Misi bácsi hajléktalan volt. Gyülekezetünk hajléktalanja. Ugyanis amíg lakása volt, gyülekezetünk területén lakott. (Meg kell jegyeznünk azt a különös tényt is, hogy hajléktalan mivolta ellenére napirenden volt az egyházfenntartói járulékkal.) Most hadd ne firtassuk, hogyan veszítette el lakását. Nem firtatták múltját azok sem, akik ebben a helyzetében felkarolták és befogadták. Néhány Zsíl utcai családról van szó, akiknél Misi bácsi naponta megfordult, kapott egy tányér meleg ételt, egy jó szót. A segítség azonban nem volt egyoldalú. Misi bácsi a maga rendjén azzal segített, amivel tudott: számlákat segített kifizetni, az idősek orvosságait váltotta ki, a ház körüli munkákban segített be.

A Zsíl utcaiak egy nagy családdá kovácsolódtak. Ez leginkább Misi bácsi életének utolsó napjaiban vált nyilvánvalóvá. Amikor a betegség már mozgásképtelenné tette, egyik idős néni fogadta be házába, mások éjjeli ügyeletet vállaltak ágya mellett, sokan gondoskodtak arról, hogy meleg étele, tiszta ruházata legyen. Ezek után számunkra, a Fébé Otthon munkatársai számára kiváltság volt, hogy Misi bácsi élete utolsó óráit otthonunkban tölthette, és hogy mi is részt vállalhattunk az ő segítésében. Amikor Misi bácsi megnyugodott, a Zsíl utcaiak egy családként vállalták fel a temetésével járó tennivalókat, beleértve azt is, hogy egyik idős néni a sírhelyét is felajánlotta Misi bácsi számára.

Nem mindennapi eset ez, ami a Zsíl utcában történt. Hálásak vagyunk, hogy a Zsíl utca gyülekezetünk területén van, és olyan emberek lakják, akiknek cselekvő hitük van. Legyen mindenért Istené a dicsőség, és hadd nyíljon meg a szemünk meglátni a körülöttünk levő többi szűkölködőt, különösen e böjti időben. Isten is erre indít Ézsaiás prófétán keresztül: "Hát nem ez-e a böjt, amit én kedvelek: hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad...- (Ézsaiás 58,6-7)


Kozma Erika