Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Naményiak Ecseden

NAMÉNYIAK GYÜLEKEZETI NAPON ECSEDEN

Szikrázó napfényben indultunk március 7-én vasárnap délután Vásárosnaményból Nagyecsedre. Még az egyetemes imahéten, amikor gyülekezetünkben szolgált az ecsedi lelkészházaspár - Muzsnai László nagytiszteletű úr és Muzsnainé Balázs Éva nagytiszteletű asszony -, akkor hívtak meg ben-nünket gyülekezeti napra Ecsedre.

1./ Előkészületek. Örömmel készültünk az alkalomra. Olyan sokan jelentkeztek az útra, hogy már három héttel az indulás előtt minden ülőhely foglalt volt a buszban. Minimális útiköltséget számítva a helybeli Tamás Tibor volt a sofőrünk. De mivel a jelentkezők száma továbbra is növekedett, megke-restük Jüttner Csaba polgármester urat és az ő segítségét kértük. Ő készségesen és díjmentesen a gyülekezet rendelkezésére bocsátotta erre az alkalomra a hivatal nagyobbik kisbuszát. S mivel négy család saját kocsijával jött velünk, népes küldöttséggel érkeztünk meg Ecsed központjába.

2./ Ecseden. A templom előtt várt örömmel és köszöntött szíves szóval bennünket nagytiszteletű úr és a Naményból elszármazott nagytiszteletű asszony. Szíves szeretettel invitáltak mindnyájunkat a gyülekezet hatalmas, gyönyörű templomába, amelyben jelenleg éppen renoválási munkákra készül-nek.
Az ecsediek két éve a hónap első vasárnap délutánján gyülekezeti napon közeli és távoli helyekről hívnak meg gyülekezeti küldöttségeket. Februárban éppen a nagyvarsányiak élvezték vendégszerete-tüket.
A szép és tágas gyülekezeti házban terített asztallal vártak. A helybeli gyülekezeti tagok már bent foglaltak helyet, s köszöntésünk után mi is valamennyien jól elhelyezkedtünk.

3./A program. A több mint két órás műsort dr. Pótorné Beregszászi Erzsébet naményi lelkipásztor állította össze és remek összekötőkkel - a hangulatot, figyelmet állandóan ébren tartva - nagyszerűen vezette. Előbb lelki kívánságműsor gyanánt a kiteljesedett gyülekezet tagjai énekkéréseinek tettünk eleget. A régi és új énekeket boldog örömmel énekeltük. Ezt követően dr. Pótor Imre naményi lelkész-tanár igeszolgálatára került sor.
Böjti időben a János evangéliuma 14. része alapján a szenvedő, életét minden ember bűnéért odaadó Jézus Krisztusra figyeltünk. Aki azért jött a világra, hogy a benne hívő el ne vesszen, hanem örökélete legyen. A golgotai keresztáldozat véghezvitele előtt Jézus Krisztus hangsúlyozta övéinek: Ne aggodalmaskodjatok, higgyetek Istenben és higgyetek énbennem. Az aggodalmaskodás és a hit ugyanis egy ellenirányú párhuzamos mozgással ábrázolható szemléletesen. Aki aggodalmaskodik, nem tudja bizalmát Megváltójába vetni. Aki meg élő hittel ragadja meg az Üdvözítőt, reménysége erős horgonya mellett nem talál - mert nem is találhat - sem utat, sem helyet a kételkedés, önvád és hitet-lenség.
Jézus azzal vigasztalta övéit: elmegyek, hogy helyet készítsek nektek, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Isten országa valóságáról leghitelesebben Isten Fia beszélhetett. S közölte, az az Isten akarata, hogy Ő övéivel, s megváltott népe ővele együtt töltse az örökkévalóságot. S ezt Megváltónk jelentette ki, aki az út, az igazság és az élet.
A rövid igei bizonyságtételt változatos, hangulatos, remek műsor követte. S mivel éppen Bibliava-sárnapon voltunk a Nagyecsedi Református Egyházközség vendégei, ezért természetesen a Szent-írás köré csoportosítottuk valamennyien mondanivalónkat.
Először a naményi gyülekezet rövid történetét, majd Koncz Menyhért gondnok úr köszöntő szava-it hallgattuk meg, aki gyülekezetünk nevében meg is hívta az ecsedieket naményi gyülekezeti napra. Isten segítségével erre november 14.-én vasárnap délután kerül sor. Fiataljaink énekét követően Orosz Miklós a naményi és ecsedi sportélet múltbeli, hangulatos mozaikjainak ábrázolása után - át-éléssel előadott versei következtek. Gyülekezetünk tagjai közül sokan mondtak verset a Bibliáról. Né-hányan rövid írást olvastak fel a Könyvek Könyvéről.
Baráth Gyuláné mély, örvendező hittel, teljes üdvbizonyossággal, énekei által vallott arról, hogy nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Cs. Kovács Sándorné bizonyságtételében arról szólt, miért és hogyan adta át életét Jézus Krisztusnak, s hogyan szolgál a gyülekezetben Isten dicsőségé-re. Újvári Istvánné saját legkedvesebb verseiből adott elő. Közös éneklések, énektanítás után bibliai igéslapokat osztottak szét fiataljaink a gyülekezet tagjainak.
A lelki alkalom végén az ecsedi gyülekezet gondnoka a barátságos szavakkal fejezte ki köszönetét a naményiak szolgálatáért. A vendéglátók az "Ároni áldás- eléneklésével kérték Isten Szentlelke veze-tését mindnyájunk életére és munkájára "Áldjon meg és őrizzen meg téged az ÚR / Ragyogtassa szent orcáját te rajtad / Könyörüljön kegyelmével életeden / Békességét adja néked. Ámen.-

