Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2005/06-os tanév

2006. augusztus 22-26. TMRG GYERMEK- ÉS KISIFI TÁBOR - Kopárhegy/ Krokava
20 diák, ebből 8 gólya részvételével rendeztük meg idei táborunkat Kopárhegyen. Nyári táborunkkal a menüben külön foglalkozunk.

2006. július 24-30. NEMZETKÖZI ÖKUMENIKUS TÁBOR - Tiszadob
A 17. tábor megrendezésére került sor idén Tiszadobon, amelyre első alkalommal kapott meghívást iskolánk néhány diákja, Arany Veronika, Bodor Barbara, Gorta Tünde, Kovács Anita és Kónya Hajnalka. A tábor programját néhány, környékbeli program színesítette. Az útiköltség egy részét a Bodor István Pénzalap támogatta.

2006. június 30. TANÉVZÁRÓ ISTENTISZTELET
A tanévzáró istentisztelet keretében elbúcsúztunk Sebők Valéria igazgatónőtől, aki csak a 2005/06-os tanévre vállalta az igazgatói megbizatást és augusztus 1-jétől visszatér korábbi munkakörébe. Ugyanígy búcsúztunk Rouven Skrotzkitól, aki önkéntes diakóniai évét töltötte iskolánkban. Urbán Anikó tanárnő is búcsúzott, aki Magyarországra ment férjhez, így tanévzáró után áttelepül.


2006. júnuis 24-25. REND - Kaposvár
Iskolánk igazgatónője, lelkésze és öt diák vett részt a 2. "Református Egyházi Napok - Dunántúl" rendezvényen, melyre idén Kaposváron került sor. Bár a rendezvényen nem tudtunk végig maradni, megérte a fáradtságot, hogy elutazzunk, képviseljük iskolánkat, egyházunkat, és rövid eszperente nyelven és képes vetítéssel bemutassuk iskolánkat.

2006. június 14. - HITTANVIZSGA
A Tompa Mihály Református Gimnázium indulása óta minden tanév végén hittanvizsgát tesznek azon hittanosok, akik még nem konfirmáltak. Ez az alkalom ugyanakkor mindenkor elsődlegesen gyülekezeti alkalom. Sajnálatosan le kell szögezni, hogy a gyülekezet nem mutat nagy érdeklődést a hittanvizsga iránt. Az idei alkalmon alig 10 gyülekezeti tag vett részt a vizsgán. Emellett az érdektelenséget az is mutatja, hogy a gimnázium által kezdeményezett alkalom nem vonta magával azt az esetleges lehetőséget, hogy a gyülekezet valamennyi, a város más iskoláiban is hittant látogató diákok részvételével kerüljön rá sor. A szülők és a tanárok azonban szép számban részt vettek a vizsgán, amelyen összesen 23 diák tett bizonyságot a tanév során nyert ismereteiről. Köszönet és elismerés illeti az oktató-vizsgáztató Hős Nagy Andrea történelem-hittan szakos tanárnőt.
Az istentiszteleten igehirdetéssel szolgált Kovács Tímár Ildikó gyülekezeti lelkész.

2006. június 5. - Pünkösdi ünnepi istentisztelet
A gimnázium diákjai és a rimaszombati gyülekezet közös ünnepi istentisztelete pünkösd alkalmából délelőtt 10:00 órakor kezdődött. A lekciót - az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetéből a püskösdi történetet - a következő szereposztás szerint adták elő: Koós Gábor - az Úr hangja, Illés Ádám - Péter, Simon Szilvia - Jóel próféta hangja, Kelemen Tünde - Dávid hangja, Végh Barbara és Krizsó István - narrátorok, Bódi Zsófia, Csank Dorottya és Lőrincz Edit - "tömeg". Igét hirdetett Vincze Árpád lelkész.
A Rimaszombati Egyházközség a pünkösdi perselyes adományát a Bodor István Pénzalap tevékenységének támogatására ajánlotta fel.

2006. május 25. - Mennybemenetel napja
A gimnázium diákjai és a rimaszombati gyülekezet közös ünnepi istentisztelete mennybemenetel alkalmából délelőtt 10:00 órakor kezdődött. Köszöntött és liturgusi szolgálatot végzett Vadkerti István római katolikus hitoktató, esperes-plébános. Igét hirdetett Vincze Árpád lelkész.
Délután 18:00 órakor az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem rimaszombati rendezvényének keretében úrvacsorával egybekötött istentiszteleten igét hirdetett Erdélyi Géza püspök, úrvacsorai liturgiát végzett Joób Olivér svájci evangélikus lelkész. Az EPMSZ perselyes adakozásának 50%-át a Bodor István Pénzalapnak ajánlotta fel.

2006. május 12. - ÁHÍTAT BALLAGÁS ALKALMÁBÓL
A Tompa Mihály Református Gimnázium idei végzős diákjainak száma 14. Az iskolában a diáktársaktól és a tantestülettől való elbúcsúzás után a diákok megkoszorúzták Tompa Mihály szobrát, majd a református templomban ünnepi istentisztelet keretében vették át jutalomkönyveiket. Igazgatói jutalomban részesült Balajthy Lúcia, Kovács Attila és Samu Levente. A Bodor István Pénzalap Fábry János tanulmányi díjában részesült Bene Richárd és Hegedűs Norbert. Stubendek Gábor kántori szolgálataiért a Bodor István Pénzalap külön jutalmában részesült.

2006. április 12. - HÚSVÉTI CSENDESNAP.
Vedégünk a HIT-HAT dícsőítő együttes volt. Fellépésüket követően református istentisztelet és római katolikus szentmise volt, mely alkalomból az úrvacsora sűnramentumát is kiszolgáltattuk.

2006. március 20. - VENDÉGIGEHIRDETŐNK volt Kása Gergely felsőlánci református lelkész.

2006. március 15. - ÜNNEPI ISTENTISZTELET
Igét hirdetett Dr. Erdélyi Géza püspök
A rendhagyó tanítási napon és az ünnepi istentiszteleten részt vett és közreműködött a miskolci Lévay József Református Gimnázium Bükk Cserkészcsapatának küldöttsége Parajos Tibor cserkész-tanár vezetésével.

2006. február 20. - VENDÉGIGEHIRDETŐNK volt Milen Erzsébet feledi református lelkésznő.

A 2006. január 23-ai istentisztelet a GYÁSZNAP keretében zajlott.

2005. december 22., csütörtök - KARÁCSONYI CSENDESNAP
A csendesnap keretében úrvacsorával egybekötött református istentisztelet és római katolikus mise volt. A szolgálatokat Vincze Árpád református lelkész és Vadkerti István római katolikus esperes végezték.

SZALAGAVATÓ - ÜNNEPI ISTENTISZTELET - NOVEMBER 19., szombat
Igét hirdetett Dr. Erdélyi Géza püspök.
A négyosztályos tagozat 14 végzős diákjának tüzte fel Főző Zsolt osztályfőnök a zöld szalagot.

REFORMÁCIÓI CSENDESNAP - 2005. október 27., csütörtök
A TMRG és az Evangélikus Általános Iskola közös szervezésében
Egész napos programunk volt a primó-terció (TMRG) és az evangélikus iskola párhuzamos osztályai számára.
13.00 órai kezdettel ÜNNEPI ISTENTISZTELET keretében a református templomban iskolánk új igazgatója, Sebők Valéria (lásd a képet), új tanárai: Gál Mónika és Orosz Szilvia és az iskola új diákjai letették iskolaigazgatói/ tanári/ növendéki fogadalmukat.

I G E H I R D E T É S E K

2006. JÚNIUS 30.
Lekció: 66. zsoltár, Textus: Mt. 7,24-27 és Lk. 7,50
«A te hited megtartott téged, menj el békességgel.»
A tanév kicsit hasonlít az építkezéshez. Elkezdődik ősszel, telnek-múlnak a hónapok, és egyszeriben a tanév vége is elérkezik. Közben építkeztünk.
Gyarapodtunk tudásban, ismeretben, élettapasztalatban, növekedtünk mindezekben, és ténylegesen is magasabbak lettünk egy-két, tíz centivel is akár. Sokféleképpen építkeztünk az elmúlt tanév során. Kérdés, hogy mire építkeztünk? Milyen alapokat erősítettünk meg, hogyan végeztük, figyeltünk-e arra, hogy mennyire fontos az alap, a háttér, hogy ma azt mondhassuk, megálltunk, hitünk megtartott minket.
Az elmúlt tanév sok-sok szempontból építkező volt. megkezdett tevékenységek folytatása, hiányosságok pótlása, újabb dolgok elkezdésének ideje, bővülés, kitekintés, növekedés történt minden téren életünkben.
Kedves diákok! Annyi mindent hisz ma az ember, és ti is hittel indultatok az évnek, hogy ezt is sikeresen befejezitek. Sok dologgal kapcsolatban valószínűleg azt is hittétek, megengedhetitek magatoknak, lazíthattok, szabadabbak lehettek. Egyesek túlzásokba is estek. Ennek következményét a jegyek romlásában láthatják. Ugyanakkor azt gondolom, kisebbségben vagytok, mert a többség a javításra törekedett, nem a szabadság növelése után, hanem az ismeret gyarapodása után vágyott. Te, aki így tettél, hited, lám, megtartott, Isten megáldott, tudásanyagod növekedett, átlagod javult, jutalmad nőtt. A te hited megtartott téged, menj el békességgel, töltsd el örömmel a nyári pihenést.
Kedves szülők! Gyermekük nevelésében, az építésben közösen munkálkodunk. Egy iskola mindig a lehetőségeihez mérten adható legjobbat és a legtöbbet igyekszik adni, annál kevesebbet soha nem nyújt. Különösen igaz ez egy egyházi gimnáziumra, ahol különösen is odafigyelünk nem csak a tanulmányi előmenetelre, hanem azokra az értékrendbeli dolgokra is, amik az életben irányvonalként kísérhetik a gyermeket. Sokszor talán az építkezésünk úgy tűnhet, hogy túlzottan anyagigényes - soknak tűnhet a cement, ami a tartást adja. Vannak, akik kispórolják, elvonják, az alapoknál megkérdőjelezik tevékenységünket. Az építkezés eredményét vonják kétségbe, miközben az eddigi időszakkal szemben az utóbbi időben iskolánk neve egyre jobb visszhangra talál a környezetünkben. Érdekes módon szlovák szülők többet dícsérnek bennünket - akiknek gyermeke nem hozzánk jár, mint a sajátjaink, ugyanakkor az is elmondható, hogy az önök visszajelzése is egyre pozitívabb. Jó lenne, ha az eljövendő időszakban összefogva építkeznénk a nevelésben, abban, hogy elmondhassunk, az ön gyermekét, a mi iskolánkat a hit megtartja, az építtésen diák-szülő-tanár egyként vesz részt. Az idei év már jó példa volt erre, de lehet osztályközösségi szinten is tovább lépni. Az építkezés nagyobb része mégis a szülő dolga, ön a példa, a minta, aki meghatározza a gyermeket. Ezért nem mindegy, hogyan építkezik a család, a munka, az erkölcs, a hit terén a kedves szülő.
Kedves tanárok! A ti munkátok az építés másik nagy feladata, ahol szintén fontos a példaadás, a szerető odafigyelés, de bizonyos esetben a kellő szigor is. A pedagógus tevékenysége mégis érdekek ütközőpontja, ahol a gyermek-diák, szülő, politikai hatalom, gazdasági kérdés és sok más tényező ütközik. A szülő a gyermekének a legjobbat akarja, és neki csak az az egy-két-három gyermeke van, csak őket látja. Ezért nehéz vele megértetni, hogy a 200-ból az ő gyermeke csak egy, aki természetesen éppoly fontos, mint a többi 199, és ha néha ez az egy elveszne, elkóborolna, rossz útra tévedne, akkor mi megkeressük és hazavezetjük e gyermeket. A hazavezető kéz néha szorít, néha simogat, néha szigorúan mutat utat, de mindenkor a sziklára való épülést szolgálja, és sohasem azt, hogy az építmény roskatag legyen. Mert célunk, hogy hitben erős, erkölcsben helytálló és tudásban gazdag, értelmes embereket adjunk közösségünknek, akik majd tovább építkeznek. Kedves tanár társak, hitetek megtartó ereje a tudásban növekedett, ismeretben gazdagodott diákokban mutatkozik meg. Bennük kapjátok jutalmatokat, ők a hála kifejező eszközei, hangtalan közvetítői, ha már másképp e hálát kifejezni oly nehéz. De ezekben a diákokban kősziklára építettetek, hitetek megtartott, menjetek békével, hogy feltöltődve kezdjétek az új év újabb kihívásait, küzdelmes napjait szülők elismerő megelégedettségében a diákokért.
Kedves Igazgató asszony, Valika néni!
Nem tehetem, hogy külön ne szóljak, okát nem ecsetelem, kimondatlanul is tudja mindenki, miért teszem. A te hited megtartott téged! Fülembe csengenek a majd egy éve elhangzottak: kihívás, isteni akarat, megtisztelő feladat..., ma jelképesen véget ér, ha még egy hónapig eltart is. Az élet egy korszaka ismét lezárul, és Valika néni ebben az évben keményen építkezett. Nem engedte, hogy magára hagyjuk ebben az építkezésben, nem engedte, hogy elfásuljunk, a fiatalokat is megszégyenítő lendülettel, hatalmas kitartással, tűzön-vízen át, félelmet nem ismerve hittel, kitartással építette tovább az elkezdett alapokat és falakat. Persze a "stáb" is jó volt, jobb lett, formálódott, alakult, csiszolódott... Szép volt, jó volt, a te hited megtartott téged, menj el békességgel.
A nyár időszakában, amikor az iskolák elcsendesednek, az épületek kihaltak, a medencék, a strandok, a játszóterek, a nyári táborok, a nagyszülők családi háza telik meg zsivajjal, jusson néha mindannyiunk eszébe mégis az iskola, és kérjük Isten áldó kegyelmét közösen az új iskolai évre, a diákokra, a szülőkre, a tanárokra egyaránt. Kérjük őt, adjon növekedést, adjon erőt az építkezéshez, és legyen jelen életünkben, mint egyetlen kőszikla, aki alapja és sarokköve, kezdete és vége mindennek. Áldjon meg bennünket mindenható istenünk szeretetében, és adja, hogy minden napunkon megtapasztaljuk, milyen jó az, ha az Úr azt mondja, a te hited megtartott tégedet.
Ámen

2006. JÚNIUS 19.
Lekció: Mt. 18,21-35., Textus: Mt. 7,12.,

«Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.»

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld!
Mit szeretnél, hogyan viselkedjenek veled szüleid, családtagjaid, testvéred, osztálytársad, tanárod, a szomszéd, a buszban veled utazó emberek? Mit teszel azért, hogy úgy cselekedjenek veled, ahogy azt elvárod?
Az elmúlt évben többször elhangzott az igehirdetésekben a felelősség, a kölcsönösség fogalma, valamint az, hogy a tétlenség és az érdektelenség is a cselekvés egy formája, ami ugyan nem vezet semmire, de a felelőtlenség határát súrolja.
Az emberi cselekedetnek súlya van, és az ember felelősséggel tartozik tetteiért. Ezt bizony sokszor nehéz vállalni. Mit cselekszünk? Hogyan tesszük, mik az indítékok? Életünk ok-okozati összefüggések halmaza. Sokféleképpen és különböző megfontolásból cselekedhetünk különböző módon.
A hosszabb igeszakaszban felolvasott rész érdekessége a cselekedet megítélésében az, hogy az adós szolga, minekutána neki elengedték a nagy tartozást, amit különben önerőből ki nem tudott volna fizetni, a neki tartozóval szemben kegyetlenül jár el. Azt hinné pedig az ember, hogy ha valaki megtapasztalja azt, hogy vele jót cselekszenek, akkor az illető is jót tesz. Ez a történet jó ellenpélda arra, hogy lássuk, bizony mennyire gyarló tud lenni az ember, mennyire el tudják vakítani egyéb eszközök, dolgok, mennyi minden befolyásol cselekedeteinkben.
Egy-egy cselekvésnek lehetünk passzív résztvevői is. Ilyen ez a példázat is. Az adós szolga a példázat első felében passzív résztvevője a cselekvésnek. Azt is mondhatnánk, ő a szenvedő alany, elszenvedője annak a jónak, hogy elengedik adósságát. Esetében a szenvedés pozitív kimenetelű. Nyilván fél a számonkéréstől, nyilván tart az ítélettől és attól, hogy elveszíti szabadságát és adósága törlesztése gyanánt szolgaságra jut ő is és egész családja. Nem ez történik vele, hanem különös kegyelem része. Fizetésképtelen, de mégsem marad adós.
A történet furcsán folytatódik. Ugyanez a személy, akinek az élete nyilvánvalóan megmenekült az eladósodástól, attól, hogy családját is szolgasorba juttassa, szolgatársával szemben már nem tud megbocsátani, nem tud engedékeny lenni, pedig ez a tartozás csak egy/milliomod része az ő elengedett tartozásának. Mégis kegyetlenül cselekszik.
Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.
Végiggondolva a történetet, vajon melyik a példaértékű? Ki cselekszik követendő példaként? Nyilvánvalóan a király, aki irtózatosan nagy adóságot enged el. Megbocsát. Cselekedete a kegyelmet és a szeretetet hirdeti, határtalan jóságából adódóan ajándékozza meg az embert. Ezzel szemben az ember pitiáner módon viselkedik, apróságokat mulaszt el, nagyvonalúság híján van, elfeledkezik arról az irányadó mondatról, hogy csak úgy cselekedjen, ahogy szeretné, hogy mások is cselekedjenek vele szemben.
Azon gondolkoztam, mi lenne, ha valóban megvalósulna ez a mondat? Mi történne, ha a mai napon, vagy a tanév hátralévő napjaiban, a nyári szünet folyamán, és egész életünkben ez lenne a vezérelvünk? Sőt, nem csak elvünk, hanem a gyakorlatban megvalósuló életvitelünk? Csak azt tesszük, amit szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek. Micsoda változáson menne át a világ: nem lenne több lopás, csalás, hazugság. Nem lenne az önámítás, nem lennének tisztességtelen üzletek, nem kellene az embereknek egymástól félniük, megszűnnének a hatalmi harcok, és még sorolhatnám.
Higgyétek el, a bibliai történet ma megvalósulhat. Csak rajtatok múlik, csak egy kis odafigyelés kérdése az egész. Csak hit kérdése, odafigyeléssé, cselekvésé, és a cselekvés milyenségéé. Mai igénk megvalósítása Isten kegyelméből lehetséges, aki példát mutatott nekünk a jó cselekvésében. Aki Fiában önmagát adta értünk áldozatul, le tudott ereszkedni a mi szintünkre, és nem csak úgy, fentről szólt alá. Az Úr nem egy ítélkező istenként jött a világba, hanem egyszerű, tehetetlen gyermekként, akit az emberek nem fogadtak be, hanem keresztre feszítettek, hogy nekünk vásároljon örök életet és üdvösséget. Ő lehet a példaképünk az életben. Egyedül őrá tekinthetünk fel igazán, mert ő cselekszik értünk, ő tesz helyettünk, ő indít bennünket is arra, hogy jót cselekedjünk.
Ne legyen mindegy, mit teszel, érdekeljen, mi lesz a cselekedeted következménye, tégy meg mindent annak érdekében, hogy cselekedeteid ne csak önző tettek legyenek, hanem mások javát szolgálja. Ma, ha lehet, ne tégy olyat, amit magadnak sem kívánsz, hogy veled szemben megtegyék. Ma kérd Istent, Atyádat, hogy holnap is így élj. Tedd ezt minden napon, hívd őt segítségül, kérd áldását, és vezető szeretetét minden cselekedetedben.
Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük
Most élsz, most vigyázz, hogy Isten kegyelméből az ő erejével jól csináld! Ámen.

