Új mérföldkő volt a falu életére nézve az 1914. esztendő. Az I. világháború kitörése azt eredményezte, hogy az itt élők ismét ellenségei lettek egymásnak, s ha magát a települést a harcok el is kerülték, sokan estek áldozatul ennek az esztelen öldöklésnek. Amikor a harcok elcsitultak, s az Osztrák-magyar Monarchia darabokra hullott, ekkor került sor arra az itteniek számára tragikus trianoni békeszerződésre, amellyel a többségében magyarlakta Délvidéket a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták. Az új karhatalom egy sor, magyarokat és németeket egyaránt sújtó hátrányos intézkedést hozott, mellyel alaposan megnyirbálta az őslakosság előjogait. Egyik legfájóbb pontja az volt, hogy a magyar és német helységneveket szerbesítették, így lett Bácsfeketehegyből előbb Crno Brdo, majd Feketić (Feketics).
A háborút és a hatalomváltást megsínylette a nép, s megsínylette az eklézsia is. A reformátusság ezekben a súlyos időkben veszítette el lelkészét, a nagy tiszteletnek örvendő Tóth Sándor esperest. Az iskolákat államosították, a templom két harangját, a Kunhegyesről hozott kicsiny harangot és a nagyharangot hadi célokra rekviálták. A próbatételek azonban mintha javára váltak volna a gyülekezetnek, a vallási élet ezt követően élénkebb lett, mint valaha. Először külső körülményeik javításához láttak hozzá: az elhurcolt harangokat pótolták, a kisharang helyett Bútor István öntetett 1922-ben egy 73 kg-os harangot, a nagyharang helyett viszont Bútor László és neje, Németh Julianna öntettek ugyanebben az évben egy 354 kg-os harangot. A gyülekezet is öntetett egy nagy 625 kg-os harangot. Bika Péter helybeli órás megjavította a toronyórát, a lelkészlakást pedig kitatarozták. Ami a lelki életet illeti, Ágoston Sándor lelkésszé választásával - aki a falu szülöttje s emellett elődjének, Tóth Sándornak a veje volt - fellendült a munka. Létrejött az Országos Árvaház, a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egylet), nagysikerű vallásos esték, előadás-sorozatok követték egymást.
Jelentős dátum volt a gyülekezet életében a letelepedés 150 éves évfordulójának a megünneplése. Erre az alkalomra a templomot kívül-belül átfestették, új esővíz-levezető csatornákkal látták el, a tornyot vörösrézzel borították be. Maga az ünnepség azonban, amit 1936. augusztusában tartottak meg, nagyon szomorúra sikerült, a kunhegyesiektől ugyanis a szerb hatóságok megtagadták a beutazás lehetőségét. Ennek ellenére a falu népe egybegyűlt, hogy hálát adjon Istennek az eltelt másfél évszázadért, s azért a kegyelemért, amellyel eddig őket megőrizte és megtartotta.
A magyar református gyülekezethez hasonlóan a német református eklézsia tagjai sem tétlenkedtek. A németek ugyan zömében evangélikusok voltak, a reformátusok viszont a magyar nyelvű istentiszteleteken vettek részt. Később önállósodtak, s leányegyházzá formálódtak. Számuk a századforduló után jelentősen megnövekedett, s imaházat, majd iskolát építettek. Miután anyásítási kérelmüket elfogadták, 1923-ban lelkészt is választottak Jung Keresztély (Christian Jung) személyében, kiszemelt papjuk, a fiatalon tragikus hirtelenséggel elhunyt Vincze Károly helyett. Ettől fogva a két református egyházközség egymástól elkülönülten működött, ami azt is eredményezte, hogy elcsitultak közöttük a régi villongások.
A táj viszonylagos békéje Trianon után nem bizonyult tartósnak. A nagy gazdasági válság hatására, és Németország fasizálódásának hírére a bácsfeketehegyi magyarok és németek ellenségeskedése kiújult. A II. világháború kitörését ennek ellenére - a szélsőséges elemeket leszámítva - egyik fél sem fogadta kitörő örömmel. 1942-ben a magyar honvédek bevonultak Bácskába, így Délvidék ismét magyar terület lett. Számos változás mellett a falu életében ez azt is jelentette, hogy visszakapta a Bácsfeketehegy elnevezést. A húszas években betelepített szerb "dobrovoljac" lakosság nagy része elment, helyükbe a Kállay-kormány moldvai csángókat telepített. Ám nem sokáig maradhattak itt, az orosz csapatok előrenyomulása következtében visszavonuló magyar seregekkel együtt ők is távoztak, hogy végül valahol a Dunántúlon telepedjenek meg.