Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Házi bibliaóra

A nyár elején egyik kedves gyülekezeti tagunkkal csak ketten voltunk a bibliaórán és arról beszélgettünk, hogy mit lehetne tenni azért, hogy többen legyünk egy-egy ilyen alkalommal. Már korábban is kipróbáltuk gyülekezetünkben a házi bibliaórát alkalomszerűen, ahol szép számmal vettünk részt. Mikor 2005-ben idekerültünk és meglátogattam a presbitereket, már akkor hallottam egy beszámolót arról, milyen pozitív élményként maradt meg az a gyermekkori emlék, amikor évtiezedkkel korábban látogatóba érkezett a lelkipásztor. A presbiter, aki ezt elmondta, még a kis széken ült és úgy hallgatta a beszélgetést, de még most is nagyon jól emlékezett rá. Ezen a bibliaórán arra jutottunk, hogy megpróbálunk ősztől kéthetente házi bibliaórát tartani. Így minden héten lesz bibliaóra, de az egyik héten családnál, a másik héten pedig a gyülekezetben. Most örömmel számolunk be arról, hogy ez működik! Isten kegyelméből még a gyülekezeti bibliaórákon is többen vagyunk azóta. A házi bibliaórákra pedig még többen jönnek, mert ilyenkor a házigazda örömmel hívogatja a szomszédokat, ismerősöket, nemcsak a gyülekezeti tagokat, hanem más felekezetűeket is. Örömmel tapasztaljuk, hogy ezeken a házi bibliaórákon olyanok is részt vesznek, akik a gyülekezeti alkalmakon nem, vagy csak ritkán. Itt családiasabb a légkör, szoktunk kicsit beszélgetni, többet énekelni és együtt imádkozni. Áldott legyen az Úr, Aki munkálkodik közöttünk és bennünk az Ő Szentlelke által!

 

Polgár Tibor

lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 23, összesen: 207455

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...