2006. JÚNIUS 12.
Lekció: Mt. 15,21-28., Textus: Mt. 7,6.,
«Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.»

Vannak szent emberek, akikről a köznyelv megállapítja, hogy életük példaértékű, akik olyan dolgokat tesznek, amik alapján a többi ember rájuk csodálkozik.
Vannak helyek, amiket az ember különösebben kiemeltnek, másnak, szentnek tart. A minap a szútori templomban járva ezen gondolkoztam. Mitől szent a templom, mi teszi azzá, mássá, szentté. Mert a szútori templom, hasonlóan a zeherjeihez összeomlófélben van. Valamiért ma már az épület nem olyan fontos, nem játszik szerepet. De vajon miért volt a templom évtizedekig szent, és mi változott, hogy ma már nincs rá szükség, akár össze is omolhat.
Tegnap templomszentelésen voltam. A szó magában hordozza a szent szót. Nem tudom, mitől lett szent, szentebb, másabb a templom, mint előtte volt, de ünnepélyessége mégis betöltötte a lelkeket és az összegyűlt ünnepi gyülekezet létszáma örömmel és az összetartozás erejével töltötte el az embereket, engem is.
Lelkészszentelés is van. Olyankor a lelkésznek Isten és gyülekezet előtt térdre kell ereszkednie, úgy áldja meg egy másik lelkész. Érdekes, egyszeri élmény élmény.
Ami szent, az értékes, az fontos, olyan, mint a kincs, mint a gyöngy. Vannak gyöngyeitek? Vagy valami más, értékes dolog, amire büszkék vagytok? Mi az, amire azt mondod, ez szent, ki az, akiről azt gondolod, szent életű? Mitől lesz valami vagy valaki szent? Magától biztos nem. A szentség kölcsönzött ajándéka Istennek.
Ha egyházi fogalmak között akarjuk megfogalmazni , mik a szentségeink, kettőt sorolhatunk, a keresztséget és az úrvacsorát. Mindkettő külső jelekben közli Istennel való kapcsolatunkat, azt, hogy a keresztségnél a gyermeket Istennek ajánljuk, neki megköszönjük, vele való közösségben szeretnénk, hogy gyermekünk növekedjen. Az úrvacsora pedig egy olyan alkalom, amelyen részesei vagyunk a szentek közösségének, ami Krisztusban az ő Szentlelke által valósul meg közöttünk, amúgy egyénileg gyarló, bűnös emberek között.
Mi tehát a szent?
Szent az, amit Istennek ajánlunk fel. Szent az, ami pont azért, mert Isten tulajdonának tartjuk, kiemelkedik a többi helyszín közül. Szent lesz a templom, mert Isten lakóházának tartjuk, neki szenteljük. Szent egy ember, ha Isten embere, Isten tulajdona, nem feltétlenül azért, mert felszentelték, hanem minden ember szent, ha életét Istennek szenteli, mert az ember is odaszentel, odaszán dolgokat különböző célra.
Furcsamód Isten az emberre bízza, hogy szenteljen. Az ember előtt lesz valami, vagy valaki szent. AZ ember megközelítéséből fontos tudni, mit szentelünk oda Istennek és miért. Nekünk van szükségünk arra, hogy szent helyszíneink legyenek, szent idők, szent órák, szent percek, szent emberek. Helyszínek, ahová vágyódhatunk, órák, amiket várhatunk, amelyek alatt feltöltődhetünk, emberek, akiket példaképül választhatunk.
A szent érték, a szentség értékrend. Nem mindegy, kinek mi értékes. Vannak, akik rosszul mérik föl a helyzetet, rosszul becsülik meg az időt, a helyszínt, az embert, az értékest nem ismerik föl, elavultnak, ósdinak, maradinak titulálnak értékeket, szentségeket, és meggondolatlanul elvetik azokat ahelyett, hogy felismernék fontosságukat.
A kánaáni asszony történetéből még egy érdekesség tűnik ki a szentséggel kapcsolatban, éspedig az, hogy a szentség értéke örök, csak a szentséggel érintkező emberek megítélése és méltó vagy méltatlan volta változó.
A kánaáni asszony Jézus első szavai szerint méltatlan arra, hogy a szentséggel való találkozás gyümölcseinek, áldásának részese legyen, de az asszony bebizonyítja, hogy hite nagyobb annál, hogysem olyan könnyen lemondjon az Istennel való találkozás öröméről és az ebből fakadó áldásról. Hite jutalmat nyer, gyermeke meggyógyul, élete valószínűleg megváltozik.
Ezzel ját a szenttel való találkozás. Az odaszentelés és odaszánás megszentelődéssel jár. Az értékrend változásával, azzal a biztos tudattal, hogy életünket formáló erő hatja át, ami rajtunk kívül ál, ami által mi is szentebbül élünk. Aminek következtében tudatosítjuk, hogy feladataink és kötelességeink vannak a földön. A megszentelődés nyomán előbb morzsák hullnak le számunkra az asztalról, mígnem elérkezik a felismerés, hogy gyermekek vagyunk, és összetartozunk.
Mai igénk annak veszélyével is foglalkozik, hogy mi történik a szenttől való elfordulás következtében: széttaposás, széttépés. A szentség rendező elvével szemben a tőle való elfordulás következménye a szétdobáló hatalom munkája érvényesül az életünkben.
Vajon melyik a jobb? Vajon melyik a szebb, az örömtelibb, a nyugalmasabb? Vajon melyik után vágysz? Gondolkozz el a mai napon, a héten azon, melyik is az ami neked fontosabb?
«Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.»
Ámen

