jan.1.

Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm

Hatodik esztendőt kezdjük azzal az igével, melyet feltehetően egy éven keresztül mindnyájan gyakran fogunk olvasni a falinaptárunkról. Az előttünk álló 12 hónapban egy olyan bibliai bizonyságtétel köszön ránk a naptárról, melyet legtöbben ismerünk, hallottunk róla nem is egy igemagyarázatot, sokat azt is meg tudjuk mondani, ki írta, hol található. Dávid király a Szentírás legismertebb személyeinek egyike, tudjuk róla, hogy nagy király volt, nemrég hallhattuk azt is, hogy az ószövetségi próféciák akkor, amikor az eljövendő Messiásról jövendölnek, gyakran tartják lényegesnek azt is elmondani, hogy Dávid utóda, leszármazottja lesz, de királysága, uralma még a Dávidét is felülhaladja. Ez a nagy király szerezte a zsoltárok nagy részét, melyek sokunk számára jelentenek vigasztalást, megerősítést, saját imádságainkká lettek.

És ki ne ismerné a 23 zsoltárt. A nagy király ifjúkorában pásztor volt, méghozzá egy bátor, oroszlánnal és medvékkel is szembeforduló pásztor, aki nyáját a veszedelmektől megvédte, a lehető legjobb gondoskodást tanúsította nyája iránt. Dávid jól ismerte annak fontosságát, az egész nyáj életére való jelentőségét, hogy jó pásztor legyen az őrizője. Tudta, mennyire lényeges, életfontosságú a nyájnak, hogy megfelelő legelőre terelje a pásztor, idejében és jó, hűs forrásvízhez juttassa a juhait. A leghitelesebb bizonyságtétel mindig azoktól származik, akik személyes tapasztalatuk alapján beszélnek, nem csupán valamilyen elméleti tanításokat fogalmaznak meg.

Mennyire kedves számunkra is, amikor ebben a zsoltárban Dávid azt is elmondja, hogy bizony van ellenség és ellenséges szándék is, időnként pedig életveszélyes helyzetekkel is szembe kell nézni, ezt nevezi a zsoltár a halál árnyéka völgyének, de azért van közel a szívünkhöz az, amikor ezekről beszél, mert ezek közepette is biztonságban van az a nyáj, melynek jó pásztora van.

A jól ismert igék áldásosak, akkor, amikor eszünkbe jutnak, adott helyzetbe vigasztalást vagy éppen tanácsot fogalmaznak meg számunkra. Mennyire hasznos, mikor egy templomba járó ember elmondja, hogy adott helyzetben eszébe jutott egy régen hallgatott prédikáció, egy bátorító vagy vigasztaló mondat, emlékezett egy bibliai igére. Az ismert igékre azonban hajlamosak vagyunk nem figyelni, gyorsan továbbmegyünk mellette, nem gondolkozunk el, hogy mit is üzen, mi is következik belőle, egyet legyintve haladunk előre, ezt már hallottuk, ismerjük.

Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Ennek a mai igének talán a második felére hamarabb felfigyelünk és időszerűnek is tűnik róla beszélni, hiszen nemcsak kisebb környezetünk, hanem ország-világ arról beszél, hogy nehéz időket élünk, egyre kevesebb alappal rendelkezik az ország, és néha egyre vékonyabb lesz a saját pénztárcánk is. Kicsit aggódva, de legalábbis feszülten gondolunk az előttünk álló hetekre-hónapokra, vajon nem-e következik be a mi életünkben is a szűk-ség, a nélkülözés. És ilyenkor jó azt hallani, azt olvasni, hogy Isten gondoskodik arról, hogy ne szűkölködjünk.

Ha őszinték vagyunk, testvérek, azt is el kellene mondjuk, hogy mindazok, akik a második háború után születtünk, nem igazán tudjuk, mit jelent az éhség, a nélkülözés. Nem éltünk olyan fényűzően, mint azt láttuk nyugatabbra levő társadalmak életében, de az apostoli minimumon, az élelem és ruházaton felül volt jóval a mi életszínvonalunk is. Ritkán vesszük komolyan azt, hogy a ma közel 7 milliárd emberből, akik a földön élnek, mi a felső 10 százalékába tartozunk.

Arról se feledkezzünk azonban meg, hogy Istenről nem gondolkodhatunk úgy, mint aki csupán földi szükségeink ellátását kell biztosítsa. Amikor az Írás Isten gondviseléséről beszél, amikor a zsoltáros arról szól, hogy az ÚR pásztorolása alatt nem kellett szűkölködnie, akkor bizonyára nem csupán a pénzre, élelemre, ruhára gondol, vagy főkként nem arra a sok megkérdőjelezhető értékű és hasznú eszközre, tárgyra, melyeket mi gyakran nélkülözhetetlennek hiszünk, de mindig csak kevés ideig. Többről beszél nekünk ez az ige, és főleg nem csak a második fele az igének tartalmaz számunkra üzenetet, hanem az is, amire ezt alapozza, vagyis az ÚR pásztori gondoskodására.

Dávid király évezredekig világító nemes egyszerűséggel, de csodálatosan koncentrált tartalommal fogalmazza meg bizonyságtételét: Az ÚR az én Pásztorom, nem szűkölködöm. Szinte sugárzik ebből az igéből a belső béke, a pásztorral való közösség meghittsége, az a lelki egyensúly, nyugalom, mely már nem csupán az aggodalmat zárta ki a jövőre tekintve, hanem egyáltalán a lehetséges kérdéseket, jövendőt kutató miérteket és hogyanokat ebbe a békés, teljes nyugalmat árasztó hitvallásba oldja fel, hogy az ő pásztorságának biztonsága alatt nincs, nem volt és nem lehetséges a szűkölködés.

