Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szalagavató - Ballagás

Ballagás: 2007. május 18.
Lektió: Márk ev. 3,1-6.
Textus: Márk ev. 3,5

«..."Nyújtsd ki a kezedet!...»
Fiam, jelentkezz, ha akarsz valamit! Vajon hányszor hangzott el ez a mondat az elmúlt nyolc illetve négy év során? Vajon hányszor nyújtottad kezed felelésre, vagy épp azért, hogy jelezd, nem készültél. És vajon hányszor bénult meg karod, mert olyan kérdéssel szembesültél az írásbeli dolgozatban, ami nehezen ment, ami meglepett, amiből nem készültél. Meg ugye hányszor szárnyaltak ujjaid a rajzlapon, gitárod húrjain, a vers, vagy humoros írás papírra vetésénél, vagy ha éppen szorgalmas kezekre volt szükség a padok, szekrények, és ezer más dolog pakolásánál, rendezésénél.
1999 - rég volt. Ki gondolta volna, hogy a béna, megnyomorított, tagjaira szakadt ország egyetlen valamikori protestáns gimnáziuma valaha még életre kel, ha más forma, más körülmények és lehetőségek közepette is. Feltételezem, sokan hitték akkor, és talán remélik ma is, hogy az iskola élete csak szalmalángnyi lesz. De a sorvadt kéz megmozdult. Második otthona lett az első, akkor még apró diákoknak. Oktávás barátaim, a komáromi Zsinati Iroda folyosóján van egy kis túlzással ezeréves - a valóságban 7-8 éve készült faliújság: rajta ti vagytok, akkor még létszámban többen, mint most, termetre, tömegre és magasságban persze messze meghaladva akkori voltotokat. Ha elmegyek ez előtt a faliújság előtt, mindig megállok, és megnézem, hogy eltelt az idő... Akkor veletek mozdult a béna kéz. Veletek kelt újra életre. Ti lettetek az elsők. Az isteni gondviselés tervébe szőtte az életeteket. És ezernyi ismeretlen kéz is megmozdult az akkor induló, mára már teljes egészében felfutott rendszerű iskolai intézményért és benne értetek. Mozdul azóta is: imára kulcsolódik a magyar nyelvű iskoláért, egyházi, azon belül is református intézményért, köztük a veletek megszületett Tompa Mihály Református Gimnáziumért is.
2003 - rég volt. Azon a tanévnyitón közösen izgultunk - igaz, kissé ma is. Többen, tanáraitok, veletek együtt érkeztünk, hogy ti diákjaink legyetek, mi meg tanítsunk. Az életre kelt kéz sejtjeibe élő és alkotó tagjaiként szervesen bekapcsolódtunk. Talán akkor meglepődtetek, hogy a megszokott nagy létszámú osztállyal szemben hirtelen milyen kevesen vagytok. Pedig ez csak a létszámot illette, mert így is azonos rangú és elismertségű osztály lettetek. Az iskolában afféle vándormadarak voltatok, hol itt, hol ott raktatok fészket.
Persze a bénaságból meggyógyult kéz, mint minden betegségéből felépülő szervezet küzdött és máig is küzd nehézségekkel. Nem volt idő a rehabilitációs folyamatra. Rögtön, és azonnal kellett 100 %-ot teljesíteni. És bizony néha ez inkább bénító hatású volt, mintsem a gyógyulást szolgálta volna. Alkalmanként nehéz volt a teher, olykor a bénultság tünete ismét megjelent, de már tudjuk, mivégre születtünk, megtanultuk a legfontosabbat.
