Isten gyülekezete

Textus: I. Korinthus 3:9-11., 16-17.b.

6Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. 7Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. 8Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan. 9Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. 10Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. 11Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. 16Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?17.b mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.

1.      Bevezetés

Egy ember a háza előtt tornyot épített. Nem márványból építette, sem nem faragott kőből, hanem apró homokszemcsékből, melyet köddel kötött össze. Az emberek, akik ezt látták kinevették, és azt mondták: „majd az első szél, tönkreteszi". Jött az első szél, és nem tette tönkre. Jött a második szél, és az sem tette tönkre. Majd nagyon sok szél jött, és egyik sem tette tönkre, sőt a szél mindig kikerülte a tornyot. Később az emberek azt mondták, „varázsló", és bementek a ház udvarába és ledöntötték a tornyot. Az ember, aki látta mindezt, nem szitkozódott és nem is sírt, hanem hittel a szívében homokszemeket kezdett gyűjteni, amelyeket köddel kötött össze. Így építette föl a tornyot ismét, a maga Istenének.

Ez a történet nagyon érzelmes történet, mint ahogy az ige is nagyon érzelmes igéje Istennek. „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta." (I. Kor. 3: 6)

Mindannyian, akik Isten közelében élünk, az Ő munkatársai vagyunk. Milyen különös kegyelem, hogy az Ő Lelke jelen van, és vezeti életünket. Már az is Isten munkája volt, hogy elkészítette bennünk a vágyódást, hogy elinduljunk az Ige meghallására. Majd elkészítette az időt, az alkalmat, és íme, itt vagyunk vágyakozva, az Ő Igéje után. Nincsen egyház, hívő ember nélkül. Gyülekezet sincsen, Isten elválasztott, hitben megtartott, Fiának váltsághalálára igent mondott, teljes életének felajánlásával megerősített népe nélkül.

2.      A misszió mindenkié

Jézus mennybemenetele előtt, így szólt tanítványaihoz: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Máté 28: 19-20)

Nos, a minden nép, itt és most kezdődik a ti életetekben. Mert minden ember életében megvan a helye az Úristen szeretetének. Nem a véletlen műve, hogy mikor, és milyen módon találkozunk Isten kegyelmével. Mint ahogy az sem a véletlen műve, hogy a megszólított, az istenfélelemben megtartott élet, újra és újra vágyódik a kegyelem közelébe. És az sem véletlen, hogy téged Istennek Igéje gondolkodásra indít.

Pál apostol meg volt győződve arról, hogy semmi nem volt véletlen az ő életében. Nem volt véletlenszerű esemény a neveltetése, sem a megtérése, sem a szolgálata, sem a missziója. Az apostol meg volt győződve, hogy Istennek különös kegyelme mutatkozott meg az ő számára azzal, hogy elvihette az evangéliumot a pogányok számára. Erre a világmisszióra tette föl az egész életét. Ezért vállalta, hogy megverjék, ciszternába dobják, börtönbe vessék, halálra ítéljék, majd végül (valószínűleg) lefejezték.

És mégis, nem volt véletlen, hogy az apostol a világtörténelem egyik legteljesebb életét élhette, mert Isten megtartotta Őt, minden körülmény között, a kegyelemben. És ez a kegyelem adott neki erőt, erőtlenségében; örömöt, szorongattatásában; bizalmat, kétségei között; de mindenek fölött szeretetet, ami soha nem múlt el benne.

Minden külső nyomorúság, nehézség és szorongattatás ellenére, az apostolt Isten Lelke vezette a kijelölt úton, melyben békessége volt. Békessége azért, mert Isten alkotótársa lehetett a misszióban, hogy érthető legyen, a világ számára, a Fiúban alászállt kegyelem.

3.      Mi volt missziójának üzenete?

Nos, Pál pragmatikusan hirdette az evangéliumot. Elmondta az egész lakott földnek, hogy a mi urunk Jézus Krisztus halála, új alapot teremtett az emberiségnek. „más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, amely a Jézus Krisztus". (I. Kor. 3: 11)

Mi, Isten emberei, ezt az üzenetet hirdetjük. Mert más alapot senki sem hirdethet, a meglévőn kívül. Hogy az Úr Jézus Krisztus alászállt a mennyből, emberi formát hordozott, vállalta a kereszthalál áldozatát, hogy bűneink bocsánatot nyerjenek és örökségünk legyen a kegyelem hordozásában. Az örök élet üzenete már itt, ebben a létezésben megragadható, ha alázattal és hittel fogadjuk.

