Ma szinte minden területen nagy a verseny: hány ismerősöd van a facebookon, hány kilót fogytál, hányadik szintig jutottál egy adott játékban...mintha elfelejtettük volna, hogy EGYEDÜL NEM LEHET SEM JÓ KERESZTYÉNNEK, SEM JÓ EMBERNEK LENNI, mert együttműködésre lettünk teremtve...beszélgessünk erről egy ifin...
Békétlen világunkban különösen fontos, hogy Isten békességét hirdessük. Kádár Ferenc éneke ma is aktuális, kérjük közösen: Uram, add, hogy béke legyen!
Folyatatjuk istentiszteleti sorozatunkat az imádság erejéről. Január 12-én, kedden Isten tényleg teljesíti? címmel Kis Csaba teológus hallgató szolgál a Promissz-ban.
Ozorai Pipó várának már az elnevezése is sejtelmes, ami felkelti az érdeklődést. Régen ott volt már a gyülekezeti kirándulások kitervelt célpontjai között e vár meglátogatása, de a felújításáról szóló hírek miatt csak a renoválás legalább részleges befejezéséig vártunk az indulással.
Az ozorai várkastély (forrás)
Főtiszteletű Kató Béla református püspök évértékelő beszélgetése a Háromszék munkatársáva, Csinta Samuval. A teljes riport erre a sorra kattintva elolvasható.
2016-ban az első egyetemi istentiszteletet a Promissz-ban január 5-én, kedden, 19 órától tartjuk. Az alkalom témája Hogyan imádkozzunk? Győrffy Eszter a közösség lelkésze szolgál.
Bízd
Újra
Életed
Krisztusra
2016
Búcsúztassuk és kezdjük együtt gyülekezeti közösségben az új esztendőt
Karácsonyi ünnepkör gyülekezetünkben. Mindenkit szeretettel várunk. Áldott ünnepeket Testvéreinknek!
A sok ünnepi alkalom között egy kis készülődés a következő évre - érdemes egy kicsit előre is gondolni! Közösségi programok és egyéni növekedés útjai - olvassátok, jelentkezzetek!
Egyetemisták közötti misszió. Feladatunk, lehetőségünk.Van, aki messzire megy, van, aki itthon teszi ugyanezt. Érdemes olvasni, ötletet meríteni, vagy csak egyszerűen imádkozni a szolgálatért!
Küldetés teljesítve címmel tartjuk a félévi sorozatunk záró istentiszteletét december 15-én kedden 19 órától.
A december 8-ai istentiszteleten Karácsonyi küldtetés címmel Győrffy Eszter egyetemi lelkész szolgál.
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 5073
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59099206
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.