A bénaságból meggyógyult kéz azonban semmit sem ért volna a többi testrész nélkül.
A szülők, a családi környezet biztonsága nélkül nehéz az élet. Talán nektek is küzdenetek kellett családi problémákkal, elvonta a szülők vitája figyelmeteket a tanulástól, bénított a halál, a betegség, a válás, a szétköltözés. Bénítottak az elvárások veled szemben, a konfliktusok szülővel, testvérrel, tanárral, a meg nem értettség, a magadra hagyatottság, a tehetetlenség. Barátom, hányszor voltál béna!
A bénaságból meggyógyult kéz Krisztus egyházának szerves része, veteményeskertje lett. Ez a kéz a jövőbe mutat, a jövőt építi, a jövő nemzedékének ad tartást, öntudatot, értékrendet, hagyományt, és távlatot egyben. Mindezt nem csak a semmibe ágyazva, hanem Isten kezébe helyezve, szeretetében és hatalmában bízva. Csak így, ezzel a tudattal tudott, tudhatott a bénaságból meggyógyulni, újra életre kelni, gyógyultan Istenre mutatni.
Nyújtsd ki a kezed! - avagy a bénaság megszűnhet: van, aki feloldoz, aki gyógyít, akihez fordulhatsz.
Nyújtsd ki a kezed kedves szülő, a sokszor megbénult kezedet kulcsold imára, hogy hálát adj a gyermekért, akit te formáltál, neveltél. Nyújtsd ki a kezed megbocsátásra az esetleges hálátlan szavakért, az ellenszegülésért, a visszafeleselésekért. Gyermeked az érettségit követően fokozatosan eltávolodik a családi háztól, kirepül a fészekből, és megkezdi önálló útját.
Kedves testvér! Nyújtsd ki a kezed a ballagó testvér felé, de ne üss, hanem ma simogass és ölelj.
Kedves tanár társam! Nyújtsd ki a kezed te is! Hányszor bénított egy-egy diák flegmasága, a tanulással szemben mutatott ellenállása, izgágasága, vagy éppen nemtörődömsége. Nyújtsd ki a kezed, és bocsáss meg.
Kedves diákok! Nyújtsátok ki a kezeteket ti is felénk, szüleitek tanáraitok, iskolatársaitok felé: áldásra. Ma ti, ballagók áldjatok meg bennünket, itt maradókat: szülőt, diáktársat, az alma matert egyaránt, megbocsátva mindazt, amiben tehetségeteket akadályoztuk, képességeiteket visszafogtuk, lehetőségeiteket beszűkítettük.
Nézzünk egymásra! Nem kell lehajtanunk egyikünknek sem a fejünket! Ilyenek vagyunk. És látjátok, nem is volt olyan szörnyű. És mi már nem csak a szavakból értünk egymást, hanem elmondhatjuk: nem mi választottunk rosszul. Mert bénaságunk meggyógyult, Urunk, Istenünk megváltott, kegyelme elkísért, megtartott, és helyet készített nekünk itt, e földön, de a mennyben is. Nála és általa vagyunk egészségesek. Mi nem választottunk rosszul: a kezünk imára kulcsolódhat, hogy továbbra is erőt áldást és életet kérjen utunkra, életünkre. ÁMEN


