Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Nyári Tábor

 

Novajidrány

2010. augusztus 2-7.

 

Szüntelen zeng neked a szívem, örökké magasztallak, Uram, Istenem!"

(Zsoltárok 30,13)

 

     Nagy öröm számomra, hogy ismét írhatok néhány gondolatot arról a hétről, ami oly sokat jelent számomra minden évben.

     Ezen a héten felmehetünk a hegyre nemcsak testileg, de lelkileg is. Erőt gyűjthetünk a mindennapokra, feltöltekezhetünk lelkileg. Ezalatt az egy hét alatt egyedül Isten van a középpontban!  

     Minden nyáron hatalmas lelkesedéssel és nagyon sok munkával készülünk a táborra. Nem csak a munkatársak, de a résztvevő táborozók is kiveszik részüket az előkészületekből és az ottani szolgálatból egyaránt. Ezúton szeretném megköszönni a sok munkát a lelkipásztornak és feleségének, a gitárcsoportnak, a nagyifiseknek és mindenkinek, aki szolgált az Úrnak ezalatt az egy hét alatt. Jó volt veletek együtt szolgálni!

 

     Augusztus 2-án kora reggel indultunk neki lelkesen a sáregresi kis csapattal a hosszú útnak. 34 táborozó vette birtokba a novajidrányi szálláshelyet kora délután. Megérkezés után közösen játszottunk, hogy a vidámság se maradjon el. Este a testi táplálék után lelki táplálékot is kaptunk. Az esti evangélizációkat 2 csoportban hallgattuk, a felnőtteknek Bagi László nagytiszteletű úr, nyugdíjas lelkipásztor tartotta az áhítatot, a kisebbekkel (2-12 év) különvonultunk és egy misszionáriusról, Paul White-ról hallhattunk, aki Isten szolgálatának szentelte az életét. A kelet-afrikai Tanzániában szolgált orvosként. A felnőttek Laci bácsival Naámán történetét dolgozták fel, a gyerekalkalmak pedig az „Úton a dzsungeldoktorral"címet kapták. Jó volt látni a gyermekek szemében a csillogást, mikor Istenről hallottak. Egy csoda volt számomra, hogy még a legapróbbak is fent voltak ezeken a késői időpontokban megtartott alkalmakon. Még a 2 és 4 éves gyerekek is csendben figyeltek! A gyerekek különösképpen a bábos estét élvezték, amikor az aznapi történetet bábfeldolgozásban játszottuk el nekik. Szeretném megköszönni az ebben kapott segítséget 2 ifis társamnak: Drávicz Jánosnak és Kondor Norbertnek. Jó volt veletek szolgálni! Legyen ez az ige bátorítás számotokra!

 

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van.

Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát."

(Prédikátor könyve 4,9-10)

 

     Isten gazdagon megáldotta ezeket az alkalmakat is. A reggeli áhítat is nagyon sokat jelentett számomra, hiszen a mindennapi élet példáival volt fűszerezve. Az alkalom utáni csoportbeszélgetésekben megoszthattuk saját tapasztalatainkat egymással. Hiszem, hogy sok táborozót megérintettek ezek az alkalmak és megértették ezáltal, hogy lehet máshogy élni a mindennapokat, lehet Jézussal járni az úton! Azt gondolom, mindenki nevében megköszönhetem ezeket az előadásokat Polgárné Szendrák Editnek, valamint a gitárcsoport nevében is szeretnék köszönetet mondani, hiszen ez a szolgáló kicsiny csapat nem jöhetett volna létre az ő lelkesedése és persze az Úrba vetett hite nélkül! Hiszem, hogy Isten nagy dolgokra hívta őt el az Isten országának építésében.

Utaidat, Uram ismertesd meg velem,

Ösvényeidre taníts meg engem!

Vezess hűségesen, és taníts engem,

Mert Te vagy szabadító Istenem,

Mindig benned reménykedem!"

