1 Isten népének hálaadása 3000 éve

1.1 A szövetség
1.2 Jahve, a szabadító: exodus
1.3 Isten népének válasza: 2Móz 15:1-18
1.4 Jahve, a gondviselő
1.5 Isten népének válasza: Zsolt 105:39-45

Izráel a kezdetektől (2Mózes) Isten népeként él. Bár ekkor még nincs hivatalos kapcsolat Isten és a nép között, mégis Jahve2. népeként éli át az Egyiptomból való szabadítást s a Vörös-tengeren való átkelést. A Sínai-hegy után pedig már hivatalosan is Jahve szövetségeseként néz szembe a pusztai vándorlás diadalaival és nyomorúságaival, a honfoglalás korának katonai sikereivel és kudarcaival, a bírák korának hűtlenségeivel és szabadításaival, a királyság megalapításával, a babiloni fogsággal, a római elnyomással. Ezen események közt Jahve gyakran mutatja meg népe iránt szövetségi hűségét, amire Izráel hálával felel. Most Isten népének háláját fogjuk vizsgálni.

A kérdést nem az egyéni kegyesség szemszögéből veszem szemügyre, bár mondandómnak lesz individuális vetülete, hanem Isten népe, Izráel, a gyülekezet szempontjából. Más szóval, pszichológiai helyett teológiai megközelítést fogok alkalmazni. Ezt egyrészt azért látom szükségesnek, mert Izráel rendszerint az istentiszteletet találja a hálaadás legmegfelelőbb helyszínének 3.. Másrészt pedig tapasztalatom szerint az egyoldalú individuális-pszichológiai megközelítés, ahogy az a közegyházi gyakorlatban oly népszerű, individualizmushoz, kudarc esetén pedig Istentől való elforduláshoz vezet. Ami nem is meglepő, hisz az egyén boldogsága a hangsúlyos, nem pedig az Istennel való élet, a szövetség. A református teológiában mind a szövetség gondolata, mind Isten szuverenitása, mind pedig a hála központi gondolat. Ezt a szellemi örökséget nem kívánom elhanyagolni, sőt istentiszteleti vonatkozásaira szeretnék a végén kitérni. Vessünk először egy röpke pillantást Izráel és Jahve szövetségére.

1.1 A szövetség

Ahogyan Izráel a szövetség Istenéről tanúskodik, az feloldhatatlan feszültségről vall: Jahve szuverén, azaz hatalmas, mindenható, de egyszersmind szolidáris, azaz irgalmas, hűséges Isten4.. Jellegzetes módon az, hogy Izráel hálás, Jahve hűségéről és igazságáról tanúskodik, azaz Jahvénak arról a készségéről, hogy szükséghelyzetekben megjelenik, és hatalmasan és döntő módon beavatkozik népe mellett5.. S ha a "dicsőítés az emberi közösség, sőt az egész teremtett világ kötelessége és öröme, legfőbb rendeltetése"6. , akkor Izráeltől még inkább elvárható, hogy hálával dicsőítse a szövetség urát szabadításáért és gondviseléséért, melyek révén szabadon élhet, politikai, társadalmi és kulturális önállóságban. Önállóság híján Izráel nem Isten jóságát tapasztalja, hanem a sötétség és káosz erőinek uralmát: fogságot, háborút, aszályt, éhezést, elnyomást. Ilyen körülmények között Izráel és hite nem maradhat fenn. A káosz ui. nem csupán a szövetséges népet fenyegeti létében, hanem a szövetség urát, Jahvét is. A sötétség erőinek elszabadulása minden alkalommal kihívás Jahve szuverén hatalma felé. Minden ilyen alkalommal Jahve hírneve és szuverenitása forog kockán. Jahvénak tehát érdeke, hogy beavatkozzon, ahogy Izráelnek lételeme, hogy Jahve irgalmasan gyakorolja hatalmát, amikor is a szövetség urát tapasztalt jóságáért dicsőítheti, mely szintén lételeme. Jahve szabadításával és gondviselésével biztosítja népének a lét feltételeit - megélhetést, földet, biztonságot -, amire Izráel hálával felel. Hisz rabságban nem lehet teljes életet élni, sem Istent dicsőíteni. Hasonlóképpen, üres gyomorral, elnyomásban az embernek nincs miért hálát éreznie. A hálaadás tehát "a hála és köszönet hitvallásszerű megnyilvánulása, mely által Izráel örömét, csodálkozását és háláját fejezi ki egy adományért vagy tettért, olyan adományért vagy tettért, mely Izráel körülményeit döntő módon megváltoztatta."7.

A megváltozott körülmények Izráel számára új életet jelentenek. A régi a reménytelenség, jövőtlenség, kizsákmányolás, rabszolgaság állapota, az új a boldog jövő reménysége, a munka gyümölcsének élvezése, a szabadság. Hála csak megváltozott körülmények közt lehetséges: a hála a szabadok kiváltsága. Izráel a megváltozott körülményeket, a szabadságot tekinti természetes körülményeinek, minden mást rendellenesnek. Erre jó oka van, nem más, mint szövetségesének jelleme és tettei. Most lássuk, hogyan cselekszik Jahve, és hogyan felel erre Izráel. Nehéz lenne osztályozni Jahve nagy tetteit, amik népét hálára késztetik. Ő teremt, ígéretet ad, szabadít, vezet, gondot visel, parancsol, jövőt készít. Mivel Jahve szabadítása és gondviselése meghatározóknak tűnnek, e két szempont alapján fogok beszélni a szövetség Istenéről.



1.2 Jahve, a szabadító: exodus

A 2Mózes első két részében, az elnyomás kiteljesedésében, Isten gyakorlatilag nem szerepel, nincs jelen népe életében: Jahve mintha elfeledkezett volna népéről. Ezt az elbeszélő irodalmi eszközökkel ábrázolja. Ám Izráel kiáltása végre eljut Istenhez (2:23-25), s ő így adja Mózes tudtára, mire készül (3:7-8): "Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából…" A szövetség megkötésekor pedig (20:2): "Én, Jahve, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából." Jahve szolidaritása győzedelmeskedett. Isten ezzel meghatározza magát: szabadítóként lép be népe életébe. Jahve beavatkozása előtt Izráel elnyomásban, kizsákmányolva tengődött. Ennek vége. Isten az elnyomásból szabadságra vezette ki népét. Láthatjuk, Isten szabadító tettei közvetlen feleletként következnek teremtményei szükségeire.8.

Izráel elhagyta Egyiptomot, s megígért hazája felé tart. Ám a volt elnyomó nem mond le az olcsó munkáról, utánuk ered. Izráel hirtelen kelepcében találja magát: előtte a Vörös-tenger, mögötte a világ legfélelmetesebb hadserege. Talán azért szabadította ki őket Jahve, hogy most a tengerbe vesszenek vagy kardélre hányják őket? Ám Jahve nem marad tétlen, beavatkozik és csodálatos szabadítást szerez. A korabeli világ leghatalmasabb hadserege percek alatt elpusztul, a rabszolgák pedig szabadon folytatják útjukat. A szabadítás ezzel nyomatékos hangsúlyt kap: Jahve katonai szabadító, harcos Isten.9.


1.3 Isten népének válasza: 2Móz 15:1-18

Izráel megáll a szabadítás színhelyén, a Vörös-tenger partján önfeledt táncba kezd, Jahvét szabadításáért dicsőíti. Hálazsoltára három részből áll: 1. az események "tényszerű" előadása, 2. dramatizált előadás, 3. következtetés.

1-5 Jahve erős harcos - a "tényszerű" előadás

Isten hatalmas és csodálatos beavatkozása Izráelt válaszra készteti. Ez így természetes. Látva és tapasztalva Jahve félelmetes és kegyelmes tettét a hála túlcsordul Izráel szívében, mert Jahve szabadulást szerzett (2.v.). Ő a legkilátástalanabb helyzetből mentett meg, ezért ő "az én Istenem, őt dicsőítem" (2.v.).

Amit Jahve tett, az nem kis dolog. Az akkor ismert világ egyetlen nagyhatalmának hadseregét, mely a központi hatalom és elnyomás leghatékonyabb eszköze volt, egy perc alatt megsemmisítette (4-5.v.). (Mintha az Egyesült Államok hadseregét az iraki hadjárat kezdetén egy homokvihar egyszerűen betemetné.) Ilyen tettre csak Isten képes. Izráelnek katonai segítségre volt égető szüksége, Jahve vitéz harcosként lépett közbe (3.v.). A hatalmas egyiptomi hadsereg kavicsként merült el a tengerben (5.v.). Elnyomók, üldözők nincsenek többé, Izráel szabad.

