Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Köszöntelek !

 

Település bemutatása

Maros megye délnyugati részén fekszik Lukafalva. A község nevét a hagyomány egy először ide települt Lukács nevű szentéletű embertől származtatja. Ez a férfi a Lukács evangélista tiszteletére kápolnát épített. A kápolna körül többen megtelepedtek, falut létesítettek s azt az alapító nevéről és a kápolna védőszentjéről Lukács falvának, később pedig Lukafalvának nevezték.
A szomszédos Ilencfalvával együtt alkot egy társegyházközséget. Lakói mindkét falunak református vallású, székely magyarok. Utóbbinak keletkezési ideje kinyomozhatatlan. Elnevezéséről azt tartja a szájhagyomány, hogy az eredetileg kilenc falva volt, a kezdetben itt megtelepülő kilenc vitézről elnevezve. Sokkal valószínűbb azonban az a feltételezés ,hogy az Ilend névből származtatható elnevezése, mivel hasonló korban keletkezett Lukafalvával és e korra jellemző névadási sajátosságok is ezt igazolják. Lakossága Lukailencfalvának a földterületéhez képest, melyet birtokol, túl népes. Lakói elég jómódúak, anyagilag fejlődésképesek, amit az is bizonyít, hogy egyházi téren állandóan gyarapítani, építeni tudnak. Ez a fejlődésképesség részint lankadatlan szorgalmuknak és szépen jövedelmező gyümölcsöseiknek tulajdonítható, másrészt, pedig annak a kedvező geológiai körülménynek, hogy kicsiny földjük kiválóan alkalmas konyhakertészetre. Ezt az itteni adottságot egy évszázadokkal ezelőtt itt élt, Orbán nevezetű iskolamester fedezi fel. Ezzel a felismeréssel él aztán a munkás nép, oly buzgó odaadással kertészkedvén, s a föld gyümölcsével messzi városok piacát is elárasztván, hogy emiatt ragadt a két kis községre a lakosai által később megtiszteltetésnek vett Murokország fővárosa tréfás elnevezés.


Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 21, összesen: 163532

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...