Panaszainkkal és elégedetlenségeinkkel mi, testvérek, nagyon más szinten helyezkedünk el. Másak a vágyaink, e földi világhoz ragadnak sokszor elképzeléseink, terveink. És főként egészen másként értjük ma a szűkölködést. Az a gyermek, akinek a iskolában még nincs meg a már két osztálytársának is birtokában levő legmodernebb zenelejátszó, az szegénynek, kisebbrendűnek érzi magát, ő szűkölködik. Ezt az állapotot pedig megtaláljuk minden korosztálynál, a megfelelő kívánságok szintjén. Még nincs olyan cipőm, mint a szomszédnak, olyan járdám, mint a rokonoknál láttam, szűkölködünk, mert anyagi javaink birtoklása szintjén vannak, akik jobban állnak, mint mi. Újra mondom, nem anyagiakról beszél elsősorban az Ige. Dávid sem volt mindig király. Mégsem szűkölködött.

Földi értékeknél sokkal fontosabbak a lelki értékek. Mindenkinek, akár tudatosítja, akár nem, lelki szükségei vannak. Vágyik minden ember az elfogadásra, a szeretetre, a megértésre, a békeségre. Jézus Krisztus földi munkássága során sokszor bizonyította, hogy Ő törődik az emberrel, mégpedig annak testi és lelki szükségeivel egyaránt. Neki fontos volt meggyógyítani a betegeket és megbocsátani a bűnöket. Helyreállítani a testi egészséget és visszaállítani az embert a közösségbe.

A nyáj legnagyobb kiváltsága az, hogy a pásztorhoz tartozik. A pásztor tudja, hogy mire és mennyire van szükségünk, és azt is, hol és hogyan található az meg. Az a kérdés, hogy az előttünk levő esztendő szűk esztendő lesz-e, tulajdonképpen a 23. zsoltárt ismerő ember, vagy még pontosabban a 23. zsoltárban bizonyságot tevő király Istenét ismerő ember számára azzal a kérdéssel egyenlő, hogy az ÚR-e az én pásztorom, akkor is, amikor előre tekintek, vagy más körülmények és emberi szándékok alakulásától várom az esztendő bőségét, avagy éppen a szűk voltát. Naptáron levő betűk maradnak-e ezen Ige szavai, kívülről ismert, de belső bizonyságtétellé még nem érett aranymondás lesz-e, vagy lelki meggyőződésből fakadó boldog hitvallás: Az ÚR az én Pásztorom, nem szűkölködöm.

Mert ennek az igeversnek a súlypontja mégsem az, hogy nem szűkölködöm, noha mi erre figyeltünk fel elsősorban. Ez csupán következménye annak a boldog bizonyságtételnek, hívő szívvel elfogadott ténynek, hogy az ÚR nekünk Pásztorunk. Mégpedig, egészíthetjük ki az újszövetségi tanítás alapján, olyan jó pásztor, aki életét is adja a juhaiért. Olyan pásztor ő, amilyennek a János evangéliuma 10. fejezetének leírásából ismerhetjük meg. Jó pásztor, aki ismeri és nevükön szólítja a maga juhait. Olyan pásztor, aki a maga juhai előtt jár, először ő néz szembe a veszedelmekkel, ő ismeri a helyes utat a forráshoz és a legelőhöz, a nyáj egyetlen feladata a pásztor vezetésére bízni magát. Olyan pásztorunk van, aki örök életet ad az övéinek, és olyan biztonságot, melyet kifejezően így példáz: az én kezemből senki sem ragadhatja ki őket.

2010 minden napján, amikor a falinaptárra tekintek, az jusson eszembe, hogy Jézushoz tartozom, úgy, mint a nyáj a pásztorhoz. Az Ő tulajdona vagyok, Isten szeretett gyermeke. Neki fontos az életem, nem hagy egyetlen napra sem magamra, egyetlen kérdéssel sem kell egyedül megküzdenem, egyetlen nehézségből sem kell saját erőmmel csupán kiküzdjem magam, mert Ő az én pásztorom. Nem tudom merre tartsak, mi a hasznosabb számomra, melyik lehetőséget választva áldatik meg az életem, munkásságom? Jézusra tekintek, imádkozom, Tőle kérek tanácsot, hiszen ő az én pásztorom. Egyedül vagyok, és elhagyottnak érzem magam, néha még meg is fogalmazom, hogy senkinek nem vagyok fontos? Mellettem a jó pásztor egyetlen tekintetével meggyőz, hogy neki fontos vagyok, és még célja van az életemmel. Mindig, minden helyzetben olyan jó azt érezni, amit Dávid, vagy amit az ének szerzője „üvöltő habtusa és veszedelmes tenger" láttán is megfogalmaz: Csak te kellesz én Uram, Benned mindent meglelek. (388 ének.)

Személyes életünk, gyülekezeti közösségünk, egyházunk egyaránt a jó Pásztorhoz tartozik. Az ő követése, szavára való engedelmességünk a legbiztosabb indulást jelenti az új esztendőben. A világ eresztékei ebben az évben is recseghetnek-ropoghatnak, a külső körülmények sodorhatnak földi értékekben gazdagabb vagy szűkösebb napokon, heteken át, a jó pásztor nem változik, az ő juhai, követői, Isten gyermekei minden körülmények közepette elmondhatják: az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Vallom, valljuk, a kánon szavaival (497. ének): „Ha ő a Pásztorom, semmi sem árt. Törődik énvelem, vigyáz rám szüntelen, Követem lábnyomát mindenen át." Úgy legyen. Ámen.