2006. június 5., pünkösdhétfő
Textus: Apcsel. 2,37., Lektio: ApCsel. 2. rész,
«Mit tegyünk atyámfiai férfiak?»
Ugye milyen mozgalmas a bibliai pünkösd története? Ha nem mondtam volna előre, hogy Isten igéjét halljuk, gondolhattuk volna, hogy egy bibliai témájú darabot adnak elő a diákok. Dráma, komédia? Mi is lehet a műfaja ennek a cselekménynek? Sőt, az a kérdés is felvetődhet, szabad-e ezt így előadni? Azt gondolom kedves testvéreim, hogy nem volt elég nagy a zűrzavar ma ahhoz képest, amit kb. 2000 éve, első pünkösd alkalmából éltek át az emberek. A mai előadással próbáltuk valódi történésként érzékeltetni azt a zavarodottságot, az értetlenséget afelett, hogy mindannyian érthetik Isten szavát, hogy «Jézus követői ahelyett, hogy meghunyászkodnának, hogy elrejtőznének, kimennek a város főterére, és valami furcsa csoda folytán erővel és hatalommal hirdetik Isten igéjét».
Kitöltetett a Szentlélek. Azaz értjük, mit akar Isten. Van tolmács, aki felvilágosít, megmagyaráz, életünkben is érthetővé, megélhetővé, gyakorolhatóvá teszi azt a hitet, hogy Isten teremtette az eget és a földet és Jézus Krisztus által megváltott és megtart bennünket.
A Szentlélek kitöltetésének több látható következménye van.
Az első az, hogy folytatódik a Karácsony és Húsvét. «Na de, hogy megy tovább a dolog? Hogy lesz ebből az, amiért Isten elküldte az ő egyszülött fiát ebbe a világba? Persze tudják a tanítványok, mert a feltámadott Krisztus megmondta nekik: Menjetek el, hirdessétek az Evangéliumot, tegyetek tanítványokká minden népeket. De hogy? Mivel? Nincs forgatókönyv, nincs menetrend. Elképzelésük sincs arról, hogy mit csináljanak. És milyen érdekes, a pünkösdi történetben már nem látjuk ott az angyalokat, már nem látjuk a feltámadott Jézust. Csak emberek vannak, a megszokott zarándok-sereg, akik feljöttek Jeruzsálembe, hogy megünnepeljék a múltra való emlékezés jegyében, hogy Istennek szabadító hatalma volt és van. És ott van egy maroknyi még mindig zavarodott szívű tanítvány, akik nem tudják, hogy mit kezdjenek magukkal és a rájuk bízott csodálatos üzenettel. És a Szentlélek Úristen azt mondja, hogy ... ti lesztek az, akik most még félénken, zavarodottan ott vagytok bezárkózva, és nem tudjátok, hogy mit kezdjetek magatokkal. És pláne nem tudjátok, hogy mit kezdjetek ezzel a rátok bízott üzenettel, hogy Krisztus feltámadott. És ez az igazi, utánozhatatlan, felülmúlhatatlan meglepetése az Istennek, - mert Pünkösd az Isten meglepetése, hogy nem az angyalokat, nem a mennyei Seregeket, és nem a világ elitjét, a legkiválóbbakat szedi össze és gyűjti össze minden népből és nemzetből, a leghatalmasabbat, a legokosabbat, a legnagyobb tekintélyűt, hanem ezt a néhány zavarodott, magával mit kezdeni sem tudó embert, és azt mondja: kell egy csapat és ti lesztek az. Pünkösd Isten utánozhatatlan meglepetésének az ünnepe, mert a Szentlélek Isten nem hagy unatkozni, nem unalmas és nem untató».
A második, hogy mindig is lesznek - a csodák megtapasztalásának ellenére is - kétkedők. Akik váltig állítják, hogy ezek bortól részegedtek meg, avagy megszállottak, avagy megbolondultak, avagy nem egészen normálisak, avagy folytathatnám, mi minden sorolható fel akkor, amikor a keresztyénséggel szembesül az ember. Valami furcsa előítélet, valamiféle félsz mindig is körülveszi Krisztus egyházát, és furcsa módon a kívülállók mindig jobban tudják, hogyan kellene az egyházat "csinálni-. De ők maguk nem akarnak aktívan belépni és cselekvő tagjaivá lenni. Pedig pünkösd pont erről szól. Isten Szentlelke mindenki elé feladatokat tár.
Következő következmény, hogy a soknyelvű közösségben mindenki anyanyelvén érti Isten szavát. Isten maga gondoskodik arról, hogy ne legyenek nyelvi határok. Nem feltétel egy másik, idegen nyelv elsajátítása, hanem anyanyelvén hallja mindenki. Isten csodája, hogy az anyanyelv tisztelete már az első pünkösd alkalmából olyan egyértelmű, hogy bátran mondhatjuk, ez nem lehet véletlen. Fontos, hogy értse az ember, amit érez, amit gondol, amit magyaráznak neki, fontos az anyanyelve, amin kifejezi szeretetét, hitét, önmagát. Ez pünkösd ünnepén egyértelmű, és csodálatos, mennyire tiszteletben tartja e kérdés esetében az ember nyelvi határait és anyanyelvének fontosságát Isten Szentlelke. «Pünkösd az igazi, Istentől jövő, emberséges kommunikációnak is az ünnepe, amikor az emberek megértik azt, amit nekik mondanak. Amikor véget ér a mellébeszélés, amikor véget ér a magunkról beszélés, amikor véget ér az egymásról való ítéletmondás ideje».
A negyedik, lényeges következmény, hogy az embert Isten Szentlelke fontos kérdés megfogalmazására indítja: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak-? Nem azt kérdezi, mit NE tegyünk. Óriási hangsúlyeltolódás tanúi lehetünk a mai világban, ahol mindenkit az érdekel, mit nem kell csinálni. Már erre neveljük a gyermekeinket is. Az első kérdés, hol bújhatunk ki a felelősség alól, hol nincs kötelességünk, mit nem kell cselekedni. A pályaválasztást, a tanulást mérgezi ez a fordított kérdés. Akkor jó és attól jó egy iskola, egyetem, ha nem kell semmit tennem azért, hogy oda bekerüljek, és azt elvégezzem. Akkor vagyok boldog szülőként, ha a semmittevésben megerősít a gyermekem, mert nevelésében nincs különösebb kötelességem, akkor vagyok boldog gyermekként, ha békén hagy a szülő - hiszen ő is ezt szeretné tőlem, akkor vagyok boldog, ha a környezetem és a társadalom nem állít velem szemben semmilyen igényt, elvárást, kihívást..., stb. Micsoda felfordult világ! A mai világban akkor jó a kérdés, ha arra kérdez, mit ne tegyek, mit ne egyek, mit ne igyak, milyen ürüggyel bújhatok ki az alól a feladat és felelősség alól, amit különben rám szabott az élet. Vagy talán ez a normális, és a pünkösdi csoda fordítja fel a világ rendjét?
A Szentlélek ereje ugyanis mozgásba lendített. Nem hagy nyugodtan ülni, tétlenül nézni és szemlélni az eseményeket, a Szentlélek rávilágít arra, hogy felelősséggel tartozom, kötelességeim vannak, tennem kell valamit. Ezért is örültem, amikor a diákok az első olvasópróbán örömmel vették a pünkösdi történet szövegét, élvezték, hogy cselekvő részesei az istentiszteletnek. Ezért öröm az, amikor, ha megkérek egy diákot az istentiszteleten való közreműködésre, mára már nem az elutasítással szembesülök, hanem a múlt pénteken például azzal a megjegyzéssel, hogy "nagyon szívesen-. Cselekvő részesein vagyunk az istentiszteletnek, sőt, Péter pünkösdi igehirdetéséből az is kitűnik, hogy egész életünk istentiszteletté válik. «Pünkösd is Krisztusról szól. Mi nem szólhatunk másról, nem szólhatunk másként, csak arról, hogy az ő hatalma, az ő energiája, az ő ereje teremti az emberséges kommunikációt, megteremti az igazi esélyegyenlőséget, és be akar kapcsolni az Isten energiájának hatalmas, világot megfrissítő, megújító áradatában. Ezért a vég nélküli ünnep kezdete, amelyben azt kérdezzük», mit kell hát cselekednünk? Halljuk meg és fogadjuk el Isten válaszát e kérdésre, és engedelmesen cselekedjünk az Ő akarata szerint. Ámen

2006. június 5., pünkösdhétfő
Textus: Apcsel. 2,37., Lektio: ApCsel. 2. rész,
«Mit tegyünk atyámfiai férfiak?»
Ugye milyen mozgalmas a bibliai pünkösd története? Ha nem mondtam volna előre, hogy Isten igéjét halljuk, gondolhattuk volna, hogy egy bibliai témájú darabot adnak elő a diákok. Dráma, komédia? Mi is lehet a műfaja ennek a cselekménynek? Sőt, az a kérdés is felvetődhet, szabad-e ezt így előadni? Azt gondolom kedves testvéreim, hogy nem volt elég nagy a zűrzavar ma ahhoz képest, amit kb. 2000 éve, első pünkösd alkalmából éltek át az emberek. A mai előadással próbáltuk valódi történésként érzékeltetni azt a zavarodottságot, az értetlenséget afelett, hogy mindannyian érthetik Isten szavát, hogy «Jézus követői ahelyett, hogy meghunyászkodnának, hogy elrejtőznének, kimennek a város főterére, és valami furcsa csoda folytán erővel és hatalommal hirdetik Isten igéjét».
Kitöltetett a Szentlélek. Azaz értjük, mit akar Isten. Van tolmács, aki felvilágosít, megmagyaráz, életünkben is érthetővé, megélhetővé, gyakorolhatóvá teszi azt a hitet, hogy Isten teremtette az eget és a földet és Jézus Krisztus által megváltott és megtart bennünket.
A Szentlélek kitöltetésének több látható következménye van.
Az első az, hogy folytatódik a Karácsony és Húsvét. «Na de, hogy megy tovább a dolog? Hogy lesz ebből az, amiért Isten elküldte az ő egyszülött fiát ebbe a világba? Persze tudják a tanítványok, mert a feltámadott Krisztus megmondta nekik: Menjetek el, hirdessétek az Evangéliumot, tegyetek tanítványokká minden népeket. De hogy? Mivel? Nincs forgatókönyv, nincs menetrend. Elképzelésük sincs arról, hogy mit csináljanak. És milyen érdekes, a pünkösdi történetben már nem látjuk ott az angyalokat, már nem látjuk a feltámadott Jézust. Csak emberek vannak, a megszokott zarándok-sereg, akik feljöttek Jeruzsálembe, hogy megünnepeljék a múltra való emlékezés jegyében, hogy Istennek szabadító hatalma volt és van. És ott van egy maroknyi még mindig zavarodott szívű tanítvány, akik nem tudják, hogy mit kezdjenek magukkal és a rájuk bízott csodálatos üzenettel. És a Szentlélek Úristen azt mondja, hogy ... ti lesztek az, akik most még félénken, zavarodottan ott vagytok bezárkózva, és nem tudjátok, hogy mit kezdjetek magatokkal. És pláne nem tudjátok, hogy mit kezdjetek ezzel a rátok bízott üzenettel, hogy Krisztus feltámadott. És ez az igazi, utánozhatatlan, felülmúlhatatlan meglepetése az Istennek, - mert Pünkösd az Isten meglepetése, hogy nem az angyalokat, nem a mennyei Seregeket, és nem a világ elitjét, a legkiválóbbakat szedi össze és gyűjti össze minden népből és nemzetből, a leghatalmasabbat, a legokosabbat, a legnagyobb tekintélyűt, hanem ezt a néhány zavarodott, magával mit kezdeni sem tudó embert, és azt mondja: kell egy csapat és ti lesztek az. Pünkösd Isten utánozhatatlan meglepetésének az ünnepe, mert a Szentlélek Isten nem hagy unatkozni, nem unalmas és nem untató».
A második, hogy mindig is lesznek - a csodák megtapasztalásának ellenére is - kétkedők. Akik váltig állítják, hogy ezek bortól részegedtek meg, avagy megszállottak, avagy megbolondultak, avagy nem egészen normálisak, avagy folytathatnám, mi minden sorolható fel akkor, amikor a keresztyénséggel szembesül az ember. Valami furcsa előítélet, valamiféle félsz mindig is körülveszi Krisztus egyházát, és furcsa módon a kívülállók mindig jobban tudják, hogyan kellene az egyházat "csinálni-. De ők maguk nem akarnak aktívan belépni és cselekvő tagjaivá lenni. Pedig pünkösd pont erről szól. Isten Szentlelke mindenki elé feladatokat tár.
Következő következmény, hogy a soknyelvű közösségben mindenki anyanyelvén érti Isten szavát. Isten maga gondoskodik arról, hogy ne legyenek nyelvi határok. Nem feltétel egy másik, idegen nyelv elsajátítása, hanem anyanyelvén hallja mindenki. Isten csodája, hogy az anyanyelv tisztelete már az első pünkösd alkalmából olyan egyértelmű, hogy bátran mondhatjuk, ez nem lehet véletlen. Fontos, hogy értse az ember, amit érez, amit gondol, amit magyaráznak neki, fontos az anyanyelve, amin kifejezi szeretetét, hitét, önmagát. Ez pünkösd ünnepén egyértelmű, és csodálatos, mennyire tiszteletben tartja e kérdés esetében az ember nyelvi határait és anyanyelvének fontosságát Isten Szentlelke. «Pünkösd az igazi, Istentől jövő, emberséges kommunikációnak is az ünnepe, amikor az emberek megértik azt, amit nekik mondanak. Amikor véget ér a mellébeszélés, amikor véget ér a magunkról beszélés, amikor véget ér az egymásról való ítéletmondás ideje».
A negyedik, lényeges következmény, hogy az embert Isten Szentlelke fontos kérdés megfogalmazására indítja: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak-? Nem azt kérdezi, mit NE tegyünk. Óriási hangsúlyeltolódás tanúi lehetünk a mai világban, ahol mindenkit az érdekel, mit nem kell csinálni. Már erre neveljük a gyermekeinket is. Az első kérdés, hol bújhatunk ki a felelősség alól, hol nincs kötelességünk, mit nem kell cselekedni. A pályaválasztást, a tanulást mérgezi ez a fordított kérdés. Akkor jó és attól jó egy iskola, egyetem, ha nem kell semmit tennem azért, hogy oda bekerüljek, és azt elvégezzem. Akkor vagyok boldog szülőként, ha a semmittevésben megerősít a gyermekem, mert nevelésében nincs különösebb kötelességem, akkor vagyok boldog gyermekként, ha békén hagy a szülő - hiszen ő is ezt szeretné tőlem, akkor vagyok boldog, ha a környezetem és a társadalom nem állít velem szemben semmilyen igényt, elvárást, kihívást..., stb. Micsoda felfordult világ! A mai világban akkor jó a kérdés, ha arra kérdez, mit ne tegyek, mit ne egyek, mit ne igyak, milyen ürüggyel bújhatok ki az alól a feladat és felelősség alól, amit különben rám szabott az élet. Vagy talán ez a normális, és a pünkösdi csoda fordítja fel a világ rendjét?
A Szentlélek ereje ugyanis mozgásba lendített. Nem hagy nyugodtan ülni, tétlenül nézni és szemlélni az eseményeket, a Szentlélek rávilágít arra, hogy felelősséggel tartozom, kötelességeim vannak, tennem kell valamit. Ezért is örültem, amikor a diákok az első olvasópróbán örömmel vették a pünkösdi történet szövegét, élvezték, hogy cselekvő részesei az istentiszteletnek. Ezért öröm az, amikor, ha megkérek egy diákot az istentiszteleten való közreműködésre, mára már nem az elutasítással szembesülök, hanem a múlt pénteken például azzal a megjegyzéssel, hogy "nagyon szívesen-. Cselekvő részesein vagyunk az istentiszteletnek, sőt, Péter pünkösdi igehirdetéséből az is kitűnik, hogy egész életünk istentiszteletté válik. «Pünkösd is Krisztusról szól. Mi nem szólhatunk másról, nem szólhatunk másként, csak arról, hogy az ő hatalma, az ő energiája, az ő ereje teremti az emberséges kommunikációt, megteremti az igazi esélyegyenlőséget, és be akar kapcsolni az Isten energiájának hatalmas, világot megfrissítő, megújító áradatában. Ezért a vég nélküli ünnep kezdete, amelyben azt kérdezzük», mit kell hát cselekednünk? Halljuk meg és fogadjuk el Isten válaszát e kérdésre, és engedelmesen cselekedjünk az Ő akarata szerint. Ámen

