Voltak olyanok többen, akik személyesen mondták el véleményüket. Ők azt is elmondták, hogy egyetértő vagy hasonló gondolataikat nem akarják írásba foglalni, mert nem szeretnék magukat támadásoknak kitenni. Ehelyett a maguk helyén végzik az újító munkát, ami talán nem látványos, de mindenképpen nagyon fontos szolgálat. Ez a félelem úgy tűnik, nem volt alaptalan a részükről...

Többen telefonon hívtak fel, úgy mondták el hasonló véleményüket vagy ellenvetéseiket. Érdekesek voltak ezek a beszélgetések és telefonok. Talán lesz az olvasók között olyan, aki elhiszi, hogy személyesen és telefonon elmondott véleményekben nagyon sok támogatást kaptak az általam felvetett gondolatok. És csupán néhányan érveltek ellene a szóban megnyilatkozók közül.

Ezen kívül kaptam több emailt is, melyek többségében szintén írásaim mellett foglalnak állást. Illetve ezenfelül megjelent 10 írás a Parókia honlapon is, melyeket sokan olvastak országszerte.

Az írásaikat, véleményüket nyíltan vállalók közül többen helyesen értelmezik a két vitaindító írásomat: miszerint én nem állítom, hogy megtaláltam volna a tökéletes megoldást, csupán látom az Egyházunkat sújtó bajokat - legalábbis azoknak egy részét - és keresem a megoldást, mert "A te (egy)házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." János ev. 2,17. Ezért továbbra is keresni fogom a megoldást, még akkor is, ha vállalnom kell annak a következményét, hogy olykor nem a legjobb megoldást találom meg. De a tévedés lehetősége nem tarthat vissza attól, hogy új utakat próbáljak meg, ahogy reformátor őseink tették, akik vallották: Ecclesia semper reformanda - azaz Az Egyházat szüntelenül meg kell újítani. Bízom abban, hogy sokan vállalják az útkeresésnek ezt a nem veszélytelen módját.

A honlapon megjelent írások némelyikében nyíltan provokatív kérdéseket és megjegyzéseket is nekem szegeztek. Ezekre nem válaszolok. Hogy miért nem? Egyszerűen azért nem, mert sértőnek tartom a stílusukat, és méltatlannak a kérdések megfogalmazóihoz, akik maguk is lelkipásztorok. Továbbá azért sem válaszolok ezekre a provokatív kérdésekre és támadásokra, mert azok a lelkésztársak azt feltételezik egy falusi kollégájukról, történetesen rólam, hogy a Református Egyházat tönkre akarja tenni bomlasztó eszméivel, és ezt sugallják írásaikban.

Ehelyett zárszóképpen egy presbiteri konferencián 2001.-ben elhangzott előadásból szeretnék idézni néhány mondatot. Az előadás címe: "A konfirmált fiatalok gyülekezetben tartásának elméleti és gyakorlati kérdései. Misszió a fiatalok között" Ez az írás Fodorné Ablonczy Margit kecskeméti intézeti lelkész-vallástanár tollából jelent meg, és a Református Presbiteri Füzetek II. (1.), 118-119. oldalán olvasható (Megjelent a Magyar Református Presbiteri Szövetség gondozásában, Budapest, 2006).

"Agyagembereknek kell lennünk! Nem kövületeknek, mereven a régiekhez ragaszkodóknak, hanem reformálhatóknak. Ez a bibliai kép Jeremiás prófétánál szerepel, aki fazekasként látja az Urat, amint kezébe veszi az elromlott edényt, s újat formál belőle. Reformátori elveink között szerepel a "folyamatos reformáció". A II. Helvét Hitvallás bevezetőjében olvashatjuk: "Aki minket jobbra tanít az ige alapján, annak engedünk..."Aki nem ennek alapján gondolkodik, az nem igazi református ember! Mert minden egyházban felelős embernek naponta igét kell olvasnia, imádkozó emberként kell mások körében forgolódnia, örömmel szolgálni a munkahelyén, s a gyülekezetében Isten Igéje általi fegyelmezésben.
...
Vegyük az egyik érzékeny pontot: a zenei nyelvet. Minden nemzedéknek megvan a maga fiatalkori zenei világa, s ez érzelmileg erősen kötődik hozzánk. A református Énekeskönyvből szinte teljesen kimarad a XX. Század zenei mondandója, néhány kivétellel. Az ébredési énekek, vagy a mai hangvételű fiatalos, ritmusos énekek. Miért gondoljuk azt, hogy a XX. Században nem volt ihletett énekírás? S miért gondoljuk, hogy azért, mert régi, már ihletett is? Hiszen sok olyan énekeskönyvi ének van, mely zenetörténetileg igen fontos, ám gyülekezeti használatban sohasem énekeljük. Van ebben a könyvben is rossz prozódia bőven, s sok olyan szöveg, melynek minden szavát magyarázni kéne, ha énekelni akarnánk. Arról nem is szólva, hogy milyen kevés a hálaadó és dicsőítő ének...

Vajon miért nem fér bele minden nemzedék énekanyaga? Természetesen megfelelő válogatással. De ez formálhatóságunk kérdése." (Utóbbi kiemelés tőlem.)

Végül a Parókia Internetes Lap Szerkesztőségének szeretnék köszönetet mondani, hogy befogadták a nyílt beszélgetés résztvevőinek írásait. Ez bátor cselekedet volt, hiszen ugyanezt a nyíltságot nem merték más egyházi sajtóorgánumok felvállalni, amelyekhez eljuttattam a vitaindító gondolataimat.

És szeretném megköszönni minden, az egyház megújulásáért imádkozó és dolgozó olvasónak a cikksorozat iránti megtisztelő figyelmét.

Áldáskívánással:
Loment Péter református lelkész