Egy beregi kis faluban nevelkedtem: Jándon. Édesanyám tíz éves koromtól egyedül nevelt. Sok munkája mellett nagy gondot fordított a lelki nevelésemre. Rendszeresen részt vettem a gyermek istentiszteleteken, gyermekheteken és ifjúsági evangelizációkon, majd a konfirmáció után a felnőtt gyülekezet tagja lettem. Már a gyermek istentiszteleteken hallottam Jézus szeretetéről, a Neki átadott életről. Tudtam, hogy én is így szeretnék élni, Isten gyermekeként-de hogyan lehetséges ez? Sajnos sokáig nem találtam rá a választ.

Egy evangélizáción vettem részt Vásárosnaményban, ahol elhangzott egy ének: "Ki vagyok én, ki vagyok én, kinek lát engem az Isten...-. Ez az ének megérintette a szívemet és elgondolkodtam: vajon milyennek láthat engem az Isten. Végiggondolva az életemet az Úr megláttatta velem a bűneimet, melyek miatt először tudtam sírni. A gimnáziumi tanulmányaim alatt lehetőségem nyílt, hogy részt vegyek a hittanórákon. Ezeken az alkalmakon még jobban megértettem Isten igéjét.
Ezután szerettem volna még többet megtudni arról, hogyan lehet Isten akarata szerint élni, és hol van az én helyem ebben a világban. Ekkor hangzott felém Isten üzenete:-...teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt,- (2 Pét. 1,5)
Sok imádság és útmutatás után felvételiztem a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola hitoktató szakára. "A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre-(2Tim 3,16) Ez az ige megerősített abban, hogy a gyermekek között is kell hirdetni az evangéliumot.
Főiskolai tanulmányaim alatt békesség volt a szívemben: tudtam és éreztem, hogy a helyemen vagyok. Főiskolás éveim alatt többször ezt az igét kaptam:- Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.-( 2Tim. 4,2). Szinte szívembe hasított ez az ige. - Hiszen én ezt szeretném, de még mindig alkalmatlannak érzem magam, sem tudásom, sem bátorságom ehhez a hatalmas feladathoz-nyugtatgattam magam. De az Úr mintegy megerősítésként többször bíztatott erre a feladatra. Ezzel a hittel kerestem szolgálatom helyét.
Az Úr Mátészalkára vezetett. Hitoktatóként szolgáltam óvodában, általános és közép -iskolákban hat évig.
Először bejártam, majd egy év után szolgálati lakást kaptam.
Féltem egyedül ide költözni, édesanyámat egyedül hagyni, aki mindenben nagy támaszom volt. De Isten ismét szólt igéje által:- Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-e azoknál?- (Mát. 6,26). Ezzel a hittel és reménységgel költöztem ide tíz éve, hogy az Úr gondot visel rólam. Ezt valóban megtapasztaltam, hiszen hamar hittestvérekre találtam.
Majd az Úr társat is adott mellém, akivel öt éve tapasztalhatjuk meg naponta, hogy mit jelent a "hármas kötélben- együtt vinni a terheket. Sok próba között megtapasztalhattuk Isten bőséges áldását. Az Úr gyermekkel ajándékozott meg bennünket, akinek növekedését Tőle várjuk.

Életem ott van Isten tenyerén,
Azért nem félek én,
Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem,
Száz jajszó között is bízom vakon,
Hitem fel nem adom!
Rám tört vadul ezer baj, veszély,
Isten így szól: NE FÉLJ!
Miért is, mitől is félnék én:
AZ ISTEN TENYERÉN!?


Baktiné Illés Éva