6-10 Jahve hatalmas beavatkozása - a dramatizált előadás

Izráel azonban nem elégszik meg az események tényszerű előadásával. Szükségét látja a történteket dramatizálni. Ezzel ui. megfogalmazhatja, hogyan tapasztalta Jahvét. A dicsőítés oka öt 2. személyű főnévben kap hangsúlyt (6-8.v.): "jobbod (2x), fenséged, haragod (2x)". Jahve kinyújtott jobbja, fenséges ereje, tomboló haragja az egyiptomi hadsereg pusztulását okozta - és Jahve dicsőségét mindenki számára világossá tette. Egyiptom azt gondolta: Izráel könnyű zsákmány lesz, utolérem, lemészárolom, zsákmányt szerzek (9.v.). Ám ez lett a veszte, mert nem számolt Jahve erejével. Jahve csak rájuk fújt, s ők elmerültek, mint az ólom (10.v.). Én ugyan még nem próbáltam egy darab ólmot odébbfújni, de el tudom képzelni, mekkora tüdő kell hozzá. Na igen, Jahvéval nem tanácsos ujjat húzni…

11-18 "Ki olyan, mint te?" - a hálás következtetés

A kérdés természetesen költői, amire Isten népe tudja a választ: Senki sem fogható Jahvéhoz erőben, hatalomban. "Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő" (11.v.). Jahvét félelmetes és csodálatos tettei különböztetik meg a többi istentől és hatalmasságtól: szabadítása, ami népe életét megváltoztatja és Izráelt hálára készteti. Izráelnek olyan istenre van szüksége, aki képes segíteni, életkörülményeit meg tudja változtatni. Aki a kilátástalant reménységgé változtatja, a nyomorúságot élhető életté.

Erre Jahvét némiképp kötelezi is Ábrahámnak tett ígérete (1Móz 17:7-8): "Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek." Izráel tehát az egyiptomi rabszolgaságban is Jahve tulajdona volt, ám mintha Jahve elfeledkezett volna tulajdonáról, elvesztette volna a tulajdonjogot. Egyszer csak azonban eszébe jutott ígérete, és korábbi gazdaként visszavásárolta tulajdonát: "Szövetségi hűségeddel terelgeted ezt a népet, melyet felszabadítottál" (13.v.); "… míg átvonul ez a nép, melyet (vissza)szereztél" (16.v.).

A szabadítás rossz hír Jahve ellenségeinek, akiknek így jócskán van okuk félni (12.v.), de jó hír Jahve népének, aki ezután számíthat Jahve gondoskodására, védelmére (13.v.). Jahve hatalmas tetteit nem lehet titokban tartani, azoknak mindig van következményük. Látva Isten munkáját, a környező népeket félelem tölti el: Ki állhat ellen e félelmetes Istennek (14-16a.v.; vö. Csel 5:11, 13)? Látva Isten munkáját, Izráel hálás reménységgel néz a jövő elé: Az az Isten, aki kihozta őket Egyiptomból, be is fogja vezetni őket saját földjükre (16b-17.v.). Egyiptom királya halott - Isten a király, s az ő uralmának nem lesz vége (18.v.).

E hálaének célja Jahvét dicsérni, valamint a népek előtt tanúskodni a hatalmas szabadításról. Jahve szabadításának a célja, hogy "hirdessék nevemet az egész földön" (2Móz 9:16). A dicséret oka tehát, amit Jahve tett, ill. Jahve kapcsolata azokkal, akik (még) nem dicsérik őt. Az egyik mindig maga után vonja a másikat.10.

Ez Izráel első hálaéneke, de nem az utolsó. Ezek a dicsőítések Izráel azon tapasztalatáról énekelnek, hogy Jahve sorsfordító hatalma és szilárd elkötelezettsége a vereség, káosz és halál állapotát életadó módon átformálta. E dicséretek e konkrét visszaemlékezések révén Izráel azon reménységét is megszólaltatják, hogy amit Isten a múltban tett, azt fogja tenni a jelenben és jövőben is.11.

