A január 20-27. között lezajlott egyetemes imahetet egy, a szokványostól kissé eltérő film megtekintése zárta. A filmvetítést, melyet elsősorban az ifjúságnak szántak, rövid, ám jó kérdéseket felvető beszélgetés követte.

A kortárs román filmművészet egyik kiváló, határunkon túl is jelentős díjakat elnyerő és csupa pozitív kritikát maga köré vonzó rendezőjéről, illetve alkotásáról van szó. Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét és 2 nap című filmje többek között a Cannes-i Arany Pálmát is megkapta.

A huszonegyedik század távlatából visszatekintő, fiatal rendezőgeneráció úgy véli: a rendszerváltást követő átmeneti periódus erősen elhúzódott, ám az utóbbi időben kibontakozó társadalmi változások azt sejtetik, hogy végéhez közeledünk ennek az átmeneti korszaknak, és eljött az ideje a kommunista diktatúrával való szembenézésnek. Cristian Mungiut is ez a meggyőződés mozgatja a fentemlített filmjében.

A film cselekménye a rendszerválást néhány évvel megelőző időszakban, Bukarestben zajlik. Egy egyetemista lány és teherbe esett szobatársa tragikumát dolgozza fel, hitelesen idézve meg a korhangulatot. Az abortuszt felvállaló Găbiţa, és az ezzel járó kompromisszumokat és kockázatokat elszenvedő Otilia története számunkra is - akik a diktatúra utolsó esztendeiben láttunk napvilágot - igazán megrendítő élmény volt. Miután végignéztünk egy történetet arról, hogy miként esik kétségbe kritikus helyzetekben az ember, azon töprengtünk: az Isten godviselését kérők esetében megtörténhet-e ez. Mi hogyan jártunk volna el egy hasonló helyzetben? Csupán két kérdés ez, melyek erősen megfontolandók... A film megnézését úgyszintén ajánljuk.


Józsa Zsolt