Szalagavató, 2006. november 18.
Lekció: V.Móz.6,17-25.
Textus: V.Móz.6,20. 24.

"Ha majd a jövőben megkérdezi a fiad, hogy miféle intelmek, rendelkezések és döntések ezek, amelyeket megparancsolt nektek Istenetek az Úr, akkor így felelj fiadnak:... féljük az Urat, a mi Istenünket, akkor jó dolgunk lesz mindenkor, és éltet bennünket az Úr, ahogyan van ez ma is.- V.Móz.6,20. 24.

Nos, kedveskéim, ha majd megkérdezik a fiaitok, hogy milyen volt a gyermekkorotok, az iskola, ahová jártatok, vajon mit mondotok? Ennek a kérdésnek a dinamikája a fiatal generáció által mozgásba hozza az embert. Az idősebb ember felé irányuló kérdés arra kérdez, miért élsz így? És az idős nemzedéknek válaszolnia kell, s válaszukban hivatkozhatnak Istenre, aki megszabadította őket az egyiptomi fogságból, Istenükre, aki a parancsolatokat, a bölcsességet, az útmutatást adta. Ezekkel a törvényekkel Isten az igazságosság és a törvényesség alapjait szabta meg, azt, hogy a gyengébbet és idegent védeni, az életet alapvetően óvni kell. Megszabta, hogy Ő a mi Istenünk akar lenni, és hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből szeressük.
Miért a szabadság utáni vágy, amit úgy tűnik, kiharcolni sosem sikerül, miért a templom, a hit? Miért énekeljük immáron 400 éve zsoltárainkat még mindig magyarul, holott 60 éve a kitelepítés és az asszimiláció fenyegetett bennünket, miért kereszteltek meg, konfirmáltam, írattak református gimnáziumba?
Kérdezik-e vajon a gyermekek, hogy miért imádkozol? Imádkozol? Miért fontos az istentisztelet? Fontos? Miért hirdetik/ hirdetjük Isten igéjét, a szeretetet, a másokért való élést, felelősséget. Vajon tudatosítjuk-e, hogy ha teszünk valamit, cselekvésünkben kifejezzük, hogy a keresztyén kultúra és erkölcs áthatotta az évszázadok során a mindennapokat, olyannyira, hogy kitörölhetetlenül a vérünkbe ivódtak ezek a dolgok? Észreveszi vajon bárki is rajtunk, hogy meghatároz bennünket Isten Szentlelke, hogy Istenbe vetett hitünk által van megtartásunk életben és halálban egyaránt? Tudatosítjuk, hogy elsődlegesen az Istennel való kapcsolatunknak kell valahol érződnie? Semmi sem reménytelenebb, mint a magát valamilyen formában hívőnek valló, de hitét gyakorolni már nem tudó, gyökértelen, boldogtalan, csüggedt és levert ember. De nekünk Krisztusban van reménységünk, amely élővé és boldoggá tesz. Jézus megnyitotta előttünk az utat. Az Istenre bízhatjuk magunkat, aki már megszabadította népét a szolgaságból. Ne legyünk hát önkéntes rabszolgái a pénz hatalmának, a fogyasztói társadalom gondolkodásának, vagy az elkeseredett "ah, ez a világ már csak ilyen rossz- beletörődő, tétlen mondogatásának. Mert a hit összefügg a szabadsággal. Ezt tapasztalták meg az öregek, akik a történetben a fiatalok kérdésére válaszolnak.
És a gyermekek? Ők olyan aranyosak, különösen a reklámokon. Nem kell őket komolyan venni, néha jó babusgatni, de különben fárasztóak. Ezzel a sok állandó "miért?- kérdéssel is. Pedig a gyermekek ajándékoznak: örömöt, mosolyt, kacagást, derültséget. De a gyermekek sokszor fel is fednek dolgokat - néha talán kegyetlenül, máskor meglepően. Ilyen az, amikor a gyermek döbbenten rácsodálkozik a megfeszített Krisztusra, és kérdezi, hogy vele - mármint Jézussal meg mi történt? Keresztre feszítették. Közhellyé lett a válasz, nincs beleérzés, nincs benne a történet, az átélés, az élmény, hogy ez érted történt. Ha mesélsz is róla, olyan távoli, olyan megfoghatatlan, olyan képies. Holott a gyermek még át tudja érezni a keresztrefeszített fájdalmát.
