Cikkek

Kell-e böjtölnie a református embernek?

Böjt elsô vasárnapján, az Istentisztelet utáni beszélgetésben felmerült a "református- böjt kérdése. Az Új Magvetônek a böjtrôl szóló különkiadása mellett érdemes egy pillantást vetni arra, hogy a Bibliai Nevek és Fogalmak című evangéliumi kötet mit ír errôl:

"BÖJT, BÖJTÖLÉS. A böjtölés, vagyis az ételtől-italtól [nem csak ezektôl, hanem mindentôl, ami a test kívánsága - TLK] rövidebb-hosszabb ideig való tartózkodás rendszerint az istentiszteleti és kultikus gyakorlattal kapcsolatos szokás volt, amelyet gyakran említ a Biblia. Az egyetlen [parancsolt - TLK]böjtöt, amelyről a mózesi törvény rendelkezik, a nagy engesztelési napkor tartották (3Móz 16,29.31; Jer 36,6). Böjtöltek rendkívüli alkalmakkor, pl. mikor az egész nép bűnbánatot tartott, vagy amikor valami fenyegető veszélyt akartak így elhárítani (1Sám 7,6). Jézus korában a szigorúan vallásos zsidók rendszeresen böjtöltek (Lk 2,37; 18,12), s maga Jézus is böjtölt megkísértetésekor a pusztában (Mt 4,2). A gyülekezetek is böjtöltek rendkívüli alkalmakkor, amikor szükség volt a buzgó imádságra (Csel 13,2-3; 14,23). Jézus rámutat, hogy tanítványai egykor majd böjtölni fognak, de nem parancsolta ezt meg (Mk 2,18-22).-
Szintén nem érdektelen a 2. Helvét Hitvallás idevonatkozó részeit megvizsgálni.
"Minél súlyosabban elítéli Krisztus egyháza a dobzódást, részegeskedést és minden bujaságot és mértéktelenséget, annál buzgóbban ajánlja nekünk a keresztyén böjtöt. A böjt ugyanis semmi egyéb, mint a kegyesek önmegtartóztatása és mértékletessége, tehát testünknek fegyelmezése, fékentartása és megsanyargatása, amit a felmerülő szükség szerint vállaltunk magunkra; ezáltal megalázzuk magunkat Isten színe előtt és a testtől elvonjuk a táplálást, hogy annál könnyebben és szívesebben engedelmeskedjék a léleknek. Ezért nem böjtölnek azok, akik ezekkel a dolgokkal nem törődnek, de azt hiszik, hogy böjtölnek, ha egyszer napjában megtömik a hasukat és egy bizonyos vagy megszabott időben tartózkodnak bizonyos ételektől azt gondolván, hogy pusztán ennek az elvégzésével kedvében járnak az Istennek és jót tesznek. A böjt a szentek imádságának és minden erénynek támasza.-
A II. Helvét Hitvallás XXIV. fejezetének (Az ünnepnapok, böjtök és az ételekben való válogatás) 4. bekezdése.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél