augusztus 4.
augusztus 4. – kedd
Ézsaiás próféta könyve 40,28: Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.
Valahányszor olvasom ezt az igét, mindig párbeszédben képzelem azt el. Két ember néz szembe valamilyen nehézséggel, s mindketten tudják, hogy kevés a saját erejük, tudásuk, lehetőségeik is korlátozottak, egyszerűen szólva emberileg reménytelen a helyzetük. Mindketten hallottak már Istenről, ismerik az atyák tanítását mindarról, amit az ÚR cselekedett a régi időkben népével. Talán mindketten hisznek is abban, hogy Istennek ma is van hatalma megszabadítani őket a nyomorúságból. Csüggedésük oka az, hogy miközben erőlködnek, fáradoznak saját erejükkel segíteni önmagukon, mindketten megfeledkeznek Istenről, ahogyan az a mai életben is gyakran megtörténik. S akkor az egyik homlokára csap, s félig önmagának, félig társának mondja: hiszen nem veszünk el, nem reménytelen a helyzetünk, mert Isten most is itt van. Látja hiábavaló próbálkozásainkat, s alig várja, hogy hagyjuk abba a kapálózást, forduljunk Felé, fogadjuk el az Ő segítségét, áldását. Hiszen én is tudom, te is hallottad, Isten hatalmas, és meghallgatja a Hozzá fordulók kérését, kiáltását. Ő hatalmas, és kegyelmes, fáradhatatlan Isten. Jusson eszünkbe minden helyzetben: hatalmas Istenünk van.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 21, összesen: 370768