A gyermekek kérdeznek, néha kérdéseikkel sarokba is szorítanak. Szomorú, ha nem válaszolunk nekik, ha nem engedjük, hogy a kérdéseiket, amik sokszor a mi kérdéseink is, velük megbeszéljük. Ha a szülő azt mondja: "A hittel kapcsolatos dologra van még idő, majd dönthet maga a gyermek-, vagy "nem avatkozom bele, ezt neki kell eldöntenie...- - ha nem fogja kézen, hozza el Isten házába, ha nem tanítja és taníttatja, mint ahogy azt annak idején a keresztelésnél megfogadta, akkor a szülő megszűnt elmondani és továbbadni azokat a tapasztalatokat, amelyek Isten kegyelmét és a hit megtapasztalásának csodálatos örömét hirdetik. A zsidóság az egyiptomi szabadulás továbbadásának láncolatában él olyan formában, mintha maga is érintett, Egyiptomból szabadult rabszolga lett volna. De a keresztyénség is egy ilyen elbeszélő vallás. 2000 éve hirdetjük, hogy Jézus Isten fia, aki meghalt a kereszten, de feltámadott, örök életre kelt, és így az élet vége nem a halál, hanem egy lépés közelebb Istenhez, az új, örök életbe. Ha nem mondjuk ezt tovább gyermekünknek, akkor szegényebbek lettünk, és őt is megfosztjuk ettől a csodálatos láncolattól. Megtörjük a láncot, a hit láncolatát. Talán magyarázat ez arra, hogy miért olyan kilátástalan, olyan passzív, közönyös és közömbös a gömöri társadalom apraja-nagyja. És ne mutogassunk itt a másikra, mert ha egy újunkkal rá, három újunkkal magunkra mutatunk.
A gyermekek sérülékenyek. A gyermekkor lehet kegyetlen, boldogtalan, ki lehet használni őket, ki lehet szolgáltatni őket, áldozatai lehetnek hatalomnak, kénynek, kedvnek, játékszerei felelőtlen felnőtteknek, uralkodó vágyaknak, hatalmaskodó akaratnak. Gondoljunk Anne Frankra, aki naplójában leírja a bujdosást a náci üldözés elől, és aztán a napló egyszer csak megszakad... Vagy gondoljunk azokra, akik a családon belül erőszak áldozataivá válnak, látják, ahogy egyik szülő ütlegeli a másikat, üvöltözik a másikkal, vagy szolgamód kezelve uralkodik felette. Micsoda felelősség kedves szülők és nagyszülők! De ha gyermeked kérdez, nem holnap, még ma, mit mondasz neki? Felelősséggel megtettünk és megteszünk mindent az ifjú nemzedékért, hogy higgyenek, reméljenek, hogy éljenek - itt, a szülőföldjükön? Merjük-e a zsidókhoz hasonlóan azt mondani: megtapasztaljuk Isten jelenlétét, aki megszabadított minket. Megtapasztaltuk a szabadság útját, amelyet Krisztuson keresztül ismerhetünk meg?
Nos, kedveskéim, ha majd megkérdezik a fiaitok, hogy milyen volt a gyermekkorotok, az iskola, ahová jártatok, vajon mit mondotok? Most, nyolc illetve négy évre visszaemlékezni nem is olyan nehéz. Az oktáva jelszava talán ez is lehetne, nyolc évi munka, nyolc évi pihenés, nyolc évi szórakozás. De lám, közeleg az élet egy következő állomása, amikor dönteni kell, hogy merre tovább, s bizony "azok a boldog szép napok, ég veled-, mert "ha egyszer odébb álltok, a kör közepéből majd hiányoztok-, ... és csak az emlékek élnek... Ha majd a jövőben megkérdezik fiaitok, mert kérdezni fognak, hogy mit miért tesztek, hisztek, mi szerint cselekszetek. Miért? Miért? Miért? Vajon ti mit feleltek?
Kedves Testvéreim, kedveskéim! Azt kívánom, hogy a kérdésre tudjunk válaszolni, merjünk válaszolni. S ha már nem kérdeznének, mert már nem tudnak, mert talán már azt sem tanítottuk meg, akkor kérdezzünk mi helyettük is, és feleljünk a kérdésekre. Feleljünk őszintén. Merjünk felelősséget vállalni. Bizonyos helyzetekben tudjunk nemet és megálljt mondani. Tudjunk ellent mondani, tudjunk szeretettel, ha kell, szigorral szólni, a gyermek érdekében, az ő védelmében.
Emeljük föl szemeinket, vegyük észre, mennyi minden jót tett velünk az Úr, amióta élünk, amióta a gyermek megszületett, az elmúlt nyolc vagy négy évben. Nagy áldás részesei lehetünk, és vegyük észre, mekkora volt az Istentől átruházott felelősség. Nyilván van miért szégyenkezni, van mit, takargatni, de mindenképp merjünk kérdezni.
Erre bátorít igénk is. Kérdezzünk, keressük a válaszokat, kérdezzük a szülőket, amíg lehet, kérdezzük a nagyszülőket, amíg mesélni tudnak. Kérdezzük az idősebbeket, hogy a lánc meg ne szakadjon, hogy a múlt el ne vesszen, hogy a gyökerek el ne tűnjenek. Hogy tudjuk, mi is kiszabadultunk, megszabadultunk, szabadok vagyunk Krisztus által, az ő kegyelméből, az ő szeretete által. ÁMEN

