Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Periszkóp 4. szám

PERISZKÓP 4.SZ.

AZ ANDORNAKTÁLYAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG IDŐSZAKOS LAPJA

„Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. Mt. 10.16

AZ ÉPÍTKEZÉSRŐL

Istennek tartozunk hálával azért, hogy templomunkat immár használatba tudtuk venni. Ez még nem jelenti azt, hogy minden kész lenne, de a falak, a világítás szép, a padok gyakorlatilag használhatók és a szőnyegekkel méltó környezetben tarthatjuk az istentiszteleteket. Előttünk áll még a padok végleges kialakítása, a fűtés tökéletesítése valamint egy szószék készítése. A használat során előjött kisebb-nagyobb hibákat javítgatjuk, és mikor valóban minden kész lesz, tartunk egy hálaadó alkalmat. Ez már belátható időn belül van, valamikor a pünkösdi ünnepek után. Jó látni az eredményeket, és öröm, hogy a padok nem üresek. Hely persze még van bőven, szeretettel várunk mindenkit megújuló templomunkba.
Azok, akik anyagiakkal is hozzá tudnak járulni munkánkhoz, a következő számlára küldhetik adományukat:
Andornaktályai Református Missziói Egyházközség, Andornaktálya, Rákóczi F u. 217. 62800228-11014454


ISTENTISZTELETEK

Februárban Verpeléten is megtartottuk az első istentiszteletünket, a többi községhez hasonló családias légkörben. Az ottani reformátusok főleg Erdélyből települtek át, akik hitükön túl magyarságukhoz és egymáshoz is nagy szeretettel ragaszkodnak. Sajnos ez azt is jelenti, hogy több istentisztelet tartására vasárnapokon nincs idő a szórványban. Gondot okoz, mert máshová is jó lenne eljutni, a szombatok pedig az ilyenkor otthon levő fiatalok miatt foglaltak, de ez egy jó probléma: azt jelenti, hogy mindenütt ragaszkodnak hitükhöz az emberek. Istentiszteletek rendje az Andornaktályához tartozó szórványban: 1. vasárnap: 8.30: Andornaktálya
14.00: Ostoros
15.00. Novaj
17.00. Felsőtárkány
2. vasárnap: 8.30. Andornaktálya
14.00: Aldebrő
15.30: Tarnaszentmária
17.00: Feldebrő
3. vasárnap: 9.00: Egercsehi
11.00: Balaton
15.00: Verpelét
17.00: Andornaktálya
4. vasárnap:10.30: Parádfürdő
14.00: Recsk
17.00: Andornaktálya




RÖVID HÍREK

2002. okt. 4-én Bánfi Ilona hamvait helyeztük el Verpeléten.
2002. okt. 11-én temettük Nyerges Mező Joachimné sz. Nagy Irént Egercsehiben.
2002. okt. 17-én temettük Kovács Pál ostorosi lakost.
2002. okt. 19-én Kormos Józsefné nyugalmazott óvónőt temettük Balatonban
2002. nov. 7.-én Szabó Sándorné Máté Esztert temettük Recsken
Egercsehiben
2002. nov. 16-án Gál Jánost temettük Novajon
2002. nov. 23-án Szoboszlai Kálmánt temettük Sirokban
2002. nov. 29-én Dr. Tóth Imrét, a kolozsvári gyülekezet egykori főgondnokát kisértük utolsó földi útjára Verpeléten
2003. jan. 15-én Egercsehiben temettük Pál Mihálynét
2003. márc. 10-én Kovács Zsigmondot temettük Ivádon.
2003. április 4-én Szabó lajost kisértük az egerszalóki temetőbe.

Minden megtört szívet vígasztal az ige: „Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” Róm. 14.8

Sokat temettünk, de Istennek hála keresztelhettünk is az elmúlt hosszú időszakban:
2002. nov. 12-én kereszteltük Tőkés Dánielt a gyülekezetünkhöz tartozó Bükkszenterzsébeten.
2003. jan. 5-én Bak Zsuzsanna lelkésznő keresztelte Ostoroson Bak Natáliát.

Ebben az évben Andornaktályán készült fel három fiatal a konfirmációra: Németh Beáta, Eszenyi Dávid és Erdős Artúr. Pünkösdkor láthatjuk hitvallástételüket.
RECEPTEK

Sokfelől összegyűlt gyülekezetünkben járva jobbnál jobb süteményeket van szerencsém megkóstolni és mivel barátja vagyok a jóféle ételeknek, arra gondoltam, hogy ezt a színes tudást nem csak velem kellene megosztani, hanem egymással is. Ennek módja az lenne, hogy akinek van jó receptje, ne csak megsüsse hanem írja is le és az istentisztelet után adja ide, én összegyűjtöm és valami módon eljuttatom minden háziasszonyhoz. A zsákai ref. Egyházközség ki is adott egy gyülekezeti receptgyűjteményt, ha nem kerül túl sokba és összegyűlik egy kötetre való, mi is megpróbálhatjuk. Íme egy kis ízelítő édesanyám gyűjteményéből:
Joghurtos gyümölcstorta
4 tojásból sütök piskótát a leszedhető peremű gyümölcstortaformába. (4 tojás 4 kanál cukor, 4 kanál liszt, kis sütőpor) Ha kihűlt, megszórom gyümölccsel. (legjobb a ribizli, málna)
3 pohár joghurtot langyosra melegítek és elkeverek benne 15 dkg cukrot és egy csomag étkezési zselatint. Ha kihűlt elkeverek benne egy tejszínpótló porból készült tejszínhabot. Ezt a keveréket ráöntöm a gyümölccsel megrakott tortára és dermedésig beteszem a hűtőbe. Ha a zselatin megkötött, akkor veszem le a formáról a peremet és tálalhatom a tortát.




























































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A tanulmányi napnak Mohács, az ifjúsági napnak Budapest és több vidéki helyszín, a gyülekezeti napnak pedig Kecskemét ad otthont a 2026. október 1. cs...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...
  • 2026. augusztus 24., hétfő

    Ha a félelemkeltés egyéni sportág lenne, sokan átvehetnék a különböző ágazatokban az aranyérmet. De mi a mi feladatunk megpróbáltatások idején?
  • 2026. augusztus 23., vasárnap

    Tematikus tallózónkban olyan korábbi írásokat ajánlunk, amelyek sokféle szemponttal gazdagítják az 500 évvel ezelőtti történelmi folyamatok kontextusá...