2006. május 29.
Textus: Mt. 6,34, Lektio: Mt. 6,25-34.
«Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.»
Az elmúlt hét iskolánkban az érettségi hete volt, ami az érintett tanároknak és diákoknak egyaránt sok izgalmat jelentett. EZ a hét pedig annyiban hoz újat, hogy a tanév utolsó hónapját kezdjük. Ideje összekapni magunkat és tudatosítani, hogy már csak kb. három hét van hátra, és lezárják a tanárok a jegyeket. Talán sokan aggódnak emiatt. Tól rövid az idő, ami így hátra maradt, sokat kell tanulni, sorra jönnek a dolgozatok, felelni kell, javítani... .
Mai igénk az elkövetkező egy hónap izgalmainak és aggodalmainak tényével szembesít bennünket, pontosabban azzal, hogy aggodalmunk fölösleges, mert van, aki gondunkat viseli. Hetek óta vasárnap koraeste, kb. fél héttől kezdődik az m1-en David Attenborough sorozata a világ állat- és növényvilágáról. Ha valaki közületek figyelemmel kíséri ezt a sorozatot, rácsodálkozhat arra, hogyan élnek az állatok, vagy milyen csodálatos is a növények világa. Valóban igaz, amit a mai igénk mond, mert a növények és az állatok mindennapi gondjai egyszerűen és olyan csodálatosan megoldottak, a mezei liliom egyszerűen növekszik, az égi madarak sem nem vetnek, nem is aratnak, raktáruk sincs, amit maguk építenek, mégis megélnek. Isten öltözteti a világot, gondviselő kegyelme mindennap megmutatkozik a világ ezer meg ezer csodájában.
Az utolsó hónapban nyilván mégis joggal aggódhatsz, ha az elmúlt négy hónapban eltékozoltad az időt, tanulás helyett lógtál, ejtőztél, nem készültél kellőképpen, mert azt gondoltad, majd csak lesz valahogy. A mai igénk valóban ösztönözhetne erre is, nem kell aggódni, majdcsak valahogy egyszerűen megszerzem azt a jegyet, amit év végén szeretnék, valahogy kikönyörgöm a tanárnál, csak sikerül elhitetnem, hogy bár lazán vettem a dolgom, de azért tanár úr/ nő kérem, én készültem...
Minden napnak megvan a maga baja - erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Pedig mennyire megvan. Mert a nap dolgát el kell végezni: a növény gyökereinek felszívni, az állatoknak megszerezni a táplálékot. Minden napnak megvan a maga baja, és ha azt megoldjuk, ha a napi feladatot ellátjuk, akkor a jövőnkért cselekszünk. A mai nap feladatai a jövőre mutatnak. Valami célból cselekszünk, azért, mert szeretnénk évvégén jó jegyet, érettséginél sikeres vizsgát, egyetemen szeretnénk tanulni, sikeres emberként, tudásunkkal, tapasztalatainkkal gazdagítani egymást. A mai nap feladata ebben éppen elég. A mai napon kell a jövőért mindent megtenni. A mai nap feladata pontosan elég ahhoz, hogy Isten kegyelmét megtapasztaljuk, ezért fölösleges a jövő miatt aggodalmaskodni. Pedig mi szeretünk a jövőn filózni. Mi lesz jövőre, milyen jó lesz, mert kevesebbet kell tanulni, mert idősebbek leszünk, mert esetleg iskolaváltást fontolgatunk és egy könnyebb, lazább iskolát szemeltünk ki.
A jövő aggodalma sokszor meggondolatlan lépésekre kényszerít bennünket. Azt hisszük, hogy aggodalmunk miatt jobb, ha ma cselekszünk, holott a gond nem a mai napé, hanem későbbi feladat.
Ugyanakkor nem lehetünk Pató Pál urak sem. Nem mondhatjuk minden nap, hogy még ráérünk. A kiszabott feladatot el kell látni, a házit meg kell írni, a tananyagot meg kell tanulni. Ha nem tesszük meg, vagy be kell pótolni, vagy a mulasztás miatt lemaradunk.
Kettős üzenete van tehát igénknek:
- az egyik az, hogy a jövő felől ne aggodalmaskodjunk, és ne foglalkozzunk olyan dolgokkal, amik nem a mai nap feladatai
- a másik az, hogy a mai nap ránk szabott feladatát kell maradéktalanul elvégeznünk.
Halljuk meg a bíztató szót, és tapasztaljuk meg Isten kegyelmét, aki Krisztus által gondoskodott jövőnkről, benne és általa van örök életünk, ezért aggodalomra nincs okunk. Tegyük és végezzük hálából és örömmel minden napnak a feladatát. Ebben segítsen minket Istenünk.
Ámen


2006. május 25. Áldozócsütörtök:
«Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.» Mt. 6,24.

