A húsvét mindig az Emberről is szól. Az emberré lett Istenről, aki önmagát ajándékozta a legnagyobb mélységben is. A passió története mindig rólunk szól, mert a szenvedés az a keret, ahol megértjük egymásra utaltságunkat.

Közeledik felénk a legnagyobb misztérium...mi hogyan közeledünk egymáshoz, vagy Őhozzá? Bábel tornyot építhetünk magunknak, de a találkozás elmaradhat...

A Tóvidéki Református Általános Iskola diákjainak írásaiból teszünk közzé, s a megfogalmazott gondolatok által szívünkből kívánunk a kedves olvasók számára áldott húsvéti ünnepeket,

Tóth Margó,
magyar nyelv és irodalom tanár

"Aki üldözi, annak is világít a szentjánosbogár.-
Buson

Megverték, megalázták, kínozták ... Ő hallgatott, tűrt. Nem haragszik rájuk. Sajnálja őket. Azelőtt egy héttel még ünnepelték, ruhájukat a földre terítették. Most elmúlt. Mindenki kikacagja. Pilátus a kezét mossa.

Tudja, hogy miért teszi. Ő a világ Világossága. Meghalt. Feltámadt.

Így hozhatott csak világosságot a földre. Örök életet nyerünk tőle.

Most fent van. Minket néz.

(Berszán Virág, VI. osztály)

Itt a szentjánosbogár olyan, mint az Isten. Az emberek (vagyis mi) folyamatosan káromolják, meg minden rosszat mondanak róla, de Ő mégis megengedi nekünk, hogy válasszunk közte és a pokol között. Ő bármikor visszafogad bennünket.

(Visky Janka, VI. osztály)

Bábel orma

Bábel egy gyerek volt. Ez a gyerek nagyon szeretett legóból építeni. Volt olyan is, amikor apró hulladékokból készített egy várost. A szülei csak ámultak és bámultak, hogy miket tud ez a gyerek.

Bábel növekedett és szebbnél szebb dolgokat készített. Születésnapokra készített ajándékot mindenféle apróságból. Később már nem apróságokat épített, hanem házakat.

Mikor megöregedett, épített egy óriási tornyot. Mivel már volt egy Bábel torony, elnevezte az ő tornyát Bábel ormának.

(Nagy Krisztina, VI. osztály)

Bábel orma

Sietnek, a fellegekben építenek.
Onnan már csak lenézhetnek.
Magasabbra, föl-föl!
Mit számít, ha lenn a föld?
Nagyobbra, mint az Isten.

Bábel orma fellegekkel,
Ember szíve gyökerekkel.
Egy megszólal, mely ember fölött,
A sok nyelv kavarodása között...

Rombol, dönt, haragszik...
A magas Bábel orma
Most a föld mélyét nyomja.

Sokan még építenek,
De oda már nem érhetnek.

(Berszán Virág)

A belső tűz

Minden emberben van tűz. Sokszor ez a tűz csak egy láng, néha egy tábortűz...

Ezt a tüzet a gondolataink, az életünk táplálja. Néha felégeti az embereket. Ez vagy jó emberré formál bennünket vagy sem. Sok minden forgolódik bennünk, sok gondolat, érzés...

De nem kapunk mindenre választ. Ilyenkor bosszankodunk, füstölgünk, sírunk. Ilyenkor nem tudjuk elhelyezni a dolgokat magunkban. Ez a tűz egy idő után kialszik, nem gondolkozunk, nem mozog bennünk semmi. Ez minden emberrel előfordul. Az emberből végül csak egy kis hamu marad.

(Berszán Virág)

Senki és Valaki

Egyszer Senki elment vendégségbe Valakihez, és az a Valaki meghívta a hegyekbe egy jó túrára. Nagyon nagy luxus volt ez Senkinek, hiszen ő nem volt gazdag. Valaki egy nagy túrát készített elő. Senki nagyon jól felszerelkezett a nagy hegymászásra. Valaki nem vitt semmit. Mikor elindultak, akkor Senki nagyon csodálkozott, mert beleültek egy felvonóba, és egy fél óra múlva visszaértek.

Senki megkérdezte:

- Ezt nevezed te túrának?

Valaki nagyon megharagudott Senkire, és hazaküldte.

Senki egész életére nem felejtette el, hogy egyeseknek milyen könnyű túrázni.

Elmélkedés egy csodáról....

"Ha lepkét fognék tenyerembe,
szürke por lesz, mit találnék.-

Amit szépnek látsz, gyönyörködj benne, de ne fogd meg, hanem csak nézd, mert lehet, hogy a kezed érintése kárt tesz benne. A természet gyöngy-örvényére vigyázni kell.

(Gyurka Balla Júlia, VI. osztály)