Mintegy három éve tartó kényszerpihenő után igencsak szeretnénk továbbhaladni az idősgondozói otthon építésével. Isten segítségével hisszük, hogy ez megtörténhet.

Benyújtottuk az illetékes szerveknek az időközben lejárt építkezési engedély újra való kibocsátási kérelmét.
Az egyházközségünk gondozásában levő idősek igencsak abban a helyzetben vannak, hogy számukra az otthon megléte jelentené az ideális megoldást. Helyzetük megkívánja az állandó felügyeletet. Ezen túlmenően a tömbházi magány szorongatásából, az elszigeteltségből is az otthonban lélegezhetnének fel. A jelenlegi gondozottakon túl gyülekezetünknek nem egy tagja is jelezte már, hogy számítana a megépítendő otthonba majd belépni.
Úgy ítéljük, hogy az otthon iránti igény csak növekedni fog. A megnyílt határok adta lehetőségek - akaratunk ellenére - nagyon sok fiatal családot vonzottak az eltávozás felé. Itthon maradnak viszont az öregek, bizony sokszor a szükséges támasz hiányával. Ha viszont emiatti kényszerűségükből adódóan ők is az elmenetelt választanák, ez csak törés árán és olykor megbánással is történik, hiszen idősként nem kis feladat egy egészen új és alapvetően más környezetbe betagolódni. Nem könynyű ezzel megbirkózni, nem egy esetben ez nem is sikerül. Az ismerős mondás igazsága kívánkozik ide: öreg fát nemigen lehet már átültetni.
Idősödő testvéreink gondja hadd legyen a mi gondunk is. Lehet, hogy sokunknak ez a kihívás nem igazán szívügyünk még. Még az elmúlt rendszer állami öregotthonainak bennünk kialakult képe is belejátszik abba, hogy idegenkedünk az öregotthon gondolatától. Pedig tekinthetjük ezt egy igazán nagy kihívásnak és kalandnak: létrehozni egy olyan helyet, ahova nem "betesszük- az öregeinket, hanem Isten segítségével megpróbálunk kialakítani egy olyan helyet, ahová sokan "bekívánkoznak-, mert a szeretettel való törődés és az ismét életre pezsdítő közösség helyének jó illata lengi körül az otthont. Az idősgondozó otthon alapkövére vésett Ige hadd emlékeztessen: "Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét- (Gal 6,2). Róluk nekünk kell gondoskodni.
A továbbépítés tekintetében pedig gondoljuk meg, hogy mit tehetünk mi magunk is amellett, amit nyugati hittestvéreink eleddig megtettek, és reménység szerint tovább is megpróbálnak még érettünk megtenni. Ha minden gyülekezeti tag csak egy tégla árával is hozzájárul, már az is sokat jelentene. Talán van és lesz olyan is közöttünk, aki esetleg többet is felkínálhat. Ne feledkezzünk meg ugyanakkor annak lehetőségéről, amely mindnyájunk keze ügyében van: ez nem egyéb, mint kezeink összekulcsolása és a közös könyörgés e gondunk megoldására nézve. A kérdések és gondok bennünket gyakran meghaladhatnak, de nem Őt, aki meghalt a mi megváltásunkért, és fel is támadott harmadnapon a mi megigazíttatásunkért. Áldott legyen az Ő neve.
Kozma András lp.