Már a középkorban is szokás volt az új kenyeret megünnepelni. A néphagyomány szerint július közepére esett az a nap, amikor bevitték az új kenyeret a templomba és megszentelték azt. A XIX. sz. végi történelem és gazdaságpolitika azonban átírta még az egyházi gyakorlatot is. Az elhíresült aratósztrájkok megfékezésére, a közhangulat javítására, a földesúr és az aratók közötti "patriarchális jó viszony- helyreállítására ugyanis az akkori földművelésügyi miniszter aratóünnepeket szervezett. Ezeken a nagy felhajtással járó eseményeken megjelentek az akkori egyházi vezetők, különböző körök és egyletek képviselői, főúri méltóságok és ünnepelték az új kenyeret. Mindez akkoriban a "panem et circensis- (kenyeret és cirkuszt) jól bevált elvén működött. Bármennyire is meglepő, minden bizonnyal ilyen történelmi háttérből nőtt ki az a gyakorlat, hogy államalapításunk ünnepén az ünnepi szónokot nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel köszöntik a népviseletbe öltözött ifjak és lányok, valamint az is, hogy egyházunk erre az időszakra teszi új kenyér ünnepét. E rövid bevezető után igyekszem a körülményektől elvonatkoztatva a lényegre összpontosítani: A kenyérkérdés-e a legfontosabb kérdés az új kenyér ünnepén?

Ünnep és kenyér. E két szó körül kívánok letáborozni. Az ünnep számomra azt jelenti: a hétköznapok egymásutánjában megállni, együtt lenni, együtt örvendezni a Teremtővel, egymással, a világgal. Örvendezni egymásnak, és együtt az Istennek, és az Ő ajándékainak. A kenyér pedig jelenti az életet, az isteni gondviselést, a munkát, a verítéket, az imádságot, ígéretet és az áldást. E kettő együtt nem kevesebbet, mint az élet ünnepét jelenti.
A címben feltett kérdésre úgy kívánok válaszolni, hogy segítségül hívom a Jézustól tanult imádságunknak egy rövid részletét: "...A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek, és ne vígy minket a kísértésbe...-
Jézusnak ez a mondata felbátorít bennünket arra, hogy még ilyen hétköznapi és egészen testi szükségletünkért is könyöröghetünk, mint a mindennapi kenyér. És ezzel együtt mindenért, amire az élethez szükségünk van. Jézus nagyon jól tudta, hogy jóllehet nem csak kenyérrel él az ember, de kenyérrel is. Az embernek nemcsak lelki, hanem fizikai szükségletei is vannak, és ez magában hordozza azt is, hogy nemcsak a lelkünkért tartozunk felelősséggel, hanem a testünkért is.
A mindennapi kenyérrel együtt Jézus még valami mást is kér. Nem tudom megfigyeltük-e már, hogy a mindennapi kenyérrel szinte egy lélegzetvételre mondja: "És bocsásd meg a mi bűneinket..."
Vagyis: Jézus odateszi arra a családi asztalra, ahol ez az imádság ma még egyáltalán elhangzik, a kenyér mellé a bűnbocsánatot. Ez ugye egy meglepő kérés? A kenyér egy testi dolog, a bűnbocsánat pedig lelki dolog. Látszólag semmi közük egymáshoz.
Nos hát nagyon is úgy gondolom, hogy éppen az sok mai családnak a legnagyobb nyomorúsága, hogy a mindennapi kenyér mellől hiányzik a bűnbocsánat. A testnek jó dolga van, a lélek pedig szenved. Merjük elhinni, hogy az önmaga és mások miatt szenvedő léleknek a bűnbocsánat, az irgalmas Isten mindenkit feloldozó szeretete a kenyere. S jó volna úgy vágyakozni Isten bocsánata után, mint ahogy soha nem felejtünk el kenyeret enni.
A szenvedélybetegségekkel foglalkozó szakemberek előtt ma már egészen nyilvánvaló, hogy vannak nemcsak iszákos, hanem "eszékes- emberek is. Akik bánatukat, félelmeiket, kétségeiket, lelkifurdalásukat evésbe fojtják. Azt a belső káoszt, vagy csak bizonytalanságot és félelmet a finom falatokkal próbálják egy kicsit elfeledni. Ha nem volna benne Jézus imájában a bűnbocsánatért való könyörgés, akkor ez biztosan jól is volna így. Minden búra, bajra csak kenyeret adjon az Isten.
De van ennél jobb is. Kimondani, hogy bocsásd meg a mi bűneinket. Nem is akárhogyan, hanem felelősséggel kimondani: "Miképpen mi is megbocsátunk azoknak...- Tudjátok, hogy amikor ezt imádkozzuk, akkor megígérjük Istennek, hogy mi az Ő bocsánatát nem félvállról vesszük, hanem nekünk az olyan lesz, mint a kenyér és úgy is adjuk tovább, mint kenyeret? Mit jelent ez? Ha két haragban lévő ember egymással
kibékül, akkor az nem olyan mindkettőnek, mint az illatos friss kenyér? Akinek megbocsátottál, annak tápláltad a lelkét. Akivel haragot tartasz, azt folyamatosan mérgezed, és önmagadat is. Ma a kenyér egyre drágább, de jó volna, ha Isten bocsánata is egyre drágább lenne. Kérjük az Isten bocsánatát úgy, mint a kenyeret és ne hordozzunk a lelkünkben olyan terheket, amelyekért Krisztus már eleget tett a kereszten. Mindezek után bátorkodjunk még egy kicsit tovább olvasni Jézus imáját:
"Ne vígy minket a kísértésbe.- Ez is a bocsánathoz tartozik. Sajnos van olyan csalárd szív is, amelyiknek nem a Krisztus sebe fáj, hanem csak a sajátja. Aki csak a lelkén szeretne könnyíteni, aztán majd újra vétkezik. Azt mondja Dávid király a 32. Zsoltárban: "Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít és lelkében csalárdság nincsen.- Boldog az, aki úgy kéri Isten bocsánatát, hogy én nem akarok vétkezni többé. Nem akarok fájdalmat okozni annak a Krisztusnak, akinek kezébe, lábába a szöget én vertem. És nem akarok fájdalmat okozni annak, akit itt a földön szeretek, és aki engem is szeret.
Ilyen gondolataim ébredtek az ünnepre való készülődés napjaiban kenyér és ünneplés kapcsán, s kívánom, hogy a mindenható Isten vezesse tovább gondolatainkat saját életünk mélységei felé. Azért, hogy legyen ez az ünnep a gyógyító örömnek a forrása és igazi rátalálás egymásra. Az új kenyér ünnepe úgy kenyérkérdés, hogy életfontosságú, mert rólunk szól. Megtalálni azt a jézusi többet, amit az Isten Fia az életről gondolt, amiből e sorok írója is hite szerint valamit megsejtett már. S ha megtaláltuk ezt a kenyérnél is többet, akkor jön el számunkra az igazi ünnep. Jézus mondja: "...ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál.- Lk 12,22b-23. Hírlevelünk minden olvasójának áldott ünnepet kívánok:
Becsei Miklós elnök-lelkipásztor