(Zsoltárok 25,4-5)

 

     A lelki alkalmak mellett természetesen voltak kirándulások is. Voltunk a Nyíregyházi Állatparkban, Sátoraljaújhelyen a Zemplén Kalandparkban, a Megyer-hegyi Tengerszemnél, sétáltunk Sárospatakon a Rákóczi-vár Várkertjében, ismét felmentünk a Regéci várhoz, ahol valóban testileg is érezhettük, hogy a hegyen vagyunk. Valamint nevelő célzattal az arkai patakban a köveken lépkedve mentünk fel egészen a kis faluig, aminek a lényege egymás segítése volt. Voltak nagy beszélgetések, ami által épülhettek a személyes kapcsolatok, hiszen ma a személyes kapcsolattartás főleg a fiatalok esetében egyre ritkább, hiszen annyi minden más leköti a figyelmünket (számítógép, TV). Ezalatt az egy hét alatt csak Istenre és egymásra figyeltünk. Bátran kijelenthetem, nem hiányzott semmi azokból a dolgokból, amik a mindennapokban megkötöznek minket.

     Remélem, ez az egy hét sok ember életében egy új kezdetet jelent és jövőre a táborban beszámolnak az új életükről, az útról, amin Jézussal járnak!

     Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult ehhez a csodálatos héthez és köszönöm mindazoknak, akik imádságban hordozták a tábort és a táborozókat!

     A beszámolót egy énekkel szeretném zárni, ami a táborban az egyik személyes kedvencem volt és még sok másik táborozónak is:

 

Tégy engem békeköveteddé

 

1. Tégy engem békeköveteddé, hogy hinthessem az ige magvakat!

Ó Szentlelked hadd uralkodjék bennem, és az ajkamra adj tiszta szavakat.

 

Refr: Ó, add Uram, hogy soha ne feledjem, hogy mi voltam, hogy mivé lettem én!

Egész életemmel, lényemmel hirdessem:

Jézus él! Benne mindig van remény.

 

2. Tégy engem békeköveteddé, Bár nélküled én oly kicsiny vagyok, a harcaim közt az ad

erőt nékem, ha az ige fénye újra rám ragyog.

 

Refr: Ó, add Uram, hogy soha ne feledjem, hogy mi voltam,hogy mivé lettem én!

Egész életemmel, lényemmel hirdessem:

Jézus él! Benne mindig van remény.

 

3. Tégy engem békeköveteddé, már sóvárogva vár rád a világ.

Ó add, hogy lámpás legyek szent kezedben, aki utat mutat másoknak Hozzád!

 

Refr: Ó, add Uram, hogy soha ne feledjem, hogy mi voltam, hogy mivé lettem én!

Egész életemmel, lényemmel hirdessem:

Jézus él! Benne mindig van remény.

 

 

Turi Brigitta

a sáregresi ifjúsági csoport tagja

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 9, összesen: 177493

  • 2021. június 14., hétfő

    Hol találkozik egymással a matematika és teológia, ha a világ megismerésében és leírásában hasonlóan gondolkodnak? Néhány elgondolkodtató modell a tra...
  • 2021. június 13., vasárnap

    A zárkózottságból nem könnyű nyitni, de ennél is nehezebb meghatározni, hogyan folytatódik az élet azok számára, akik egyébként sem látnak előre – egy...
  • 2021. június 10., csütörtök

    Körkép az idei nyáron várható, nagyobb református rendezvényekről, Balatonfenyvestől Debrecenig, Taliándörögdtől Balatonszárszóig.
  • 2021. június 09., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Kántorképző és Kántortovábbképző Tanfolyama június 14-ig várja a zenét szeretők, szolgálni vágyók jelentkezését...
  • 2021. június 09., szerda

    Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke magyarországi látogatása során találkozott Balog Zoltánnal, a Magyarország...
  • 2021. június 08., kedd

    „Szívesen megosztom tapasztalataimat, de arra is szabadságot kérek, hogy elmondhassam, mivel nem értek egyet. A püspök a tapasztaltságomon túl azért i...
  • 2021. június 08., kedd

    Szabadszálláson rendezték a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye lelkész-gondnoki konferenciáját 2021. június 4-én. „Hálás a szívünk, amiért hosszú ...
  • 2021. június 07., hétfő

    Óvoda épül Érden, amelynek alapkövét június 5-én helyezték el. Az Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvoda az Országos Óvoda Program részeként jön létre, a...
  • 2021. június 06., vasárnap

    Belső terében is megújult a Budai Református Egyházközség idén 125 éves Szilágyi Dezső téri műemlék temploma. A hálaadó istentiszteleten nem valaminek...
  • 2021. június 05., szombat

    A magyar fájdalom életösztönünk riadója, a magyar bánat nem lemondó – hangoztatta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lel...