Nyomtat Elküld Olvasási nézet

augusztus 3.

augusztus 3. – hétfő

Máté evangéliuma 5,16: Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

 

Mi reformátusok hitvallásunk első kérdésére adott feleletünkben valljuk, hogy „akár élek, akár meghalok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok”. Aki ezt nem csak szavaival mondja ki, hanem szívében is hiszi, az eszerint él. Ha ezt az igazságot mindenkor szemünk előtt tartanánk, sokszor más lenne a keresztyén életünk. Ha valaki egy sportcsapat tagja, akkor az esetleges győzelem az a csapat eredménye, kell hozzá a játékosok tehetsége, és kellenek mindazok, akik felkészítik őket. A szakács és az orvos is fontos szerepet játszik, ezért nem egy-két ember győzelme csupán a jó eredmény. Ha mi Isten gyermekei vagyunk, akkor bizonyára naponta tapasztaljuk Isten vezetését, nagyon sokszor ámulattal és hálaadással fedezzük fel, hogy Urunk előttünk járt, elkészített sok mindent számunkra. Tőle kapjuk az erőt, az áldást, mindent. Ha mindezek után mi is tudunk jót cselekedni, akkor az első sorban nem a magunk érdeme, és nem magunknak keressük a dicsőséget. Amikor színészek, művészek, tudósok, bármilyen téren alkotók valamilyen díjat vesznek át, sokszor mondják el rövid beszédükben, hogy milyen sok embernek tartoznak köszönettel azért, hogy elérhették azt az eredményt, aminek elismerése az a jutalom. Mi tudjuk, sok embernek is köszönettel tartozunk, de a legnagyobb hála Istenünk felé hangzik el, és a tetteinkkel, életvitelünkkel szeretnénk és törekszünk az ÚR Nevét dicsőíteni.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 5, összesen: 334205

  • 2020. október 29., csütörtök

    Közösségi alkotóműhelyek létesülnek hat református iskolában, hogy a diákok megtapasztalhassák az alkotva tanulás élményét, a tanárok pedig saját, ref...
  • 2020. október 28., szerda

    Párkapcsolati válságaink mögött gyakran kötődési problémáink állnak. Hogyan gyógyulhatunk meg régi sebeinkből, és milyen segítséget adhatunk másoknak?
  • 2020. október 27., kedd

    Képviselni az igazságot szeretetben: élethosszig tartó küzdelem az alázat és a szentség útján Krisztus követői számára. A tét különösen nagy, az egyhá...
  • 2020. október 27., kedd

    A HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) 2013 óta támogatja a Magyarországi Református Egyház cigányok közötti szolgálatát, 2021. január 1...
  • 2020. október 26., hétfő

    „Szeretnénk, ha megmaradna a tudományos igényesség, de a forma és a megfogalmazás érthetőbb, befogadhatóbb lenne a nem tudományos világ számára is.” L...
  • 2020. október 25., vasárnap

    A Lónyay Utcai Református Gimnázium futással tisztelgett 1956 és napjaink hősei, az egészségügyi dolgozók előtt. Kezdeményezésükhöz mások is csatlakoz...
  • 2020. október 23., péntek

    A szabadság levegője járta át: 1956 őszén egyházunk a nemzettel együtt készült a társadalmi megújulásra.
  • 2020. október 21., szerda

    Sokan vágynak sikerre, gazdagságra, a problémák azonnali megoldására, de ki vágyik Isten bölcsességére? Elérhető ez a bölcsesség, vagy csak a „kiválts...
  • 2020. október 21., szerda

    Idén a a „Hagyomány, Identitás, Történelem” – rövidítve: HIT – konferencia helyett pódium- és kerekasztalbeszélgetéseket szervez a Károli Gáspár Refor...
  • 2020. október 21., szerda

    Ma hajnalban magához hívta Teremtője dr. Adorján Gusztávot, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórháza...