Nyomtat Elküld Olvasási nézet

augusztus 8.

augusztus 8. – szombat

Jeremiás próféta könyve 2,27: Mert ezt mondják a fának: Te vagy az apám! – a kőnek pedig: Te szültél engem! A hátukat fordítják felém, és nem az arcukat, de majd ha baj éri őket, így szólnak: Kelj föl, segíts rajtunk!

 

Magyarázat sem szükséges az igéhez, de egy másik ige figyelmeztetése annál inkább, ne feledjük, mielőtt mások szemében, életében találnánk meg a szálkát, jó lesz előbb szembenézni magunkkal. Az első gondolat mindig az, hogy mi ebben nem vagyunk vétkesek, de mindig érdemes néhány percet még az igénél maradni, és alaposabban átgondolni annak üzenetét, és azt, hogy a magunk életére nézve mit üzen. A legegyszerűbb kérdést teszem fel magamnak, az olvasott igéből: mindig közösségben vagyok-e Istennel, azaz Rá tekintek és Ő rám, vagy néha hátat fordítok neki. Első válaszom nekem is az, hogy nem fordulok el Istentől, komolyabb átgondolás után már a bűnbánt fogalmazódik meg bennem. Isten kegyelmét, bocsánatát kérem, és azt, hogy segítsen, hogy éberebb legyek, s ne forduljak el Tőle soha.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 32, összesen: 388761

  • 2026. május 17., vasárnap

    Potenciális püspökjelöltek vitatták meg az egyházkormányzói felelősséggel kapcsolatos kérdéseket és osztották meg elképzeléseiket az előttünk álló hat...
  • 2026. május 14., csütörtök

    A pénz egyházunkra nézve a három legnagyobb kísértés egyike – hangzott el a PÉNZ és EGYHÁZ című tanulmánykötet bemutatóján.
  • 2026. május 13., szerda

    Mennybemenetele után is komoly munkát végez és végeztet az Úr Jézus. Marco de Leeuw van Weenen gondolatai a 110. zsoltár és a mennybemenetel összefügg...
  • 2026. május 13., szerda

    Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága recepsiós-portás munkakörbe keres új munkatársat a budapesti Ráday Házba.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a 2026 nyarán nyíló Felüdülés Háza – Balatonboglár helyszínen kon...
  • 2026. május 12., kedd

    Beiktatták szolgálatába Hajnal Andrást, a Budapest-Óbudai Református Egyházközség tavaly megválasztott lelkipásztorát május 10-én vasárnap.
  • 2026. május 11., hétfő

    Negyedszer teremtett lehetőséget a hittanoktatók lelki közösségének megélésére és szakmai fejlődésére a Dunamelléki Katechetikai Támogató Szolgálat a ...
  • 2026. május 11., hétfő

    A társadalmi és egyházi változások között végzett szolgálat állt a fókuszában a Dunamelléki Református Egyházkerület idei presbiteri és főgondnoki kon...
  • 2026. május 07., csütörtök

    Szex, vágy, határok – mit mond erről a Biblia? címmel szervezett pódiumbeszélgetést a Károli Egyetemi Lelkészség.