És még valami: ez nem egy embernek, Mózesnek, Mirjámnak, nem egyetlen felszabadult rabszolgának a hálaéneke. Ezt a zsoltárt Mózes és Izráel fiai együtt éneklik (1.v.). Ez Izráelnek, Isten felszabadított népének a dicsőítése.

1.4 Jahve, a gondviselő

Ám hiába szabadította meg Jahve népét, ha a pusztában éhen halnak. A pusztai vándorlás során tehát Isten megmutatja gondoskodó szeretetét népe iránt: ő nemcsak kihozta a rabszolgaságból Izráelt, hanem gondját is viseli. Az éhező népet fürjekkel és mannával látja el, a szomjazóknak vizet ad a sziklából, a rájuk támadó Amálék ellen pedig győzelemre segíti Izráelt (2Móz 16-17).



1.5 Isten népének válasza: Zsolt 105:39-45

Izráel hosszabb énekben emlékezik vissza Jahve csodálatos tetteire, amiből minket most csak az utolsó néhány sor érdekel. Ez ismét három részre osztható: 1. Jahve gondviselése, 2. annak oka és 3. célja.

39-41 Jahve gondviselése

Az Egyiptomból történt szabadulás után Jahve a természet elemeit is felhasználta, hogy Izráelről gondoskodjon. Népét felhőoszlopban vezette, éjjel pedig tűzoszloppal világította be az éj sötétjét (39.v.). Útjukat így tette biztonságossá. Emellett élelemről is gondoskodott (40.v.):
"Kérésükre fürjeket hozott, és mennyei kenyérrel tartotta jól őket." Vízről sem feledkezett meg, a 41.v. szerint sziklából fakasztott. Jahve csodálatos módon, a gyakran ellenséges elemeknek parancsolva viselt gondot népéről.

42-44 Jahve gondviselésének oka

Gondviselésének oka Ábrahámnak tett ígérete, "szent szava". Erről a szövetségről emlékezett meg (42.v.). S ha Jahvénak eszébe jut szövetsége, ott nagy dolgokat, csodákat várhatunk: a kiválasztott nép a rabszolgaságból szabadon és örömmel távozik (43.v.), és egy olyan földet kap annak javaival együtt, melyért nem fáradozott (44.v.).

45 Jahve gondviselésének célja

Jahve gondoskodásának, szövetségi hűségének nemcsak oka, hanem célja is van (45.v.): "hogy megtartsák rendelkezéseit, és megfogadják tanításait." Hogy Izráel Isten szent népeként éljen, amely nép életét a környező népek látva eljutnak Jahve megismeréséig. Ha ez a végső cél, Isten rendelkezéseit nem lehet kényszerből, erőlködve megtartani, csak a szabadok hálájával. Ezért (45.v.): "Adjatok hálát Jahvénak!"


                                                                                                                    

1. Elhangzott a Budapest-Gazdagréti gyülekezet piliscsabai hálaadó hétvégén, 2003. okt. 4-én.
2. Az Ószövetségben Izráel istenének tulajdonneve Jahve. Ezt a magyar fordítás "ÚR"-ként adja vissza, ami eredetileg nem tulajdonnév. Ezért a "Jahve" nevet fogom használni.
3. Brueggemann, W. Theology of the Old Testament: Testimony, Dispute, Advocacy. Minneapolis: Fortress Press, 1997, 126.
4. A hagyományos dogmatikában ez a transzcendens-immanens ellentétpár dualizmusában ismert.
5. Brueggemann, W. Theology, 130.
6. Brueggemann, W. Israel's Praise: Doxology against Idolatry and Ideology. Philadelphia: Fortress Press, 1988, 1.
7. Brueggemann, W. Theology, 126.
8. Fretheim, T.E. Exodus (Interpretation). Louisville: John Knox Press, 1991, 163.
9. Ld. Miles, J. God: A Biography. London: Touchstone, 1995, 98-109. Miles érvelése szerint Jahve az exodus-szabadításkor vált harcos istenséggé.
10. Fretheim, T.E. Exodus, 164.
11. Brueggemann, W. Cadences of Home: Preaching among Exiles. Louisville: Westminster John Knox Press, 1997, 20.