Népzene, alternatív rock és jazz - stílushatárok szabad átjárása
Népdalzsoltárokban és genfi zsoltárok feldolgozásaiban is megszólal a református fiatalok hagyománytisztelete
A hagyomány nem rezervátumot jelent – véli Köntös László. Izgalmasnak, modernnek és kísérletezőnek nevezte a Csillagpontot a házigazda Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője.
A roma zenekultúra és az európai dallamvilág találkozása
Az Újpest-Belvárosi fiatalok idén is muzsikáltak a Csillagponton
Nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki ha fél is, mégis ottmarad – mondta a Csillagpont záró istentiszteltén Százvai László. A kisvárdai református lelkész szavai akár azokra a fiatalokra is illettek, akik a szakadó eső ellenére végig kitartottak a találkozó mellett.
Maszkok és szerepek, divat és Isten, meddőség és abortusz – a Bethánia CE Szövetség sátraiban nem voltak tabuk.
Érző lelkek a sötét bukósisakok mögött.
A Keresztény Motorosok Közösségének néhány tagja nyeregbe szállt, hogy eleget tegyen egy kedves meghívásnak, és bizonyságot tegyen hitéről a Csillagponton.
Tiszta, metsző hangján hol megnevettet, hol elcsendesít. A Csillagponton Écsi Gyöngyi mesélt – nemcsak mások történeteit.
Megmutatták a fiatalok, hogyan kell váratlan helyzetekben helytállni – összegezte a Csillagpontot a házigazda Dunantúli Református Egyházkerület püspöke.
Tehetséggel és szeretettel kell újrafogalmazni a minket körülvevő világot – vallja Rajkai Zoltán színész.
Piros pontot kaptak a csillagpontozók a tatai edzőtábor recepciósától. Kulturáltan viselkedtek és kedvesek voltak a fiatalok az ötnapos fesztiválon. Sehol egy szemét, sehol egy hangos szó...
Macikávé, lelkifröccs, és persze kacagás a szélrózsa minden irányából.
Esti áhítat
Steinbach József püspök
07.22. péntek
Istennek valamiért tetszett, hogy az egyik embertől a másikig, szívből szívbe, hitből hitbe áradjon az ő üzenete.
A zenei stílusjáték és humor nagymesterei
A Csillagponton mutattuk be a Közös(s)Ég Magazin válogatás kötetét.
Gundel Takács Gábor sokoldalú tévés: sport, kulturális- és közéleti témákban műsorvezetőként, riporterként is otthonosan mozog. Ilyen sokoldalú, vagy egyszerűen „csak” profin oldja meg a rábízott feladatokat?
Napi téma főelőadás: Érintések
Előadó: Dr. Bagdy Emőke
07.22. péntek 9.00 óra
Öngyógyító szolgálat
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 1331
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 62486655
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.