Vagy-vagy! Micsoda feszültség van ebben a rövid szópárban! Szinte hihetetlen, hogy ez a feszültség feloldható. Mert mit is jelent ez a kétszer négy betű? Leírva olyan egyszerű! Kimondani is oly könnyű. De ehhez a rövidke szópárhoz igazodni már sokkal nehezebb. Vagy-vagy. Vagy az egyiket gyűlöli, vagy a másikat szereti... Hányszor várunk el ilyesmit embertársunktól, osztálytárstól, családtagtól, hányszor mondjuk, vagy ő, vagy én... dönteni kell, ami nem egyszerű, s ha döntene is az ember, vajon mennyire tudja magát a döntéshez tartani?
Ilyen eset áll elő, amikor Krisztus mennybemeneteléről beszélünk. Szemünk elé képzeljük, ahogy az egész esemény lezajlik. A Repülő osztály c. Erich Kästner regényének filmváltozata jut eszembe, ami számomra a helyszín miatt is különösen kedves. A lipcsei Tamás templom kórusának egyik tagja a filmben két lufiba kapaszkodva bizonyítja bátorságát, rátermettségét, azt, hogy ő mégsem olyan pipogya, mint ahogy azt sokan hiszik. A lufi emelkedik, egyre emelkedik, az egész iskola csodálkozva bámul fel. Persze tudjuk, mi lehet a történet vége: leesik, és szerencséjére csak lábát töri. Jézus mennybemenetele is bátorságot, rátermettséget bizonyít, élet-halál uraként emelkedik, hogy aztán szemeink elől elveszítve, az ismeretlenben helyet készítsen számunkra. Vagy hisszük, vagy nem, sajnos ebben a kérdésben nincs kompromisszum, nem lehet esetleges pótmegoldást keresni. A fiatal srácnak is döntenie kellett, vagy cikizik a társai tovább, vagy a tettek mezejére lépve bebizonyítja, hogy ő bátor, tettrekész, valamiben ő is vagány. Vagy-vagy. Mai igénk még egyértelműebben fogalmaz: nem lehet két úrnak szolgálni!
Rengetegszer megtapasztalhatjuk, hogy vannak emberek, akiket ha megkérdezünk, akkor olyan választ adnak, ami nem egyértelmű, hanem kiskaput hagy, ami lehetőséget biztosít arra, hogy szükség esetén kibúvót keressünk. A kibúvó arra jó, hogy utolsó pillanatban változtathassunk, hivatkozhassunk, mutogassunk másra, fenntartsuk a változtatás lehetőségét. Ezzel szemben Jézus mennybemenetele kész tények elé állít bennünket. A mennybemenetelnek következménye van! Nem mondja meg többé maga az Úr személyesen, milyen útmutatást ad a mai napra, hanem Szentlelke által igéjével vezérel. Vagy meghallom, vagy nem, vagy értem, vagy nem, vagy elfogadom, vagy elutasítom. Vagy elhiszem, vagy nem. Vagy az egyik, vagy a másik. Bármennyire is szeretnénk, nincs 60 % keresztyénség, amit 40 %-ban egyéb dolgokkal hígíthatunk kedvünkre. Isten követésében nincsenek félmegoldások, nincs alternatív lehetőség. A végeredmény ebben a kis szópárban foglalható össze: vagy-vagy. Vagy követjük a feltámadott Krisztust feltámadásunk során az általa előkészített és elnyert örökségbe, vagy ...
Pedig mennyi olyan helyzet van, amikor nem lehet, sőt, nekünk, embereknek bizonyos esetben tilos keresni a lehetőségét, hogy a vagy-vagy hogyan is legyen, mert ez nem emberi hatáskör. Bizonyos helyzetekben pedig egyszerűen lehetetlen eldönteni a kérdést. Csakhogy keresztyén hitünk esetében az egész a mennybemenetel szemszögéből eldöntendő. Mi azonban csak alulról nézhetnénk Krisztus mennybemenetelét. A mennybemenetel képzeletbeli szemlélésénél eszünkbe sem jut, hogy a felfelé tekintés nem lehet más, mint Isten segítségül hívása tudatlanságunkban, tehetetlenségünkben, útkeresésünkben, magányunkban, amikor megtapasztaljuk, mennyire magunkra maradtunk, mennyire nehéz egyedül a vagy-vagy dilemmájának terhe és legfőképpen, hogy mennyire nem tudunk e kérdésben dönteni.
Mennybemenetel ünnepén imádkozzunk a zsoltáros szavaival, aki szintén fölfelé emeli tekintetét, keresve az Urat, a Seregek Istenét, keresve a választ megannyi kérdésre, keresve a békességet, a boldogságot, az igazságot. mennyire nem igazodunk el ezekben az egyszerű kérdésekben, mennyire nem értjük, hogy megválaszolásuk nem a mi szemszögünkből, hanem Istentől igaz, helyes és teljes. Hallgassuk meg, hogyan fejezi ezt ki a 121. zsoltár:
1 "Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?
2 Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta.
3 Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ.
4 Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője!
5 Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől.
6 Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.
7 Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.
8 Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.
Ámen

2006. május 22.
Vendégigehirdető: Laborczi Géza nyíregyházi evangélikus lelkész

2006. május 15.
Igehirdető: Kovács Tímár Ildikó rimaszombati lelkész


2006. május 12-én, ballagás alkalmából
Zsoltár 90, 17: «Kezeink munkáját tedd maradandóvá.»

Kedves negyedikesek, tisztelt szülők, kollégák és diákok! Elérkezett a ballagás napja!
Kedves szülők, tisztelettel jelentem, hogy ha véletlenül eddig nem vették volna észre, az önök kisfia és kislánya, íme felnőtt lett. Felfoghatatlan és hihetetlen, hogy Isten gyarló emberekre merte bízni a teremtés csodájának egy részét, a gyermeknevelést, az emberré faragást.
Ennek a fáradhatatlan munkának a nagy részét önök végezték, egy másik részét valamely iskolára ruházták át. Örülünk, hogy ez az iskola mi, a Tompa Mihály Református Gimnázium lehettünk. Lám, a mai napon azonban furcsa módon minden felborult. Az eddigi hétköznapok rendje megváltozott a 14 diák életében, és ennek egyik példája az, hogy most nem kezdjük, hanem befejezzük a hét munkás napjait itt, a templomban. Meg aztán a mai nap menete is más, mint a többi, ma a végzősök engedéllyel jöttetek később iskolába, és bizony ez volt az utolsó iskolás nap az életükben. Bevallom őszintén, én nem emlékszem különösebben a ballagásomra. Tudom, hogy voltak virágok, vonultunk az iskolában, de a további események elvesztek a jelentéktelen dolgok emléktelen percei között. Nem lett maradandó emlék az sem, mint sok más az életben.
Ti vajon majd mire emlékeztek vissza? Mi az, ami maradandó emlék lesz? Kis közösség voltatok eleitől fogva, és voltak, akiket már menet közben másfelé sodort az élet, így igazán családiassá vált a közösségetek. Az osztályfőnökötök nem kényeztetett különösebben anyáskodó szeretettel, hanem atyai szigorral és férfiasan tartózkodó szeretettel nevelt arra, hogy mielőbb saját lábra álljatok. Ebben maradandót alkotott, mert a külső szemlélő előtt valódi, jó osztályközösséggé forrtatok, megtanultátok az egyén felelősségét a közösségben. Osztályfőnökötöknek, vagy ahogy egymás között hívtátok, Zsoltinak első osztálya vagytok, így állíthatom, számára maradandó, életre szóló, kellőképpen "tuningos- emlék maradtok. De azt hiszem, a szalagavatón mindannyian meggyőződhettünk arról, hogy ez kölcsönös.
A férfias dominancia kísért végig benneteket, de a két lányt mégis tisztelettel és odafigyeléssel vettétek körül. Itt, a szemünk láttára értetek érett nőkké és férfiakká, és csak ma kap mindenki észbe, hogy ez a nap is elérkezett. Az eddig megszokott rendje az életeteknek megváltozik. Elindultok az önálló úton, amelyen immáron nektek kell majd maradandót alkotnotok. Eddig egyszerűbb volt, lehetett tanárra fogni, ha nem ment a tanulás, lehetett a szülőkkel vitatkozni, hogy nektek van igazatok. Eddig édesanyának és édesapának kellett bizonyítani. Szüleitek reménykedtek, és reménykednek továbbra is, hogy maradandó értékrendet adtak át, jóságra, becsületre, tisztességre neveltek, kezeik munkája bennetek lett láthatóan maradandó. Ezért szép szülőnek lenni, ezért éri meg azt a sok áldozatot, azt a kitartó munkát, azt a rengeteg odaadást. Most volt anyák napja, ami különben apák nélkül nem lehetne... Így teljes az isteni világ. Így részese az isteni teremtésnek minden szülő.
Aztán a tanáraitok is reménykednek: valamit belétek csepegtettünk, ha csak apró cseppek maradtak is meg abból, amit a tudásból átadni próbáltunk, az életről tanítottunk, ha csak egy mustármagnyi is maradt meg, talán már hegyeket mozgattunk. Ezért nemes a tanári pálya, különösen egy olyan világban, ahol a tanári becsület és a tanár tisztelete egyre gyérebb, ahol az iskola politikai viták és a gazdasági piac harctere. Ezért szép, ha valaki mégis odaadással, és hittel vállalja, hogy neveli, tanítja, oktatja, szereti a más gyermekét is, vállalja, hogy odaszánja magát, szülőként és tanárként egyaránt részt vesz egy részében a világ teremtésének. Ezért nagy a szülő, a tanár és a kollégiumi nevelők felelőssége is. Mert maradandót kell alkotni. Olyat, amire a gyermekeink szívesen emlékeznek, amit megőriznek, amire azt mondják, ezért megérte, ez jó és szép volt. A teremtésnél is "csak- ennyi volt a mérce: látta Isten, hogy ez jó.
Kedves fiatal barátaim! Ma mi nagy reménységgel bocsátunk benneteket útra. Ti elballagtok, és egy munka mértékévé váltok. Abból, amit otthon és az iskolában kaptatok, a tudás és az értékek apró cseppjeiből kell építkeznetek, döntéseket hoznotok, önálló életre indulnotok. Hiszem, hogy lesz hozzá erőtök és kitartásotok. Azt is remélem, nem felejtitek el, hogy ezen az alkotó úton nem vagytok egyedül, hanem naponta megtapasztaljátok Isten kegyelmét, áldását és a megtartó szeretetét, amelyet Jézus Krisztusban ad nekünk Szentlelke által. Ő teszi igazán értékessé és maradandóvá alkotásainkat, Ő az, aki veletek is megajándékozta szüleiteket, és az elmúlt négy év során bennünket, a Tompa Mihály Református Gimnáziumot és annak kollégiumát, Ő tette veletek is gazdagabbá, színesebbé, teljesebbé a teremtett világot és hív benneteket is, hogy e teremtett világ alkotó tagjai legyetek. Isten tegye kezeink munkáját bennetek és általatok maradandóvá! Isten áldjon benneteket!!! Ámen

2006. május 1. és 8. munkaszüneti nap.

