ÉS SOK ÖRDÖGÖT KIŰZÖTT; NEM ENGEDTE SZÓHOZ JUTNI ŐKET, MIVEL AZOK ISMERTÉK ŐT...

Mikor egy emberen úrrá lesz a gonosz erő, minek ellene tenni nem tud, akkor beszélünk megszállottságról. Az ilyen emberben több erő van, mint más emberekben, de a megszállóé az erő, ő az úr, ő diktál. Esendő ember számára kezelhetetlen állapot. Se a megszállott nem tud ellene tenni, se a másik ember, mert meghaladja emberi erejét.

JÉZUS SOK ÖRDÖGÖT KIŰZÖTT... Hogyan? Isteni erővel. De van itt valami, amit szabad alaposan átgondolnunk. Miért is NEM ENGEDTE SZÓHOZ JUTNI ŐKET? A gonosz lelkeket? Ott van mellette az ok: MIVEL AZOK ISMERTÉK ŐT.

Mit jelent ez? Mit tudtak, mit ismertek a démonok, miért nem hagyta őket szóhoz jutni? Mert ha a szó kimondójának többje van, mint általában az embernek, akkor hatnak az emberekre.
Emlékszünk még mit kérdezett az előző versekben a megszállottat fogva tartó? El akarsz pusztítani minket? Jézus erejét ismerték, és Jézus is ismerte erejüket. Ők az ember életét elveszíteni akarják, mikor használják erejüket. Inkább önmaga ellen fordítják az uralmukban levő embert, mint hogy engedjék megszabadulni. Viszont ezek a gonosz lelkek is tudták, ha Jézus előbb lép, ők veszítenek, nincs idejük, nincs többé módjuk az ember vesztét okozni.

De mindezeken túl, emlékeznünk kell arra, hogy kezdődik a törvény tizedik parancsa: "Ne kívánd... és olvashatjuk az isteni óvást Jakab leveléből (1:14-15.): "Megkísérti az embert tulajdon kívánsága, amikor vonja és édesgeti. Azután a kívánság fogan, és bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutva halált fiadzik..." Rabjaivá lehetünk annak, amit kívánunk. Akkor maga a kívánság kezd diktálni, nem tudunk nem lépni vágyainkért, úrrá lesz akaratunkon, életünkön, bűnbe, vesztésbe sodor...

Füle Lajos így írta egyik rövid versében: "...A vágyak alagútjai belevesznek az éjszakába." Talán megéltük már mi is, a kiúttalanság lelkünket didergető rettenetét, mikor vágyaink, kívánságaink felülkerekedtek rajtunk, mikor minden veszni indult, mikor kiáltanunk kellett az isteni szabadítás lehetőségéért.

KORA REGGEL PEDIG, MÉG SZÜRKÜLETKOR, FELKELT, KIMENT, ÉS ELVONULT EGY PUSZTA HELYRE, HOGY OTT IMÁDKOZZÉK. SIMON PEDIG, ÉS A VELE LEVŐK UTÁNA SIETTEK. ÉS MIKOR MEGTALÁLTÁK, AZT MONDTÁK NEKI: MINDENKI TÉGED KERES.

Jézus Krisztus testben élt, szüksége volt pihenésre, és Atyja elé állásra. Hogy újra meg újra kezébe tegye életét, életének történéseit. Kora reggel, mikor a többiek még aludtak, KIMENT EGY PUSZRA HELYRE, hogy lelkét Isten elé tárja, szíve szabaddá legyen arra, amit Isten akar, hogy Lelkével töltődjön, hogy erőt nyerjen, ahhoz, ami aznap rá vár.

MINDENKI TÉGED KERES - mondják neki a tanítványok, mikor végre rátalálnak...Mert a nyomorultak megint a ház ajtaja elé gyülekeztek, nyilván felébresztették őket, s a gyógyítót keresték... Ők meg riadtan, erőtlen tehetetlenül álltak velük és betegségeikkel szemben.

