. zsoltár egyszerűségét árnyalják, sőt kihívást intéznek ellene.

Az egyik makacs nyomorúság a zsoltárban a bűn. A zsoltáros tudja, hogy a bűn valóban erőszakot követett el az 1. zsoltár egyszerű világrendjén, és felforgatta azt. Ha a gonoszok elpusztulnak (Zsolt 1,6), akkor mi van a 103. zsoltár bűnöseivel? A zsoltáros Isten hatékony képességébe vetett hihetetlen bizalommal elismeri bűnét. Bizalmának lényege, hogy Isten legyőzi a bűnt, és nem engedi, hogy az határozza meg életünket:

Nem tartja meg haragját mindvégig, és nem fenyeget örökké.
Nem bűneink szerint bánt velünk, és nem fizetett meg nekünk gonoszságainkért.
Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy az ő irgalma (ḥesed) azok számára, akik őt félik.
Amilyen messze van kelet a nyugattól, olyan messzire veti tőlünk gonoszságainkat. (103,9-12)

Ez a zsoltár cáfolja az 1. zsoltár állítását, miszerint a gonoszok elpusztulnak. Ehelyett azt állítja, hogy Jahve ḥesed-e eltörli a bűnt, és a bűnöst életben hagyja, mi több, jóval árasztja el. Isten hűségének ez a bámulatos ajándéka természetesen azokra érvényes, „akik őt félik”, azaz az 1. zsoltárban említett engedelmesekre.

A második nyomorúság, amivel a 103. zsoltár szembenéz, az a halál és végesség. Maguk az igazak is meghalnak. Az élet törékeny és rövid. Az ember nem lehet elég igaz ahhoz, hogy az életét akármeddig megnyújtsa. Az emberi életben valójában nincs semmi, amely megválaszolhatná vagy feloldhatná a halál talányát. Az 1. zsoltár szerint a gonoszok elpusztulnak; ám valójában az igazak is. Semmi sem változtathat ezen a tényen, kivéve Isten szuverén gondosságát:

Mint ahogy az atya könyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik.
Mert ő ismeri létrejöttünket, és megemlékezik arról, hogy porból vagyunk.
Olyan az ember élete, mint a fűé: kivirul, mint a mező virága,
de ráfúj a szél, és nincs többé, s a helyét sem ismerik.
De az Úr kegyelme (ḥesed) öröktől fogva és örökké kíséri azokat, akik őt félik, s igazsága azok unokáit,
akik megtartják szövetségét, és gondosan teljesítik parancsolatait. (103,13-18)

A zsoltár reménységtől és bizalomtól sugárzik. A reménység az, ami az 1. zsoltár hitéhez közel áll, mert Jahve ḥesed-ét a szövetség megtartóinak ajánlja föl (103,17-18). A végén azonban nem az emberi igazság, hanem Jahve kitartó ḥesed-e az, amely igazán számít.

Az emberi életre jellemző bűn (9-12.v.) és halál (13-18.v.), melyek az 1. zsoltár erkölcsi szimmetriáját felborítják, ebben a költői zsoltárban is kézzelfoghatóan jelen vannak. Isten hatalmas ḥesed-e azonban végérvényesen legyőzi őket. Megdöbbentő, hogy ebben a zsoltárban, melynek témája a bűn és halál, a végső valóság, melyben Izráel bizonyos, Jahve ḥesed-e. Isten Izráel iránt tanúsított ḥesed-e nem légüres térben történik. Ez olyan kapcsolatnak a része, melyben Izráel szintén kihívással találja magát szemben, hogy mutasson ḥesed-et Jahve iránt. Izráel ḥesed-e a Tóra-engedelmességben nyilvánul meg, és ez az engedelmesség az, ami Jahvénak Izráel iránt tanúsított ḥesed-ében valójában számít (vö. Ex 34,6-7). Jóllehet Jahve ḥesed-e számításba veszi Izráel engedelmességét, végső soron nem attól függ. A 25. zsoltár említette nyomorúság és a 103. zsoltárban hangot kapó bizalom Isten hatalmas ḥesed-ét szóra bírta, és ez nem igazán van jelen az 1. zsoltárban. A Zsoltárok tartalmában tehát meghaladja az 1. zsoltár egyszerűségét: a hűség válságába lépve és az által. A Zsoltárokban Isten hűsége az, ami igazán számít.

Isten ḥesed-ének meghatározó valóságát a 103. zsoltár négyszeresen is megerősíti:

ő megóvja életed a pusztulástól, ő irgalommal (ḥesed) és kegyelemmel (raḥamîm) koronáz meg téged. (4.v.)

Irgalmas (raḥûm) és könyörületes (ḥannûn) az Úr, hosszan tűrő és nagyirgalmú (ḥesed). (8.v.)

Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy az ő irgalma (ḥesed) azok számára, akik őt félik. (11.v.)

De az Úr kegyelme (ḥesed) öröktől fogva és örökké kíséri azokat, akik őt félik... (17.v.)

Isten ḥesed-e minden. Ez a ḥesed legyőzi, összefüggésébe helyezi és átformálja a bűnt és a végességet.[ii] Még ha tisztában is van a valós körülményeivel, melyek az 1. zsoltár magabiztosságával nincsenek fedésben, Izráel bízhat, dicsőíthet, énekelhet és reménykedhet.

[i]      A dicsőítéshez ld. Miller, Interpreting the Psalms, 64-78, és „In Praise and Thanksgiving”, Theology Today 45 (1988), 180-88. Ld. szintén Daniel W. Hardy és David F. Ford, Praising and Knowing God (Philadelphia: Westminster Press, 1985).

[ii]A ḥesed fontosságához (hasonló és igen nehéz irodalmi szövegösszefüggésben) ld. Brueggemann, „Psalm 109: Three Times 'Steadfast Love'”, Word and World 5 (1985), 144-54.