A múlt hónapban, amikor a februári és márciusi gyülekezeti rendezvénytervet készítettem, többször ide-oda változtattam az április 27-28-i Istentiszteletek címét. Szívem szerint Feltámadási Istentiszteletet írtam volna, azonban a hagyomány és a közérthetôség Húsvéti Istentiszteletet köveltelt volna. Végül aztán Feltámadásit írtam, azzal, hogy ebben a számban - mivel kissé több hely áll rendelkezésre - kifejtem, miért.

A tavaszi (illetve itt, a déli féltekén ôszi) napéjegyenlôség (március 21.) utáni holdtöltét követô vasárnap az apostolok kora óta az Úr Jézus feltámadásának ünnepe. (Egyébként minden vasárnap is ezt ünnepeljük, nem az ótestamentumi hetedik napot! Örömmel vettem észre, hogy itt, Argentínában a naptárakban még a vasárnap a hét elsô napja. Magyarországon sajnos már az egyházi kiadású naptárakban is a hétfô.) A húsvét név pedig onnan ered, hogy a hamvazószerdával kezdôdô negyven napos nagyböjti idôszak után ezen a napon lehetett elôször újra húst venni magunkhoz, azaz húst enni. Talán kis öniróniával megjegyezhetjük, hogy nekünk, magyaroknak, még az Úr feltámadásának megünneplésében is a (hús)evés a legfontosabb. Az ünnep neve az angolban Easter, a spanyolban Pascua, tehát Jézus páskabárányként meghozott áldozata van a középpontban.
Nevezzük nyugodtan Húsvétnak, és ne felejtsük el, hogy e napon Jézusunk azért támadt fel a halálból, hogy nekünk ne kelljen félnünk többé attól.