4./ Szeretetvendégség. A lelki táplálék után bizony jól esett a szíves kínálás. A gyülekezet asszo-nyai szeretettel és gondossággal készített finom süteményeit ismerkedések, jó beszélgetések közben fogyasztottuk. Elismerésre méltó volt az ecsedi gyülekezet fiataljainak a felszolgálás terén tapasztalt figyelmessége. Jól éreztük magunkat Isten nagyecsedi népe közösségében.
A haza vezető úton - akik a nagy buszban utaztunk -, végig zsoltárokat, dicséreteket és lelki éne-keket énekeltünk. Tele volt a szívünk örömmel és Isten iránti hálaadással. Lélekből magasztaltuk az Urat. Jó békességgel, lelkiekben megerősödve érkeztünk haza itthon lévő kedves szeretteink körébe.

Vásárosnamény, 2004. március 9. /dr. Pótor Imre/




















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. június 07., vasárnap

    Miben más az imaszolgálat, mint a közbenjárás és hogyan hat az egyén gyógyulása a közösségre? Két dunamelléki gyülekezet tapasztalataiból merítünk.
  • 2026. június 05., péntek

    Az Északpesti Református Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet az általa fenntartott váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendé...
  • 2026. június 04., csütörtök

    Sokan évtizedekig könyörögtek azért, hogy keresztyén gyülekezet jöjjön létre Csepel csillagtelepi városrészén: a kerület harmadik református közösségé...
  • 2026. június 03., szerda

    Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2026. június 02., kedd

    A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Reformát...
  • 2026. június 01., hétfő

    Lénárt Tibor monorierdői lelkipásztorral új könyve kapcsán többek között Isten akaratának elfogadásáról, az imádság eleve elrendelésben elfoglalt hely...
  • 2026. május 31., vasárnap

    Jézus nem kizár, hanem kitár ajtókat – vallja Ablonczy Kálmán, aki a Kispest-Rózsatéri Gyülekezet pásztorolását végezte több, mint negyven éven ...
  • 2026. május 30., szombat

    Aki engem gyermekeként szeret, abban is segít, hogy én is egyre jobban megismerjem, megértsem a rám bízott gyermekeket. Gyermeknapi bátorítás szülőkne...
  • 2026. május 29., péntek

    Új egyházkerületi szabályrendelet készül Dunamelléken, a folyamatról Nyilas Zoltán északpesti esperessel, a Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközsé...
  • 2026. május 28., csütörtök

    Misszió és közösségépítés: ez állt a kosdi reformátusok pünkösdhétfői hálaadó napjának középpontjában. Templomépítésük 240. évfordulóját istentisztele...