Ez pedig a teljes élet, amit nem kell kozmetikázni, sem magyarázni, mert minden létező valóságában Istenre mutat, „akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk" (Róma 14: 8)

Az apostol így élt. Ezért számára nem hordozott fontos üzenetet a személyek kérdése, hogy ki ültette, vagy éppen ki öntözte a gyülekezetet, mert mindenki az élő Istent dicsőítette. Isten adta a kegyelem ajándékát, amely hallás és hit által erőssé és hosszútűrővé lett benne és munkatársaiban egyaránt.

4.      Együtt szolgálunk

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? ... Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok." (I. Kor. 3: 16-17.)

Nos, kicsoda az egyház?

Az egyház nem valami közös érdek mentén összeszerveződött emberi csoportosulás. Sem nem olyan közös akaratban nyugvó közösség, akik egy cél felé haladnak. Nem, az egyház ennél sokkal több, szent hely. Az a hely, ahol Isten Lelke lakik az ember szívében. Az a kitüntetett közösség, akik hit által közösen vesznek lélegzetet, mert kitartóan imádkoznak a kegyelem Istenéhez, egy szívvel és egy lélekkel.  Az egyház az a hely, ahol az Úr Jézus Lelke jelen van, és ez a Lélek ott él bennetek.

Isten szövetséget kötött velünk, hiszen törvényeket adott az élet megmentésére, saját Fiát áldozta a teljes élet ajándékául, hogy bűneink bocsánatot nyerjenek, és Lelke velünk maradhasson a világ végezetéig. Ez a jó hír a mi üdvösségünk, amely minden emberé. Az Isten nem személyválogató, hiszen minden embernek adja Lelke ajándékát, egyedül annyit kér cserébe, hogy hittel válaszoljunk az Ő szabadítására.

Éppen ezért vigyázzunk rá! Nagyon vigyázzunk, hogy mit mondunk, mit teszünk, és hogyan tesszük, vagyis hogyan hordozzuk a Krisztus Lelkét életünkön. Tartsátok meg a tiszta hitet, aki az Úr Jézus Krisztus, aki minden emberé, Akire föl lehet építeni az életet. Így erősödjünk meg a gyülekezet közösségében! Munkálkodjon bennünk és általunk az Isten Lelke, hogy az igaz hitnek őrizői és megtartói lehessünk, égbe törő tornyot építve, apró, kicsi homokszemcsék sokaságából, köddel összekötve. Így erősödjünk abban a kegyelemben, melyre meghívást nyertünk a Krisztus szeretetében!

Dwight L. Moody a nagy ébredések idején Amerika karizmatikus misszionáriusa volt, aki egyszerű cipészlegényként kezdte életpályáját. Később utcagyerekeket gyűjtött maga köré, hogy szervezzék meg a gyerekek ifjúsági szolgálatát. Először csak néhányan voltak, majd két évvel később már 15.000 tagot számlált a vasárnapi iskolai szövetség, néhány évtized múlva pedig Moody nemcsak Amerika, hanem Anglia ébredési mozgalmának vezető személyiségévé nőtte ki magát. Halálos ágyánál szerettei vették körül, akik megadták számára a legnagyobb tiszteletet, mégis a fájdalmas búcsúzás következett. Ekkor Moody így szólt szeretteihez, „Egyetlen dolgot kérek tőletek, hogy a sírhalmom fölött álló fejfára ezt írjátok föl: Istennel semmi sem lehetetlen." Ezután derűsen, jó kedvvel elköltözött az Istenhez.

Istennel nincsen lehetetlen, elérhetetlen vagy megvalósíthatatlan dolog, az ember életében. Isten az, aki megtart és vezet az élet rögös útján. Aki oltalmazó szeretettel védelmezi a hívő embert, és Ő az, aki minden körülményben megtartja életünket. Hozzá imádkozzunk, benne bízzunk, tőle kérjük el életünk folytatásának útját, és így legyen békességünk a kegyelemben! Ámen