Imádságok:

Sebők Katalin, diák:
Uram, sokszor nyomasztónak éreztem szüleim közelségét, tanáraim szigorát. Csak a kéréseket, elvárásokat és a feladatokat hallottam meg tőlük. Igényt tartottak a kötődésemre, jelenlétemre, szabadidőmre. Szüleim sokszor azzal sem elégedtek meg, hogy saját képükre formáljanak, többet akartak kihozni belőlem. Most egy kicsit másképp látom a mögöttem lévő időszakot. Nekik sem volt könnyű, de nem roppantak bele, megtartottad őket, érezhettem őszinte szeretetüket. Kérlek, őrizd meg szüleimet, hogy még sokáig örvendezhessünk együtt az élet apró és nagy örömeinek, áldd meg életüket, légy velük, vigyázz rájuk. Köszönöm. Ámen

ZENE

Béres Bálint, szülő:
Élet Istene! Köszönjük, hogy gyermeket adtál nekünk, hogy köztünk éljen és növekedjen. Köszönjük, hogy egészséges, korának megfelelően fejlődik testileg-lelkileg. Köszönjük, hogy megtartó és segítő szereteted számtalan jelét rajta keresztül is felfedezhetjük. Rácsodálkozunk, mi mindent tud gyermekünk, - pedig sok mulasztás terhel minket. Milyen kiegyensúlyozott, életvidám, holott ebben a zaklatott világban tőlünk sokszor csak ingerültséget lát. Mennyire elfogad minket, - bár mi folyvást "jobbítani- akarjuk őt. Legyen előtted kedves gyermekünk. Testét őrizd meg a betegségtől, ínségtől, nyomorúságtól. Lelkét te formáld szándékod és akaratod szerint. Életútját te jelöld ki, te egyengesd, hogy élete, életvitele, tevékenysége előtted kedves legyen és a te dicsőségedet hirdesse. Ámen

ZENE

Pivníková Katka, osztályfőnök:
Mennyei Atyánk, ránk bíztad a tanítás feladatát, azt hogy e gyermekeknek második otthont biztosítsunk. Köszönjük, hogy a néha eltúlzott, vagy féltőn szerető szigor ellenére is diákjaink bizalma és szeretete vesz körül bennünket. Ámen

Tinta Vanda, osztályfőnök:
Irgalmas Isten, szereteted éltet és tart meg bennünket, mert türelmed nagy és kegyelmes vagy. Te adsz erőt, hogy problémáinkat hordozzuk, megnyitod szemeinket, hogy lássuk embertársainkat és szeressük őket. Te adod a reménységet és a jövőt. Te mutatod meg, merre visz az út. Kérünk, te áldd meg a szülőket, a gyermekeket, iskolánkat, honfitársainkat, népünket, nemzetünket. Megtartó kegyelmed legyen velünk, őrizz meg bennünket az élet útján, ami hozzád vezet. Hallgasd meg imádságunkat, amelyben egyénileg, csendben eléd járulunk. Ámen




















































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2020. október 20., kedd

    Egy hivatását szerető, ám egyháza tanításaiban megingó katolikus pap és egy nyakas kálvinista családból származó fiatal nő egymásra és Istenre találás...
  • 2020. október 19., hétfő

    A Wycliffe Bibliafordítók webináriumán keresztül tekinthetünk be a Szentírás fordításának rejtelmeibe.
  • 2020. október 19., hétfő

    Hogyan segíthető elő a református intézményrendszerben a hátrányos helyzetű diákok befogadása? Többek mellett erre a kérdésre is választ kínál a Prote...
  • 2020. október 15., csütörtök

    Másfél évesek okostelefonnal, mobilos játék miatt kirekesztett gyerekek, önmagukban bizonytalan, szorongó fiatal felnőttek. Mit tehetünk értük szülőké...
  • 2020. október 14., szerda

    Rendkívüli helyzetben, a félelmeink ellenére is merjünk jót cselekedni, mert ehhez kaptuk az Úrtól az erő, a szeretet és a józanság lelkét – foglalhat...
  • 2020. október 13., kedd

    Régebben a szülők tanították meg gyermeküknek az új technológiákat, ma a gyermekek jóval többet tudnak az új eszközökről és az online felületekről, mi...
  • 2020. október 12., hétfő

    Szélvihar rongálta meg a viski református templom bádogtetejét. A Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtésbe kezdett, hogy még a kárpátaljai...
  • 2020. október 11., vasárnap

    Nem elég csupán élményeket adni, az ismeretszerzéstől sem szabad megfosztani a látogatókat – állítja Simonffy Krisztina művészettörténész. De vajon mi...
  • 2020. október 10., szombat

    Bogárdi Szabó István gondolatai egy könyv kapcsán
  • 2020. október 08., csütörtök

    Kezdetét vette a tizenharmadik 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes, ifjúsági akció, amelyre idén a vártnál jóval több magyarországi és határon túli m...