2006. ÁPRILIS 24.
Textus: Mt.5,43-48, Lektio: I.Móz. 50, 15-26.
«46.,48."Ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.»
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Jézus hagyta volna az ószövetségi törvényt békében: "Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet-. Ha ugyanis a régi rend maradt volna. Akkor nem lenne semmi gond, bárkit, aki ellenségesen viszonyul hozzánk, nyugodt lelkiismerettel üthetnénk meg, alázhatnánk porig, gyötörhetnénk testileg-lelkileg. Jézus ezzel szemben szeretetről beszél. "Ha- szeretsz, akkor milyen könnyű olyan valakit szeretni, aki viszonozza, vagy kezdeményezi a szeretetet. Mennyivel nehezebb, "ha- asz illető nem szeret. Jézus példát mutatott ennek gyakorlásában, de nem ő az egyetlen. A felolvasott bibliai történetben Józsefről olvastunk, akit testvérei eladtak, apja évekig holtnak hitt, Egyiptomban rabszolgasorsra jutott, majd testvéreivel ismét találkozott, amikor szülőföldjén éhínség tört ki. Nem ütött vissza, nem tagadta meg testvéreit, hanem azt hirdette, Isten a rosszat is javunkra fordítja. A rosszat is megváltoztatja. Mert ha csak jól megy dolgunk, akkor előbb-utóbb elbizakodunk. Észre sem akarjuk majd venni, hogy Isten van, hogy szükségünk van rá, nem fogadjuk el szeretetét. Ha azonban hiányt szenvedünk, felismerhetjük, hogy velünk van Istenünk, megáld, szeret, körülvesz. Az Isten szeretet. Erről szól az evangélium, annak minden igéje. Isten a rosszat is javunkra tudja fordítani, a testvérárulást, a hazugságot, a rabszolgasorsot. Sőt, érdekes módon a rabszolgasorsra jutott József az, aki a szükségben családjának segítséget nyújthat pont az által, amiért testvérei megutálták, álomfejtés révén. Ha azonban csak azon segítenénk, aki nyilvánvalóan szeret bennünket, mi a jutalmunk?
A kölcsönös szeretet esetében kölcsönösségről beszélhetünk, ahol egymást kiegészítve, gazdagítva tudatosan odafigyelve tesszük azt, amit szeretetnek hívunk. Tudjuk, hogy viszonozzák, hogy jutalmunk van, az nem lesz meglepetés, mert az egyértelmű, hogy az egymást kölcsönösen szeretők egymás jutalmai.
Ezzel szemben meglepő, hogy ha szeretjük ellenségünket is, akkor van igazán jutalmunk. Az a szép eredmény, ha a bennünket gyűlölő, megvető ember nem tud fogást venni rajtunk, mert viszonyunk hozzá éppoly szeretetteljes, mint szeretteinkhez. Nem vagyunk személyválogatóak Krisztus szeretetének továbbadásában. Nem vagyunk elutasítóak azokkal szemben, akik bennünket megtagadnak, nem vagyunk gyűlölködők azokkal szemben, akik ellenünk gyűlöletet szítanak. Nem vagyunk pártoskodók még akkor sem, ha tudjuk, hogy ellenség az, akivel szemben állunk, aki kárunkra tesz, aki ellök, elutasít, átkozza nevünket, szitokkal szól rólunk. Milyen nehéz az ilyeneket nekünk, embereknek szeretnünk, őket szeretettel fogadnunk, s Jézus mégis erre szólít bennünket. Szeresd ellenségedet is, és ha így teszel, talán már nem is elsődlegesen ellenség, hanem talán idegesebb is annál, mert látja, hogy gyűlölete nem gyűlöletet szít, nem a várt eredménnyel jár, hanem érthetetlen reakcióval, a szeretet szavával szembesül. Képzeld magad elé ezt a helyzetet, azt, amikor valakit gyűlölve provokálsz, és döbbenten azt tapasztalja, szeretettel fordulsz hozzá. Azt hiszem, valóban van jutalom. A szeretettel szemben ugyanis az ember tehetetlen lesz. A szeretetet ugyanis el lehet utasítani, de magát a cselekményt, azt, hogy valaki szeret, ezzel nem tudom megszüntetni. A szeretet rajtam kívül áll. Amikor szeretek, akkor cselekvésemmel Krisztus hirdetem, aki a kereszten szenvedve is tudott imádkozni azokért, akik keresztre feszítették, aki a kereszthalált nem csak azokért és elsősorban nem azokért vállalta csak, akik őt szeretik, hanem mindenkiért, ezért ő a világ megváltója. Kérjük, tanítson bennünket erre a szeretetre és gyakoroljuk a szeretetnek ezt az önzetlen, önfeláldozó formáját az ő kegyelméből. Ámen

2006. április 17. Húsvét hétfő

2006. április 12. Csendesnap
Testus: Mt. 27,13-14., Lektio: Mt. 27, 11-26.
«13-14 "Nem hallod, mi mindent vallanak ellened?" Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.!»
Jézus hallgat. Hallgat a vádak ellenére, amik elhangzanak vele kapcsolatban. Nem szól. Azok előtt hallgatott, akik semmit sem tudtak kezdeni az élő Isten Fiával, mert fontosabbnak tartották saját hatalmukat, mint Isten országának szolgálatát, mert hajlandóak voltak még Istent is megtagadni, csak hogy saját hatalmuk, befolyásuk nehogy háttérbe szoruljon, csorbát szenvedjen. Vajon hányan vagyunk így, hogy átgozolva embertársainkon, egymáson, igazságokon fontosabb számunkra a saját, egyéni jólétünk, mint országunk, népünk, nemzetünk? Nem tudunk mit kezdeni Békesség Fejedelmének szavaival. Az ő szavai számunkra nem mérték, nem iránytű, nem megfontolandó üzenet. Nem hallgatjuk meg szavát. Csoda hát, ha Jézus hallgat?
Jézus hallgatása ma is a legnagyobb vád, mert arról tanúskodik, hogy minden félrecsúszott, elbillent a helyéről, egy olyan világban, ahol Isten állhat a vádlottak padján, a bűn hangos, az igazra pedig senki sem figyel, ahol párhuzam vonható Barabbás és Jézus között. Hányszor éljük meg személyesen is ezt az igazságtalanságot, amikor tudjuk, hogy igazunk van, s mégis a másik az, aki velünk szemben győzedelmeskedik, mert hangosabb, mert ártatlanabb arcot színlel, mert jól játsza hazug szerepét, megtéveszt mindenkit. Becsapják a dolgos édesapát, mert a munkájáért cserébe alig kap fizetést, becsapják, mert igazságtalanul osztják a jutalmat, s a másik azért, mert jobban ismeri a főnököt, nagyobb jutalomban részesül, pedig alig dolgozik. Becsapják a beteg nagymamát, mert elhitetik vele, hogy gyorsabban gyógyul, hatékonyabban hat a gyógyszer, ha az orvos zsebébe pénzt dug. Becsapják az utcára került munkanélkülit, mondván, hogy új munkahelyet biztosítanak számára, ahol aztán olcsó áruként kiszolgáltatják az új munkáltatónak. Elhitetik velünk, hogy Barabbást kel választanunk, mert különben Jézus ellenünk fordítja Istent azzal, hogy Isten Fiának vallja magát. Elhitetik velünk, hogy nincs is Isten, mert ha lenne, akkor körültekintőbben gazdálkodna a világgal. Ha lenne Isten, akkor nem lenne árvíz, természetszennyezés, katasztrófák, emberi árulás, betegség, halál. Válasszuk inkább Barabbást, ő megfogható, hús-vér ember, egy közülünk, ugyanolyan zsivány, gyarló, gyilkos, lop, hazudik, csal, lefizet vagy megfizethető, lekenyerezhető, mint te vagy én. Közülünk való, mi fiunk borja. A másik ezzel szemben Isten országát hirdeti, veszélyeztetve ezzel nyugalmunkat, a világ megszokott kapzsi rendjét. Válaszd Barabbást. Micsoda feszültségről szól ez a történet: arról, hogy az embernek választania kell, demokratikusan: a többség dönt. Választani lehet Jézus és Barabbás között. Választásra bocsáttatott, s lehet is választani a nevezetes fogoly között, akinek bűneit sorolni tudnák, és aközött, aki gyógyított, aki segített, aki rengeteg esetben ott volt azok mellett, akik már minden reménnyel felhagytak, akik már lemondtak az életről, annak minden apró öröméről, a tisztaságról, akik a világ kivetettjei voltak, és ő mégis lehajolt hozzájuk. Általa a vakok látnak, a süketek hallanak, a betegek meggyógyulnak. Jézus hallgat. A nép dönt.
Ó mondd, te kit választanál? Hangzik fel a kérdés az István a király c. rockoperában. Nincs segítség. Mert ott, ahol ilyen választási lehetőséget kínálnak fel, ahol Isten ellen hoznak fel érveket Isten nevére hivatkozva, az ő nevében eljárva, ott Isten hallgat. De nem végleg. EL lehet ítélni, keresztre lehet feszíteni, meg lehet tagadni, lehet mást választani, szabad elnyomni hangját, nem odafigyelni, még az ijesztő hallgatást is ki lehet tölteni zajjal, mert az utolsó szó, az ítélet szava mégis az övé.
S adja Isten, hogy e szavak felénk így hangozzanak: Békesség néked! Ámen