Bizonyára szemrehányás volt szavukban, miért nincs ott, ahol ennyire szükség van rá? Ha tehet csodát, ha gyógyíthat, ha megkötözött lelket szabadíthat, miért nem azzal foglalkozik?
Az ember ilyen. Diktálja amit tud, amit elvár, amit jónak tart... és mert elvárja, diktálna a másik embernek. Jézusnak is. Még a Mindenható Istennek is. Hogy mit tegyen.
Hányszor keseredik meg a szívünk attól, hogy a körülöttünk élők nem engedik azt tenni, azt élni, amire vágyunk? Vagy mi, észrevesszük, ha ezt tesszük másokkal? Szabaddá tehet-e minket Isten arra, hogy azt éljük, amire rendeltettünk, azt tegyük, ami ránk van bízva?

Ő AZONBAN ÍGY FELELT: MENJÜNK MÁSHOVÁ, A SZOMSZÉDOS HELYSÉGEKBE, HOGY OTT IS PRÉDIKÁLJAK, MERT AZÉRT JÖTTEM.

Jézus szabad az isteni akaratra. Nem önmaga, s nem ember által vezérelt. Nemet mond.
Egyértelműen. Arra, ami akadályozza abban, ami a dolga, ami rá van bízva. MENJÜNK MÁSHOVÁ. Nem kibújik a feladat alól, hanem kimondja az okot, akár megértik tanítványai, akár nem. Tudniuk kell, miért jött, hogy nem emberi akaratot teljesít. Az a dolga, HOGY OTT IS PRÉDIKÁLJAK, MERT AZÉRT JÖTTEM...

Az ember, aki a kimondott szó súlyát mérő képességét elvesztette, többnek érzi a gyógyítást, ami szeme láttára történik, neki a szemmel látható csoda kell, hogy a vak újra lát, a sánta jár, a néma megszólal... De Jézus Krisztus szavából érezniük kell, elsősorban azért jött, hogy Isten országáról beszéljen. Sokaknak. Nem csak nekik.

ÍGY JÁRTA BE EGÉSZ GALILEÁT, PRÉDIKÁLT AZ Ő ZSINAGÓGÁIKBAN ÉS ÖRDÖGÖKET ŰZÖTT KI.

Tudta, hogy drága az idő, nem maradhat egy helyen, neki egész Galileát kellett bejárnia. Ám ahova ment, ott prédikált Isten országáról, szava érintette a lelkeket, és közben gyógyított, betegeket, megszállottakat, megkötözötteket.

MINDENKI TÉGED KERES... Igaz, amit a tanítványok mondanak. Azok is Krisztust keresik, akik nem tudnak róla, mert mind-mind, akik már éreztük, hogy nincs erőnk szabadulni mindattól, amivel magunkat kötöztük meg, s amivel mások kötöznek minket, Rá várunk, közelségére, szavára, csodáira?

Bajban vagyunk, mikor mások Őt keresve, csak minket találnak? Futunk-e akkor értük, addig, míg Krisztusra találunk? Hisz nem ránk, nem emberi bizonykodásunkra, isteni erőt igazolni kész üres szavunkra, lépésekben megnyilvánuló emberi igyekezetünkre van szükségük, hanem Isten Lelkével újra meg újra megtöltött, Krisztus megtartó, isteni akaratára szabadító erejét hordozó szívünkre...

BÓDÁS JÁNOS 
      ELMONDOM A VILÁGNAK


Uram, Lelkedre várok,
lelkem koldus, szegény.
Vakon, süketen járok,
mert így születtem én.


Bár hallom, zsong a lét itt,
látok színt, sugarat,
de ez ki nem elégít:
mutasd meg magadat!


Gyógyíts meg, hogy a lényed
rajtam ragyogjon át,
létemnek - ha így fénylek -,
értelmet csak ez ád.


Ha lelkemről lepattant
a hályog, - isteni
arcod, a láthatatlant
látom tündökleni,


s ha fülemből kiolvad
a viasz, - értelem-
feletti lényed, szódat
hallom, s megérthetem.


S ha értelek, ha látlak,
mi belőled betölt,
elmondom a világnak,
hogy szebb legyen a föld.