Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A meddőség keresztje

Marie Cabaud Meaney (2007) A meddőség keresztje. Kiskunlacháza. Press+Print Nyomda

A szerző az Oxford Egyetemen szerzett doktori fokozatot modern nyelvekből és filozófiából. Dr. Meaney az életvédő mozgalom tevékeny tagjaként többek között számos ENSZ konferencián is fellépett. A könyv megjelenését követően , kilenc évi házasság után, gyermeke született az írónőnek.
A könyv első része az ő gondolatait foglalja össze a fogantatás csodájában termő élet védelmében. Az írónő keresztyén értelmezés szerint tárja föl, a termékenység és a reprodukciós nehézségek érzelmi-etikai vetületét, így Istent teremtő Úrnak látja, akinek szuverén hatalma az embert élettel megajándékozni.
A könyv második része esettanulmányokat közöl, bemutatja olyan nők életét, akik hosszabb-rövidebb ideig szembesültek a reprodukciós nehézségek krízisével. Mindenkinek tanulságos, gyakorlati kérdéseket feszegető olvasmány, mely a család, a párkapcsolat és az élet értelmét próbálja megválaszolni keresztyén bibliai értelmezéssel.
"Ezt a könyvet a gyermektelenségben szenvedőknek, családjuk tagjainak, és a barátainak ajánlom. Tudom, nehéz azoknak megérteni, akik maguk nem cipeltek ilyen keresztet, hogy mások mi mindenen mennek keresztül. Ezért fordul elő, hogy amikor ilyen jellegű veszteségről értesülnek, szinte még fokozzák is a bajt azzal, amit mondanak. De így van ez fordítva is: a terméketlen párok maguk is gyakran érzik, mily nehéz szavakba önteni, min mennek keresztül, miközben fájdalmuk csak fokozódik a környezetükben élő emberek megjegyzései nyomán. Ezért igyekszünk leírni a meddőséggel kapcsolatos tapasztalatainkat, feltérképezni mindazokat a kísértéseket és csapdákat, melyeket érdemes elkerülni. A végén pedig még az is kiderülhet, hogy a sokak szerint vitathatatlanul szörnyű csapásnak tekintett jelenség körbejárása reményteljes és gyümölcsöző utazássá változik még akkor is, ha a meddőség már teljes és visszavonhatatlanul végleges lenne. Ez a töprengő írás a katolikus álláspont kifejtésével így próbál lelki segítséget adni, miközben mély békéhez és hiteles beteljesedéshez vezet" – ajánlja könyvét a szerző.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 81, összesen: 229679

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken