„Az én juhaim hallgatnak a hangomra…” (Jn 10,27)

A nyár végén párommal és három gyermekünkkel sátorozni indultunk a Tisza-tó partjára. Tikkasztó volt a hőség, ezért sokan választották a vízparti kemping árnyas fáit a nagy melegben. Miután kisebb nehézségek után felállítottuk a sátrunkat, a szomszéd lakó odajött hozzánk és megszólított bennünket.

Sziasztok! Sándornak hívnak és a családommal Székelyudvarhelyről érkeztünk.

Szia! Mi pedig Hatvanból.

Látom, szeretitek egymást. Kérdezhetek valamit? Ha most jönne Jézus Krisztus, követnétek-e?

... - I-igen - válaszoltuk kissé meglepődve mindketten.

És milyen igék alapján?

... - Csönd.

Nem volt egy szokásos bemutatkozás, elgondolkodtatott. Később Sándor, miután a gyermekeink este elaludtak még egyszer megkeresett bennünket. Leültünk a vízparton. Sötét volt már és a parti fények a szemembe világítottak. A hitemről kérdezett, ami még csak akkor kezdett nyiladozni és a sok érzést nehezen tudtam neki elmondani. A székely emberek egyenesen fogalmaznak, ezért egyértelműen kezdett körvonalazódni, hogy mit is akar ez az ember tőlem. Térjek meg, valljam meg a bűneimet, adjam oda az életemet Jézusnak. Milyen bűnöket? Nem értettem, miért tart engem bűnösnek, mi az, hogy megtérés...? Másnap hazautaztunk.

De a Lélek munkálkodott bennem, nem tudtam elfelejteni ezt a találkozást. A Bibliában kerestem vigasztalást. Sokat olvastam azokban a napokban a tékozló fiú történetét, az elveszett drachma történetét és Keresztelő Jánosról is, meg Nikodémusról. Ekkor kezdett az imádság is az életem részévé válni. Megszomorodtam, rám nehezedett a bűnös életem. Nagyon fájt. Ott hallottam meg az Ő hangját. „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Ők pedig azonnal ott hagyták hálóikat, és követték őt" (Mt 4,19). Megértettem mit kell tennem, imádkoztam. Megvallottam bűnömet, bocsánatot kértem Isten előtt és odaadtam az életem Jézusnak. Nagy volt az örömünk, sokat énekeltem azokban a napokban és a porosodó zongora is újra megszólalt.

Jézusnak kérése is volt: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" (Jn 8,11). A bűn, amit nem követhettem el többé egy hazugság volt, ami kapcsolódott egy hozzám közel álló emberhez. Nem hazudhattam neki többet, le kellett dobnom a hálót. De nagyon féltem megvallani, mert a családunk további léte forgott kockán. Csak Jézusra támaszkodhattam és segítséget kértem tőle, hogy erősítse meg a hitemet. És Ő megvárt. Egy gyerekektől mentes napomon zavartalanabb imádkozásra volt lehetőségem. Azonban az ima az „Ámen" után valahogyan nem ért véget és nem is álltam ellent ennek a pár mondatnak, ami nem a saját nyelvemen szólt. Megértettem, hogy mire való, használtam és építettem a hitem. Így vetkőztem le lassan a nyomorúságom, és hálás voltam Istennek ezért az ajándékért.

Majd eljött a nap és így szólt az Úr: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád asszony? Nem jött még el az én órám. Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg. Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtöltötték színültig. Aztán így szólt hozzájuk: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. Ők vittek. Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort" (Jn 2,4-10)

Nekem világosak lettek a szerepek: vallanom kell, mert én vagyok a szolga. Akinek vallok, pedig a násznagy, aki megízleli majd Jézus csodáját. De a hat kővedert nem értettem. Megvallottam a bűnöm aznap, és csak szolgáltam csendben. Rettenetes volt, mert most már bevallhatom, hogy ez a közel álló ember, a párom volt és éreztem, hogy megvet az elmondott hazugság miatt. De nem védekeztem, szolgáltam. Imádkoztam és böjtöltem. Megtelt a hat kőveder, eltelt hat nap. Ezután váratlanul megszólalt a telefonom: a „násznagy" hívott és némi csend után elmondta, hogy megbocsátott nekem. Örömöm Jézussal teljessé vált, ezt az örömet szerettem volna megosztani Veletek!

Kuti Marietta