A Református Egyház szervezésében július 6-8. között hittantábor gyermekzsivaja töltötte be a Kálvin János Református Általános Iskola falait. Eddig az északi templom volt otthona e rendezvénynek, de a fránya jogszabályok miatt a templom meghitt légkörét nélkülöznünk kellett. Persze ez nem vette el sem a gyerekek, sem a felnőttek kedvét! Lehetett rekkenő hőség vagy esős, borongós idő, naponta 120 kisgyerek érezte úgy, hogy a táborban a helye. Én ugyanezt gondoltam magamról. Annak ellenére, hogy 8.00-17.00 óráig aktív szervezője voltam a programoknak, nem éreztem fáradtságot és sajnáltam, hogy már megint elmúlt egy nap.

Feltöltött az a sok élmény, amiben már olyan rég nem volt részem! Fantasztikus élmény volt számomra, ahogy ez a sok gyerek mozgott különböző helyszíneken, verekedés, tülekedés, hangzavar nélkül. A zsúfolt tornateremben elég volt csak annyit mondani, hogy - "kulcsold össze a kezed és csendesedj el-- és mintegy varázsütésre a legkisebb gyerek is magába szállt.
Istent dicsőítő dalokat tanultak és énekeltek nagy lelkesedéssel, bibliai történeteket dolgoztak fel, és erkölcsi normákat fogalmaztak meg a maguk szintjén. Sokszor küszködtem a könnyeimmel a meghatottságtól, amikor úgy éreztem, hogy a Biblia egy-egy sora, gondolata el- vagy megtalált, nekem szól.
Arra gondoltam, hogy így érdemes gyereket nevelni, és milyen jó lenne, ha minden kisgyerek ilyen szeretetben, nyugalomban nevelkedhetne azért, hogy majd annak idején a Biblia adta tisztasággal, emberséggel és vérttel járhassa végig a maga útját.
Az erkölcsi tartalom könnyed, játékos áradása végig jellemezte a tábort, hisz ez egy indián tábor volt. 3 napra átalakultunk fejdíszes indiánokká Nagy György lelkész úr
"törzsfőnökletével- és felesküdtünk a tábor törvényeinek, szellemének megtartására. Minden kis indián elkészíthette bőrből rojtjait, ékszereit, indián nevet adhatott magának, kipróbálhatta, összemérhette szellemi és fizikai kapacitását. A nagyobbak még íjászkodhattak is. Megismerkedhettünk egy tanmesével, ami Askiról, egy indián kisfiúról és népének szokásairól szólt. Földrajzi és kultúrtörténeti ismereteket szerezhettek a gyerekek erről a népről.
A 3. nap végén a szülők záróünnepségre voltak hivatalosak, ahol gyönyörködhettek csemetéikben, és örülhettek annak az előadásnak, amit a gyerekek és tanáraik, valamint az ifisek adtak. Az estét koncert és szeretetvendégség zárta.
Számomra felemelő érzés volt e tábor részese lenni, amelynek a végén néhány kisgyerek megköszönte, hogy itt lehetett, és hogy jól érezte magát.

Én is köszönök mindent. Köszönöm a gyerekek és a kollegáim szeretetét, akik úgy fogadtak, mintha mindig is köztük lettem volna.
Ifj. Mónus Béláné