2006. április 10.
Textus: Mt,5-33-37, Lektio: 1Pét. 2,1-10
«37 Legyen a ti beszédetek igen-igen, nem-nem, ami pedig ezen felül van, az a gonosztól van!»
Virágvasárnap volt tegnap, s a mai nappal megkezdődött az úgynevezett nagyhét. A virágvasárnap üdvrivalgása, Krisztus királyként való köszöntése elhalkult. Egy olyan egyházi időszak ez, amikor fokozatosan elcsendesedik minden. Hallgatagabb lesz a világ, készül az ünnepre. A hétköznapot megtöri egy érzelmekkel vegyes ünnep: a nagypénteki gyász szomorúsága és a húsvéti feltámadás felszabadító öröme. Szavakkal nehezen kifejezhető ez az ünnep. Az igen és a nem ünnepe. A halálé és az életé. Teljesen egyértelmű közlés történik a héten: NEM a gonoszra, IGEN az életre, az örök életre. A HOZSÁNNA és a FESZÍTSD MEG kimondásának feszültsége, a beszéd és a hallgatás küzdelme, a kegyelem és a kárhozat egyértelmű elválasztása történik, az élet és a halál közötti vívódás, az elfogadás és az elvetés ünnepére készülünk. Nyilván nem így gondoltátok. Nyilván ti mást vártok, szünetet, pihenőt, verselő fiúk és kölnifürdőben úszó lányok jutnak inkább eszetekbe, sonka, tojás, sajnos alkohol is. Mert ez lett az ünnepből. A böjti időszak utolsó, nagy hetéből, és különösen annak feloldó végéből. A nagyhét, a halálra való krisztusi készülés, az isteni alászállás, sőt, pokolraszállás, a váltság helyettes áldozatának átvállalása mellékes, lényegtelen, mitöbb, fölösleges.
Jézus a Hegyi Beszédben a beszéddel, az Istennek tett fogadalommal kapcsolatban, a kijelentéseinkkel kapcsolatban nyilatkozik. Azt mondja, az igen igen legyen, a nem pedig nem. Függetlenül helyzettől, eseménytől, érdektől, ellentmondás, önmegtagadás nélkül vagy "Hozsánná--t, vagy "Feszítsd meg--et kiálts. Örvendezel-e Krisztus érkezésének, a bűnbocsánatnak, a kegyelemnek, vagy sem? Beszéded számít, számít következetességed, fontos, hogy egyértelmű legyen. Ígéreted legyen megfontolt, átgondolt, döntésed legyen egyértelmű. Ha megígérted, tartsd szavad. Ha azt mondod, ünnep, akkor ünnepelj is, ha azt gondolod, szeretet, cselekedj is szeretettel, ha azt mondod, hogy odaadás, akkor tégy szívvel-lélekkel, ha azt mondod, tanulás, legyen jó eredménye, ha azt mondod, pihenés, akkor használd ki tényleg az időt, hogy felfrissülj és feltöltődj az újabb feladatok ellátásához. Ha azt mondod, érték, becsüld is meg, ha azt mondod, szép, örülj is neki. Ha kimondtad, hogy igen, ne gondold magadban titokban a nemet, vagy ne törd a fejed azon, hogyan bújhatsz ki az igen alól. Ha nemet mondtál, akkor viseld esetleges következményeit. Krisztus arról beszél, hogy a szó érték, a kimondott szó felelősség, az ígéret, a fogadalom nemcsak valakinek szól, hanem rólad beszél. A "hozsánná--t vagy "feszítsd meg--et kiáltó tömeg szava döntés Krisztus mellett vagy ellen, és mégis önmagunkról való megnyilatkozás, ami alapján megítél bennünket a társadalom, befogad a gyülekezet. Annyi ígéretet teszünk, annyi mindenre megkérnek, és mi meggondolatlanul megígérjük, hogy segítünk, hogy megtesszük, hogy elvégezzük. Vállalunk feladatokat, elkötelezzük magunkat munkahely, iskola mellett, családban, közösségben. Ígéretünk mit ér, ha nem gondoljuk komolyan, mit ér az igen? Mit ér a jó szándék, az igyekezet, ha közben úgy tűnik, nem gondoljuk komolyan?
Isten a bűnbeesést követően ígéretet tett az emberiségnek a megváltással kapcsolatban, ezt az ígéretet több esetben megismételte és megerősítette, mígnem véghez is vitte. Erről szól a nagyhét, erről szól az ígéret, erről szól Jézus, amikor azt mondja, igened igen legyen, nemed nem. Mond igent az örök életre, mondj nemet a kárhozatra. Bármennyire is döbbenetes, e kérdésben nincs centrum, középút, ebben. Hiába mondanám a feketére, hogy fehér, vagy a pirosra, hogy zöld, magamat, másokat becsaphatok, de attól a valóság valóság marad. De mi az igen, s mi a nem? Ezt a kérdést veti fel számunkra a nagyhét, a mindennapok, életvitelünk, gondolkodásunk. Mire mondasz igent, s mire nem? Mi az, ami mellett kiállsz, s i az, amire azt mondod, ez rossz. Hol a határ? Hol a határ? Ez a kérdés, amire nem lehet könnyen válaszolni. Mert sajnos mi folyton határt sértünk. Folyton eltévelyedünk, folyton ellent mondunk önmagunknak, annak, ahogy gondolkodunk, ahogy érzünk, annak, kit hiszünk, mit vallunk, hogyan értékelünk. Jézus kemény szavai, hogy beszédünk egyenes legyen, az igen igen, a nem nem legyen, csak meghallgatni tudjuk, s kérni őt, legyen segítségünkre, hogy szavát meghallva kövessük őt, keressük útmutatását, ismerjük fel kegyelmét, az ő igéjéből táplálkozva keressük a helyes döntést, a megfontolt ígéretet, a benne teljes és tökéletes útmutatást. Ámen


2006. április 3.
Textus: Mt.5,27-32; Lektio: Jeremiás 23. rész
«27. Ne paráználkodj!»
Nyilvánvaló, hogy a múlt heti érzés ismét megújulhat bennünk. Múlt héten nem voltunk gyilkosok, ma sem vagyunk paráznák. Mindannyian joggal mondhatjátok ezt, mert nem vagytok házasok. Márpedig a paráznaság és a házasságtörés párhuzamos, ha nem is ugyanazt jelentő fogalom. Mindkettő arról szól, hogy hűtlen az ember. El sem hiszitek, mennyi helyen beszél a Szentírás így a kiválasztott zsidó népről, rólunk, emberekről, mindenkiről. Mi szeretjük szebben láttatni magunkat. Önámításunkban soha nem vesszük észre, ha éppen valakit megtagadunk, megcsalunk, valakihez hűtlenek leszünk. Kérdezhetjük megint, mikor? Mikor tettem ezt? Ha eggyel megtetted, velem tetted, mondja Jézus. Hányszor árultad el a testvéredet, mert abban reménykedtél, hogy szüleid szeretetét jobban kivívhatod. Hányszor hazudtál szüleidnek abban bízva, hogy másokra terelve a gyanút te magad tiszta maradsz, közben másokat árultál el, sároztál be, kevertél gyanúba. Jézus a paráznaságot nem csak abban és akkor látja, amikor már házasságtörésre kerül sor. Paráznaság a szívben megfogalmazott kívánság is. Paráznaság, amikor elárulsz valakit vagy valamit a pillanatnyi örömért, a remélt boldog percekért, az ígért beteljesülésért. Elárulsz valakit, vagy valamit, mert azt hiszed, boldogabb lesz életed, teljesebb az örömöd, vagy azt hiszed, így érsz el eredményt.
Durva példát mondok, de azt hisszük, a diplomata szavakkal paráználkodik. Mindenkinek azt mondja, amit hallgatója hallani akar. Mindenki megelégszik szolgálatával, és tényleg ezért fizetik. Nehogy megsértsük, megbántsuk, hát csak a háta mögött becsméreljük, szemébe mosolygunk. Ezzel megcsaljuk őt, ha eggyel tetted, velem tetted - mondja Jézus. Emlékszel már, hányszor megtetted? Tudtad pontosan, mit akart hallani, s bár nem azt gondoltad, de azt mondtad. Önmagadat is megerőszakoltad, őt pedig megcsaltad. Nos, ifjú barátom, mondhatja-e bárki is még mindig, hogy nem tette meg, mert még fiatal hozzá?
De beszéljünk még őszintébben. Néhányan közületek nem sandítanak-e a csajokra, s a lányok nem várják tán, hogy udvaroljon nekik a fiú? Flörtölgetünk, játszadozunk. Higgyétek el, nem baj, ez az élet rendje. A reggeli áhítatokon is lehet a lányokat mustrálni - mint ahogy azt a Gömöri Hírlapból megtudtam. Ez sem baj. Csak arra figyeljünk, mihez, s kihez vagyunk hűek, mert ha egyszer valakit ránk bízott Isten, akinek a szeretetével megajándékozott, aki hozzád fog tartozni, az nem játékszer többé, az nem próbababa, ha


























































































































































































































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2020. október 23., péntek

    A szabadság levegője járta át: 1956 őszén egyházunk a nemzettel együtt készült a társadalmi megújulásra.
  • 2020. október 21., szerda

    Sokan vágynak sikerre, gazdagságra, a problémák azonnali megoldására, de ki vágyik Isten bölcsességére? Elérhető ez a bölcsesség, vagy csak a „kiválts...
  • 2020. október 21., szerda

    Idén a a „Hagyomány, Identitás, Történelem” – rövidítve: HIT – konferencia helyett pódium- és kerekasztalbeszélgetéseket szervez a Károli Gáspár Refor...
  • 2020. október 21., szerda

    Ma hajnalban magához hívta Teremtője dr. Adorján Gusztávot, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórháza...
  • 2020. október 20., kedd

    Egy hivatását szerető, ám egyháza tanításaiban megingó katolikus pap és egy nyakas kálvinista családból származó fiatal nő egymásra és Istenre találás...
  • 2020. október 19., hétfő

    A Wycliffe Bibliafordítók webináriumán keresztül tekinthetünk be a Szentírás fordításának rejtelmeibe.
  • 2020. október 19., hétfő

    Hogyan segíthető elő a református intézményrendszerben a hátrányos helyzetű diákok befogadása? Többek mellett erre a kérdésre is választ kínál a Prote...
  • 2020. október 15., csütörtök

    Másfél évesek okostelefonnal, mobilos játék miatt kirekesztett gyerekek, önmagukban bizonytalan, szorongó fiatal felnőttek. Mit tehetünk értük szülőké...
  • 2020. október 14., szerda

    Rendkívüli helyzetben, a félelmeink ellenére is merjünk jót cselekedni, mert ehhez kaptuk az Úrtól az erő, a szeretet és a józanság lelkét – foglalhat...
  • 2020. október 13., kedd

    Régebben a szülők tanították meg gyermeküknek az új technológiákat, ma a gyermekek jóval többet tudnak az új eszközökről és az online felületekről, mi...